2020.11.30.
Ez történik a megmaradt pékáruval az Aldikban
A forgalomba már nem kerülő, de fogyasztásra még alkalmas élelmiszerek megmentése érdekében az ALDI a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel társult – a rászorulókért.
A 2016-ban indult együttműködés újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen idén már a 100-at is meghaladja azon ALDI üzletek száma, amelyek bekapcsolódtak a programba, így már az áruházlánc boltjainak csaknem háromnegyede támogatja naponta élelmiszeradománnyal a rászorulókat. Az ALDI 2020 első felében a tavalyi év hasonló időszakához képest 20%-kal több, azaz mintegy 630 tonna élelmiszert juttatott el az Egyesületen keresztül az érintett családok számára. Az élelmiszerek átadásán felül az áruházlánc idén egymillió forinttal is támogatja az Élelmiszerbank operatív működését.

Hazánkban évente 1,8 millió tonna élelmiszerfelesleg keletkezik, ugyanakkor sokan nem jutnak megfelelő mennyiségű élelmiszerhez a hétköznapokban. Ezen kíván változtatni a 2005 óta működő Magyar Élelmiszerbank Egyesület, amely tavaly több mint 300 ezer embernek juttatott élelmiszeradományt körülbelül 7,5 milliárd forint értékben. Az ALDI Magyarország 2016 óta működik együtt az Élelmiszerbankkal, minden évben újabb és újabb ALDI áruházak kapcsolódtak be a programba. Az élelmiszerek megmentése azonban nemcsak a rászorulóknak segít, de jelentősen hozzájárul a környezet védelméhez is.
Az átadott termékek:
- az előző este zárás után megmaradt és a polcokról összegyűjtött áru a látványpékségből
- az elszállítás napján lejáró csomagolt és csomagolatlan pékáru
- az előző napról megmaradt, közvetlen beszállítású, csomagolatlan pékáru
- csomagolatlan és csomagolt zöldség-gyümölcs, amely értékesítésre már nem, de fogyasztásra még alkalmas
- valamint az elszállítás napján lejáró hűtött és szortiment termékek
- a sérült, de nem átlyukadt csomagolású, fogyasztásra alkalmas szortiment termékek
Kakaós és fahéjas csiga Fruzsina konyhájából
Házi kenyér, élesztő nélkül
Diétás, pihe-puha, teljes kiőrlésű zsömle
Az áruházlánc és az Élelmiszerbank Egyesület az élelmiszerbiztonsági szabályok maximális betartásával, közös erővel igyekeznek mérsékelni az élelmiszerpazarlást, és eljuttatni a megmenthető termékeket azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.
A 105. áruház belépésével az ALDI üzlethálózatának csaknem háromnegyedében aktívan végzik az élelmiszermentést, és a tervek szerint hamarosan újabb áruházakkal bővül az élelmiszerátadó áruházak listája. Az ALDI és az Élelmiszerbank bő hároméves együttműködése során közel 3000 tonna élelmiszer jutott el nélkülöző magyar családok számára. Az elszállított mennyiség üzletenként változik, de 2020 első hat hónapjában 630 tonna élelmiszert mentettek meg az együttműködésnek köszönhetően, melyből 53 tonna az áruházlánc biatorbágyi központi raktárából származik. Az ALDI nem csupán a megmaradt élelmiszerek átadásával segíti az Élelmiszerbankot, hanem az idei évben anyagilag is hozzájárul a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkájához: a vállalat egy millió forintos támogatást nyújt a szervezet alapvető működésének további biztosítására.
Ezeket láttad?
Ezeket olvastad már?
Népszerű édességet hív vissza az ALDI: vigyázz, penészes lehet
Az ALDI egyik Manner-termékével akadtak problémák, ezért az áruházlánc visszahívja az édességet.
Kiderült, mitől annyira eszméletlen gyorsak az Aldi kasszásai
Ismerős, mikor a vásárló kétségbeesett kapkodással próbálja felvenni a tempót a villámgyors pénztárossal? Kiderült, miért nincs idő lazsálásra az Aldiban.
Kiderült, mennyit keresnek idén az Aldi dolgozói
Beszédes számok mutatják meg, az Aldi idén is kiemelkedő eredménnyel növelte nettó eredményét Magyarországon.
Ezekkel a trükkökkel előzheted meg, hogy átverjenek a boltokban
Talán senkinek nem meglepő, de a nagyobb szupermarketek és áruházak rendszeresen próbálnak minket rávenni, hogy költsünk el náluk több pénzt. Így lehetünk mi a furfangosabbak!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Halloweeni sajtos pókháló
Kedvem támadt elkészíteni egy pókhálót, ami finom ropogós, és sajtos.....gyerekek is egykönnyen elkészítik.... :-)))Ha marad tészta, akár kettőt is készíthetünk.....
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty 7 nap, 7 étel: gazdagon rakott, töltött és rétegelt...
Nem sima rakott krumplival támadunk, bár azt is imádjuk, hanem többek közt spenótos rakott palacsintával, nyáridéző töltött paprikával és szaftos lacikrumplival. Tartsatok velünk újabb hét napon át!
Címlapról ajánljuk
Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...
November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.
4 jel, ami arra utalhat, hogy lassul az anyagcseréd: így...
Észrevetted, hogy könnyebben felszaladnak a kilók, gyakrabban vagy fáradt, vagy már nem vagy olyan erős, mint korábban? Az életkor előrehaladtával változhat az anyagcserénk, de nem mindegy, mi áll a háttérben. Néhány egyszerű életmódbeli változtatással sokat tehetünk az izomtömeg és az egészséges anyagcsere megőrzéséért.
Nosalty 7 nap, 7 étel: őszies hangulat gombával, sütőtökkel és...
A héten a szezonalitás és a takarékosság jegyében főzünk: gomba, sütőtök és viszonylag olcsó húsrészek kerülnek középpontba, így kerül majd az asztalunkra szaftos májas egytálétel, sütőtökös tészta vagy csirkeaprólékból főzött, melengető becsinált leves.
További cikkek
Nosalty Mit főzzek ma? Vegán frankfurti, vega rakott krumpli +...
Minden igényt kielégítő és kreatív mentes receptek azoknak, akik ilyen-olyan okból kifolyólag mellőznek egyes alapanyagokat az életükből.
A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...
A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.
30 csodaszép és isteni recept novemberre, mind a szezon legkedveltebb...
Érdemes a szezon adta alapanyagokat kihasználnunk, hiszen így készülhetnek a legízesebb, legtápanyagdúsabb ételek a konyhánkban, úgy, hogy még a pénztárcánknak is kedvezünk. Ez novemberben sincs másképp, már mutatjuk is a hónap csodaszép, isteni fogásait! Készítsétek el ti is!
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Egyszerű sütőtökkrémleves
A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Még több top recept
Friss receptek
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
- Gyors pho leves csirkével
Még több friss recept






















