2020.11.30.
Ez a nap végre egyszer tényleg a Föld napja lehet...de vajon meddig tart a boldogság?
Április 22-én ünnepeljük a Föld napját. Az utóbbi időben számos sötét jövendölésről olvashattunk azt illetően, mi lesz velünk 50 év múlva, azonban még nincs késő változtatni.
,,Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?" - ez a mottója a Föld napjának, melyet immáron 50. éve minden április 22-én megtartanak a világ közel 175 országában. Miért fontos ez a nap különösen most, 2020-ban? Nem csak azért, mert éppen fél évszázada ünnepeljük.

Az elmúlt évek nem voltak könnyűek bolygónk számára. Hatalmas méretű erdőtüzek, árvizek és hurrikánok pusztítottak, számos állatfaj sodródott a kihalás szélére. Meg kell küzdenünk a szinte állandó légszennyezettséggel, valamint folyóink, tengereink és óceánjaink sincsenek biztonságban többé, és akkor még nem is említettük a világszerte áldozatokat szedő koronavírust. Ha az ember egy kicsit belegondol, hány olyan eseményről hallott az elmúlt egy évben, amelyben élővilágunk és bolygónk került veszélybe, bizony könnyen összeszorul a gyomra: ugyan mi jóra számíthatnánk a jövőben?
50 éve már sikerült egy nagyot lépni
1970-ben egy kaliforniai iskola diákjai tüntetést szerveztek. A terv az volt, hogy a diákok felégetnek egy akkor vadonatújnak számító Ford Mavericket. Ahogy az a Sokszínű vidék cikkéből kiderül, ezt a kocsifajtát és több más, belső égésű motorral működő autót nem sokkal később teljesen kivonták a forgalomból, ezek a járművek ugyanis borzasztó szmogot eresztettek ki magukból. Alig két hónappal a nagy port kavart tüntetés után megszületett a Föld napja, az USA-ban pedig a hetvenes évekhez képest ma már 99%-kal kevésbé környezetszennyezőek az autók.
Emma Maris író és környezetvédő aktivista édesanyja egykor (ötven évvel ezelőtt) ott volt a már említett tüntetésen, lánya pedig a Föld napja alkalmából a National Geographic oldalán osztotta meg aggodalmait és reményeit Földünk jövőjével kapcsolatban.
Ezt is olvasd el!
A koronavírus hatása: ezért változhat majd 180 fokot a világnézetünk
Az írónő alapvetően optimista a változásokat illetően, de a klímaváltozás és az élővilág veszélyeztetettsége miatt szüntelenül aggódik, ezeket a folyamatokat ugyanis szinte alig, vagy csak nagyon nehezen lehet befolyásolni, a helyzet azonban nem reménytelen: az emberiség már rendelkezik a megfelelő tudással és technológiával ahhoz, hogy az egyre növekedő populáció ellátható legyen élelemmel és energiával, valamint ahhoz is megvan a tudás, hogy visszaszorítsuk a klímaváltozást és a különböző élőlények, állatfajok kipusztulását. Láthatóan egyre több ember érdeklődik és tesz is azért, hogy egy jobb bolygón élhessünk, a tavaly szeptemberi globális klímasztrájkon csaknem 6 millió ember vett részt egyszerre.
Van ok a reményre? Csak tőlünk függ
Az idén 50 éves évforduló alkalmából az írónő újabb 50 évvel előre tekint azzal kapcsolatban, milyen változások történhetnek a jövőben akkor, ha a jó forgatókönyv szerint haladunk tovább. Ami már megtörtént, azt nem lehet visszafordítani, Maris szerint az ökológiai, gazdasági és társadalmi változások elkerülhetetlenek, sokszor pedig egészen tragikusak. Szembe kell néznünk azzal, hogy a jövőben óriási veszteségeknek leszünk elszenvedői, fajokat, helyeket veszítünk el, átalakul az ökoszisztéma, a fajok pedig eszerint fognak alkalmazkodni az új világhoz, köztük mi, emberek is. Talán mi is másként látjuk majd magunkat, sokkal inkább a természet részeként, sem mint az ellenségeként fogunk magunkra és egymásra tekinteni.
,,Hiszek benne, hogy a XX. század végére és a XXI. század elejére egy fájdalmas, hirtelen átalakulásként tekintek majd vissza, mint egy fájdalmas és viharos átváltozásra, amely alatt az ember megtanult boldogulni a környezetével és a benne élő fajokkal."

A legnagyobb kihívás most a klímaváltozás, ezt a folyamatot ugyanis nagyon nehéz, egyedül szinte lehetetlen megállítani, hiszen hiába védjük a környezetet, vagyunk zöld fogyasztók, vegánok vagy minden szempontból tudatosak, az életben maradáshoz enni kell, dolgozni kell, a hidegben melegnek kell lennie otthonunkban, ezeket a teljesen általános cselekvéseket pedig nem lehet kivitelezni anélkül, hogy ne járulnánk hozzá a szén-dioxid-kibocsátáshoz - írja a National Geographic cikkére hivatkozva a Sokszínű vidék. Maris szerint azonban a technológia folyamatos fejlődése segíthet abban, hogy idővel új energetikai és közlekedési infrastruktúrát tudjunk kiépíteni a világban. Az írónő szerint nem kerülhetjük meg a klímaváltozást azzal, hogy jó fogyasztók vagyunk, de jobbá tehetjük a világot azzal, ha jó állampolgárként viselkedünk.
A remény hal meg utoljára
A járvány után újra gőzerőre kapcsol a szennyezés?
Tényleg "jót tesz" a koronavírus-járvány a Földnek?
Ez is érdekelhet:
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















