2020.11.30.
Ez a növény súlyos sérüléseket okozhat, véletlenül se menj a közelébe!
Az elmúlt években hazánkban is megjelenő kaukázusi és Szosznovszkij-medvetalp komoly égési sérüléseket, szemirritációt, legrosszabb esetben pedig vakságot okozhat.
Az utóbbi években egyre több helyen bukkan fel Magyarországon a kaukázusi és a Szosznovszkij-medvetalp, melyek bár elsőre igen mutatós növényeknek tűnnek, valójában nagyon veszélyes a közelükben tartózkodni. A 24.hu írása szerint az említett inváziós növényeket már megérinteni sem lenne szabad, a medvetalpak ugyanis másodfokú, maradandó égési sérüléseket tudnak okozni a bőrön, szembe kerülve pedig nemcsak hihetetlenül súlyos irritációt, de akár vakulást is okozhatnak.

Az Európa legnagyobb lágyszárú növényeiként és a kapor távoli rokonaiként is ismert medvetalpak 3-7 méteresre is megnőhetnek, leveleik és nagy, tányér alakú virágaik bármelyik erdőben túrázónak érdekes jelenségek lehetnek, éppen ezért kell odafigyelni arra, hogy ne kerüljünk a növények közvetlen közelébe. Élettani hatásaikról és a védekezésről a 24.huDr. Török Péterrel, a Debreceni Egyetem növényökológus professzorával és Dr. Béni Szabolccsal, a Semmelweis Egyetem Farmakognóziai Intézetének igazgatójával beszélgetett.
A kaukázusi medvetalp magánkertekből és arborétumokból került ki, az elmúlt években főleg az ország nyugati részében okoz problémákat, a Szosznovszkij-medvetalp viszont az ország keleti oldalán, a Tisza mentén jelent meg nagy mennyiségben az elmúlt években. Utóbbi növényfajta az egykori Szovjetunió területén egyfajta takarmányként szolgált, miután azonban rájöttek arra, hogy például a tehén teje keserűbb lesz a medvetalp fogyasztás következtében, a szovjet tagköztársaságok leálltak a növény használatával. A növény az elmúlt évtizedekben elterjedt a keleti országokban, irtásával pedig nem nagyon foglalkoztak, így a Szosznovszkij-medvetalp a Tiszán keresztül könnyen bejut az országba, elsősorban a Felső-Tisza vidékén.

Amint az a 24.hu cikkéből is kiderül, a két medvetalp között nincsen sok különbség, a növények szöveteiben jelenlévő toxikus anyagok úgynevezett kumarinszármazékok, jelesül furanokumarinokként ismert vegyületek.
Elég csak hozzájuk érni
A tapasztalatok szerint elég, ha valaki csak a növény leveleihez vagy szárához hozzáér, a toxikus anyagok szinte azonnal reakcióba lépnek a bőrrel: először bepirosodik a bőr, majd hólyagosodni kezd, nem sokkal később pedig már másodfokú égési sérülésekhez hasonló sebek jelennek meg az érintett felületen. Ha a hólyagok kifakadnak, fennállhat a bakteriális fertőzés veszélye is, szembe jutva pedig nagyon erős gyulladást okozhat, a másodlagos fertőzések pedig egyes, ritka esetekben akár vakságot is okozhatnak.

Azonnal cselekedjünk
Ha valaki érintkezik ezekkel a növényekkel, fontos az azonnali közbeavatkozás: az érintett bőrfelületet hideg vízzel kell leöblíteni, és amennyire csak lehet, azonnal be kell kötni valamivel, nehogy a seb reakcióba lépjen a napfénnyel, ezzel is súlyosbítva a sérüléseket és a fájdalmat. Ha szembe kerül, lehetőleg azonnal forduljunk a gyulladással orvoshoz, hogy rögtön csillapítani lehessen a fájdalmat, a fertőzés kockázatát pedig kizárhassuk.
Legújabb receptek
Zöldfűszeres libaraguleves
Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...
A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.
Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...
A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!
7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed
Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...
Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept












