Életmód

2020.11.30.

Ez teszi tönkre a bolygónkat - a húsfogyasztás és levegőszennyezés mellett erre is oda kell figyeljünk

Stuth-Nagy Niki profilképe Stuth-Nagy Niki

Nem hinnéd, de a túlsúlynak is van ökológiai lábnyoma, méghozzá nem is kicsi.

Szerencsére egyre több szó esik arról, hogy a lég- és műanyagszennyezésen kívül a túlfogyasztás is mennyire káros a bolygó számára. Azzal, hogy sokkal több élelmiszert veszünk, mint amennyit megeszünk, hozzájárulunk a kereslet növekedéséhez, és ezzel a környezetre kedvezőtlen hatást gyakorló mezőgazdasági és állattartási módszerek terjeszkedéséhez. Olasz kutatók ezúttal ezt a kérdést helyezték középpontba, és megvizsgálták, hogy a túlfogyasztással összefüggőelhízási hullám hogyan károsítja a bolygót.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján világszerte 1,9 milliárd felnőtt küzd kóros elhízással. Még ijesztőbb a helyzet a gyerekek körében: az ötéves kor alatti elhízottak száma 41 millióra tehető. 1974 óta egy átlagos ember étrendjének a kalóriatartalma 50 százalékkal nőtt. Ezeket a számokat látva nem lehet kétségünk afelől, hogy az elhízásnak van környezeti hatása is.

Frissítő füstölt lazacos wrap citromos-kapros joghurttal

tortilla

Frissítő füstölt lazacos wrap citromos-kapros joghurttal

Sajtos-túrós graham-tallér szeletelt mandulával megszórva

sós tallér

Sajtos-túrós graham-tallér szeletelt mandulával megszórva

Szőlős-diós-sajtos salátatál

madársaláta

Szőlős-diós-sajtos salátatál

A Frontiers in Nutrition tudományos folyóiratban megjelent tanulmány egy új mérőszámot ismertet, az ún. metabolikus élelmiszerhulladék indexet(metabolic food waste). Ez a mérőszám megmutatja, hogy a plusz kilók mennyi feleslegesen felhasznált vizet, megnövekedett szén- és földlábnyomot jelentenek. (A földlábnyom azt a pluszban a termelésbe vont földterületet jelenti, amit a megnőtt élelmiszerfogyasztás miatt kell felhasználni.)

A kutatók az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) adatait használva állapították meg a hét földrajzi régió lakosságának átlagos súlytöbbletét a rendelkezésükre álló testtömegindex (BMI) és testmagassági adatok alapján. Azt találták, hogy az így kapott metabolikus élelmiszerhulladék index összesen globálisan 140,7 gigatonna élelmiszerhulladékot jelez, ez 140 milliárd tonnának felel meg. A szégyensort Európa és Észak-Amerika vezeti Óceániával kiegészítve.

Ez a mérőszám azért is fontos, mert nem csak a valóban kialakult élelmiszerhulladékot számolja (ez egyébként 1,3 milliárd tonna jelenleg évente, globálisan), hanem azt is, hogy a szükségeshez képest mennyivel fogyasztunk többet. Ha az elhízás globális problémáját sikerülne visszaszorítani, az a bolygónknak is kifejezetten jót tenne.

Ezeket olvastad már?:

Ezeket olvastad már?

Íme 6 tipp, amivel nem csak egy hónapig tehetsz a környezetszennyezés ellen

Család

Íme 6 tipp, amivel nem csak egy hónapig tehetsz a...

Július 1-én kezdődik a műanyagmentes hónap, a cél pedig, hogy a következő 31 napban próbáljuk meg teljesen mellőzni az egyszer használatos műanyagokat életünkből. 

Masszi- Rigó Csilla

Élelmezési világnap: a lakosság 50%-át nem érdekli a környezete, és pazarló életmódjához ragaszkodik

Zöld

Élelmezési világnap: a lakosság 50%-át nem érdekli a környezete, és...

A fenntartható étkezéssel kapcsolatosan készült kutatás nem is lehetne aktuálisabb a mai napon, hiszen október 16. az Élelmezési Világnapja.

Nosalty

Kiderült, hogy nem környezetbarát, és ártalmas lehet bambuszpohár

Család

Kiderült, hogy nem környezetbarát, és ártalmas lehet bambuszpohár

Nem környezetbarát és ártalmas lehet az egészségre a papírpoharak környezettudatos alternatívájaként hirdetett bambuszpohár.

Nosalty

8 apró dolog, amin még ma kéne változtatnod, hogy ne miattad pusztuljon ki a Föld

Zöld

8 apró dolog, amin még ma kéne változtatnod, hogy ne...

Ma van a környezetvédelem világnapja, ebből az alkalomból pedig engedjétek meg, hogy egy kicsit komolyra fordítsuk a szót, és megpróbáljunk együtt tenni valamit Földünkért.

Nosalty

viaTreehugger

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept