2021.01.09.
Ez lett a 2021-es év virága és szobanövénye
Az egyik legnagyobb amerikai virágkereskedő cég megválasztotta a 2021-es év virágát és szobanövényét. Mi azt is eláruljuk, hogyan tartsd életben!
A 1-800 Flowers, Amerika egyik legnagyobb virágkereskedő cégeként minden évben megválasztja az év virágát valamint szobanövényét. Mint sok más nagyobb vállalat, az 1-800 Flowers is próbált kellő derűvel és optimizmussal tekinteni a 2021-es évre, ezért az év virága címét idén a napraforgó nyerte el.

Napraforgó, a 2021-es év virága
Szerintünk a napraforgó azért a 2021-es év virága, mert vidámságot, örömet, jókedvet közvetít. Sőt, még tippet is adtak: azt javasolják, tegyük egy vázába a sárga virágokat és otthonunk azonnal derűsebbé válik.
Az év szobanövénye a **nyílgyökér ,**vagy más néven maranta lett, mely angol nevét (prayer plant) onnan kapta, hogy levelei éjszaka összecsukódnak, mintha imádkozó kezek lennének. Sötétzöld levelei vörös erekkel rendelkeznek.

2021 szobanövénye a nyílgyökér
„Mivel mindannyian egyszerre veszünk most egy nagy lélegzetet reményekkel telve, fontos volt, hogy olyan virágot és szobanövényt válasszunk, amely tükrözi azt az optimizmust, amivel 2021-et várjuk” - mondta Alfred Palomares, a cég képviselője.
Hogyan gondozzuk?
Hogy az év szobanövénye jól is érezze magát az otthonunkban, érdemes megfogadni a következő tanácsokat.
- Áprilistól októberig elegendő egyszer egy héten, az év többi részében pedig kéthetente egyszer tápoldatozni.
- 3-4 hetente egy ceruza vastagságú bot segítségével lazítsuk fel a talaját.
- A közvetlen napsugaraktól kíméljük.
- Magas páratartalmat igényel! Nyáron hetente 2-3 alkalommal locsoljuk , télen elég hetente egyszer. Nagy hőigényű, nyáron 20-24°C-ot szereti, de a 18-20°C-on is jól érzi magát.
- A földjét állandóan nedvesen kell tartani.
- A száraz leveleinek eltávolítását csupán indokolt esetben tegyük.
Ezeket olvastad már?
8 szobanövény, ami a legsötétebb sarokban is él és virul
Ha sötét lakásban élsz/éltek, de imádod a növényeket magad körül, ezeket válaszd - ők csípik azt is, ha fény nélkül kell éldegélniük.
Ezekre ügyelj, mielőtt szobanövényt vásárolsz
Ezzel a pár okos trükkel te is életben tarthatod a szobanövényeidet, sőt már a vásárláskor járj nyitott szemmel, hogy kiszúrd, mi az ami csodásan bírja majd az otthonodban.
Így néznek ki a növények a boltok polcán és a...
Nézzétek, tényleg érdekes végignézni, melyik kedvencünk hogy néz ki természetes lelőhelyén....és azután a boltok polcain.
DIY: készíts függőleges fűszernövénykertet a konyhádba!
Tárold szuperstílusosan a fűszernövényeidet a konyhában! Készítsd el velünk ezt a praktikus és trendi függőleges növénytartót!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















