Életmód

2020.11.30.

Ez történik veled, ha egy hónapig nem eszel húst

Bodon Judit dietetikus profilképe Bodon Judit dietetikus

Mindig izgalmas feszegetni a határainkat, ezúttal két húsevő kollégánk próbálta ki a vegetáriánus életet egy hónapig. Olvassátok beszámolójukat!

Tavaly novemberben vágtunk bele néhányan a szerkesztőségből különböző étrendi megszorításokat tartalmazó, egy hónapig tartó kihívásba. Volt, aki gluténmentesen, volt, aki gyorsan felszívódó szénhidrát-mentesen étkezett 30 napig, egy kollégámmal ketten pedig azt választottuk, hogy egy hónapig vegetáriánus lesz az étrendünk.

Alapból rendszeres húsfogyasztók vagyunk, de mindkettőnket foglalkoztatott már korábban, hogy kipróbáljuk a húsmentes étrendet. A vegetáriánus étrend egyébként szerintem nem annyira korlátozó, alapja, hogy nem eszünk húst, halat és tenger gyümölcseit, illetve semmilyen ezekből készült ételt, élelmiszert. Ugyanakkor az étrendben szerepelhetnek tejtermékek és tojás, és az ezekből készült ételek - tehát azt lehetett előre sejteni, hogy éhen halni nem fogunk.

Miért vágtunk bele?

Mint minden kihívásnál, ebben az esetben is önmagában valami újnak, szokatlannak a kipróbálása már motiváló erejű. Mi azért választottuk ezúttal a vegetáriánus kihívást, mert szerettük volna növelni a zöldségfogyasztásunkat, változatosabbá tenni az étrendünket, megismerni új recepteket, egy kicsit jót tenni a bolygónkkal. Nem utolsósorban azt is szerettük volna megtudni, hogy milyen érzés nem enni húst/halat egy hónapig, jobb lesz-e a közérzetünk, az energiaszintünk, lesz-e változás az alvási szokásainkban, fogunk-e fogyni, és hogy melyik étel(ek) hiányoznának a legjobban, ha hosszabb távon ebben az étrendben gondolkoznánk.

Lássuk, mi történt velünk egy húsmentes hónap alatt!

1. Nem is olyan vészes ez

Gyuri kollégámmal közös tapasztalat, hogy egy hónapig tartani ezt az étrendet sokkal könnyebb volt, mint vártuk. Ahogy előre sejthető volt, a legnehezebb feladat az étrend változatosságának fenntartása volt. Én pl. nem igazán tudtam kitalálni más feltétet a főzelékeimre, mint főtt- vagy tükörtojást, ráadásul nálunk éppen felújítás volt a lakásunkban, úgyhogy voltak napok, amikor a konyhába is alig jutottam be, nemhogy kreatív ételek főzésébe foghattam volna.

Gyuri két esetben ingott meg, de mindkétszer tartotta magát: egyszer egy hamburgerezőben kívánt rá egy rendes burgerre, de végül a vega verziót választotta, másik esetben pedig a céges hálaadási ebédnél a jól kinéző pulykasültnek is ellenállt. Neki legjobban a hamburger, a szalámis pizza és a füstölt kolbász hiányzott.

Vega burger Anikótól

szendvicskülönlegességek

Vega burger Anikótól

Vega burger SPAR konyhájából

szendvicskülönlegességek

Vega burger SPAR konyhájából

Vegaburger grillezett sajttal

szendvicskülönlegességek

Vegaburger grillezett sajttal

Én kétszer "bűnöztem" a 30 nap alatt, egyszer egy ritkán látott barátnőmmel és a családommal étkeztünk egy csodás tapas-bárban, ahol nem tudtam nemet mondani a jó minőségű, nagyon finom tintahalnak és kagylónak, a másik esetben pedig a falusi kolbásztöltő napon kellett megkóstolnom a húsmassza fűszerezését, és természetesen pár falatot a frissen kisült kolbászokból. Nekem igazából nem hiányzott ez alatt az egy hónap alatt semmi, de hosszú távon tudom, hogy nekem leginkább a jó minőségű házi kolbászok, sonkák, illetve a nagy klasszikusok, mint anyukám marhahúslevese vagy töltött paprikája hiányoznának.

2. Csapdába kerültünk

Gyuri írta le ezt az érdekes "csapdát", amit én is meg tudok erősíteni, hogy mivel nem eszünk zsírdús felvágottakat, nehéz húsételeket, az ember egyértelműen érzi, hogy egészségesebben étkezik - és ezért sokkal megengedőbb más, 100%-ban vegetáriánus, ellenben nem annyira egészséges ételek felé. Ez a csapda egyértelműen a szénhidrátok irányába terelt minket, Gyuri így könnyebben ideologizálta meg magának a tészta- és csokievést, és én is örömmel konstatáltam, hogy minden édesség vegetáriánus, és egyik kedvenc ételem, a friss kifli sok vajjal szintúgy.

