2020.11.30.
Ez a lány bátran megmutatja, hogy nem tökéletes a teste, mi pedig imádjuk ezért
Elképesztően őszinte fotóival akarja felhívni arra a figyelmet, hogy nem minden a kinézetünk.
Striák, narancsbőr és pattanások. Ezek azok, amiket szinte minden nő visel a testén. A legtöbben azonban mindent megtesznek azért, hogy ezeket eltakarják vagy megszabaduljanak tőle, hiszen szégyellik ezeket a hibákat - kivéve Mik Zazont. A fiatal nő lényegében ezek köré építette az Instagram-fiókját.
Mik régen egészségügyi, fogyókúrás coachként, valamint fitneszedzőként és bloggerként dolgozott. Hiába próbált embereken segíteni a munkája során, ő maga is komoly étkezési problémákkal küzdött, egy időben még anorexiás is volt.
Szerencsére Mik rájött, hogy ez így nem mehet tovább és változtatnia kell az életén. Felmondta az összes szponzorral a megállapodását és elhatározta, hogy megosztja nehézségeit és felépülésének minden pillanatát, ezzel segítve másokon. Instagram képein büszkén hirdeti, hogy nem teljesen tökéletes a teste, de ennek ellenére is szereti. Ezzel is az a célja, hogy segítsen a nőknek elfogadni és megszeretni saját testüket olyannak, amilyen, az agyonretusált fotókat pedig felejtsék el. Ezek miatt ugyanis sokan óriási elvárásokat támasztanak maguk felé, amik miatt sok nőnél alakul ki önértékelési probléma és önbizalomhiány.
A fiatal lány önmagán mutatja meg, hogy nem számít, ha valakinek nem tökéletes a bőre, hiszen nem ez a legfontosabb egy embernél. Vidám és önbizalomnövelő posztjait pedig imádják az internetezők, mostanra már 280 ezer követője van a közösségi oldalon, ez a szám pedig napról napra növekszik.
Ezeket olvastad már?
Egy férj őszinte levele felesége szülés utáni testéhez
Egy édesanyja megkérte a férjét, hogy írja le, mit gondol 3 gyermekük után a testéről. Zsepiket előkészíteni, mert szem nem marad szárazon!
Végre kiderült, ki hagyta rossz helyen a kávéspoharat a Trónok...
Öt hónapja lázban tartja az internetet, hogy vajon ki hagyhatott egy papír kávés poharat a Trónok Harca egyik jelenetében. Emilia Clark most leleplezte a "bűnöst"!
Ennyit hízott Kim Kardashian egy év alatt
Kim az élő példa arra, hogy a mozgás nem minden és nagyon fontos arra is odafigyelni, hogy mit eszünk mellette.
Will Smith fia valami igazán nagyszerű dolgot tett a hajléktalanokkal...
Jaden Smith különleges módon ünnepelte meg nagykorúvá válásának évfordulóját. Születésnapját nem egy hatalmas bulival, hanem mások megsegítésével tette emlékezetessé.
Címlapkép: Instagram
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