Grillezett sajt friss paradicsomsalátával

sült sajt

Grillezett sajt friss paradicsomsalátával

Grill Camembert ropogós-fűszeres salátával

sült sajt

Grill Camembert ropogós-fűszeres salátával

Zöldsaláta grillezett sajttal

zöldsaláta

Zöldsaláta grillezett sajttal

3. A menza extrém kihívás

Munkanapokon mindketten ugyanazon a munkahelyi menzán tudunk ebédelni, ahol húsevőként is nehéz volt jó minőségű ételeket vadászni, de ez a feladat vegetáriánusként szinte lehetetlenné vált. Nyilvánvalóan mindig rendelkezésre állt a rántott sajt+köret+saláta összeállítás, de amellett, hogy sajnos a rántott sajt nem igazán látott sajtot, heti 5 munkanapon ezt a menüt fenntartani nem lehetséges. Választhattunk még főzeléket tükörtojás feltéttel illetve a napi vegetáriánus kínálatból - ami leggyakrabban valamiféle tésztaétel volt. Ezeknek megfelelően hamar kiderült, hogy ha igazán jót szeretnénk tenni az egészségünkkel, akkor nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy otthon elkészített ebédet biztosítsunk magunknak.

4. Újdonságok a menüben

Amit sikerült mindkettőnknek megvalósítani, az az új ételek kipróbálása. Gyuri párja még egy szakácskönyvet is beszerzett, amiből aztán rendszeresen főztek, én pedig megpróbáltam feljavítani a viszonyomat a tofuval. Ez mondjuk nem annyira sikerült, újfent nem váltam tofurajongóvá, bár biztos bennem van a hiba, és én nem tudom jól elkészíteni. De főztem azért pár új ízesítésű főzeléket, sok levest és még több salátát.

Minestrone leves kora őszre

minestrone

Minestrone leves kora őszre

Sültkelbimbó-főzelék pirított mandulával

különleges főzelékek

Sültkelbimbó-főzelék pirított mandulával

Mujadarrah - Libanoni lencsés rizs

rizsköret

Mujadarrah - Libanoni lencsés rizs

5. Jobban éreztük magunkat

Gyuri az energiaszintje javulásáról számolt be, illetve mindkettőnket jóérzéssel töltött el, hogy a csökkentett húsfogyasztásunkkal talán jobb lett egy kicsit a világnak. Fogyni egyikőnk sem fogyott (ld. említett csapda fentebb), ugyanakkor nálam gyakorlatilag megszűnt az ebédeket követő kajakóma, sosem volt nehéz a gyomrom, ami egy nagyon érdekes és jóleső tapasztalat. Számomra pl. ez utóbbi ok egy nagyon erős érv a csökkentett hústartalmú étrend fenntartására.

Hogyan tovább?

Én személy szerint továbbra is kevesebb húst fogyasztok, mint korábban, elsősorban a felvágottfogyasztásomat csökkentettem, több sajtot eszem, és ha tehetem, akkor házon kívül is elsősorban húsmentes fogásokat választok. De nem élek vegetáriánusként, és szerintem kb. ez az irány marad is majd hosszú távon.

Hasonlóan érez Gyuri is, bár ő jobban rajta maradt a vegetáriánus étrenden. Az ünnepek alatt 1-2-szer fogyasztott húst, hogy ne bántsa meg a sokat készülő édesanyját, de igyekszik minimálisan tartani a húsfogyasztást. Sikeresnek ítéli meg a kihívást, egy lépésnek tartja a tudatosabb étrend felé. Az egyensúlyt keresi az étkezésben és igyekszik a szélsőségeket elkerülni.

A fentiekből talán kitűnik, hogy mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hogy próbáljon meg néha húsmentesen élni - akár csak heti 1-2 napot is, megéri majd, higgyétek el!

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ezeket olvastad már?

Mentes November - új kihívásba fog szerkesztőségünk

Életmód

Mentes November - új kihívásba fog szerkesztőségünk

A kis szerkesztőségünk eléggé szereti a kihívásokat, ezúttal sem aprózzuk el - most kilencen vágunk új kihívásokba novemberben. Tartsatok velünk!

Bodon Judit dietetikus

Eljött ez a nap is: véget ért 4 hetes cukormentes életünk! Így éltük meg, olvassátok!

Életmód

Eljött ez a nap is: véget ért 4 hetes cukormentes...

Eljött a nagy nap, véget ért a szerkesztőség 4 hetes cukormentes élet kihívása. Olvassátok tapasztalatainkat, botlásainkat és jövőbeli terveinket!

Bodon Judit dietetikus

Legyél te is (alkalmi) vegetáriánus!

Életmód

Legyél te is (alkalmi) vegetáriánus!

A fejlett országokra jellemző nagymértékű húsfogyasztás nemcsak bolygónkat terheli, de számos krónikus betegség rizikófaktora is.

Szálka Brigitta dietetikus

Így lehet teljes értékű a vegán étrend – könnyebb belevágni, mint gondolnád

Nyár van!

Így lehet teljes értékű a vegán étrend – könnyebb belevágni,...

Gyakran halljuk a vegánoktól, hogy étrendjük nem fehérjehiányos. Ez mennyiség szempontjából meg is állja a helyét, ám fehérjék esetében a minőségre is figyelni kell!

Nosalty

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept