2020.11.30.
Ezek az élelmiszerek is jócskán növelik a rák kockázatát
A dohány és az azbeszt mellett egy élelmiszercsoport is felkerült is a rákkeltő anyagok listájára.
A Nemzetközi Rákkutató Intézet, átfogó kutatások és elemzéseket követően a feldolgozott hústermékeket is a rákkeltő anyagok első csoportjába sorolta. Az Egészségügyi Világszervezet szerint, elegendő bizonyíték van arra, hogy a feldolgozott húskészítmények fogyasztása vastagbélrákot okozhat.
A hús feldolgozása során ugyanis, olyan vegyi anyagok keletkeznek, amelyek valószínűleg rákkeltő hatásúak. Ezek közé a termékek közé tartoznak a különböző felvágottak, virslik, préselt sonkák és húskonzervek. A jelenlegi adatok szerint már napi 50 gramm termék bevitele 18%-al növeli a vastagbélrák kockázatát, míg a napi 100 gramm vörös hús fogyasztása 17%-al.

„Minden bizonnyal a túlzott húsfogyasztás az oka a napjainkban oly gyakran előforduló bélráknak” – magyarázza Dr. Ian Johnson. „Nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a brit vegetáriánusok körében csökkent arányt mutatna a bélrendszeri rák kialakulása” – teszi hozzá.
Más tényezők
Azon emberek, akik túl sok húst fogyasztottak, más káros szokások is hozzájárultak a rák kialakulásához, ilyen például a nagymértékű dohány- és alkoholfogyasztás. Ettől függetlenül a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy a feldolgozott húskészítmények fogyasztása révén akár 44%-al is növelhetjük az elhalálozási arányt.
„A húsfogyasztás, különösen a feldolgozott húsé, a kevésbé egészséges életmódhoz kapcsolódik. De a dohányzás, az elhízás és az egyéb egészségtelen szokások mellett, úgy véljük, hogy a feldolgozott hús fogyasztása rendkívül nagy egészségügyi kockázatot jelent. A dohányzásról való leszokás fontosabb, mint a húsfogyasztás csökkentése, de ez utóbbit is javasolom” – mondta Sabine Rohrmann, a Zürichi Egyetem professzora.
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Rossz úton járnak a magyarok az étkezést illetően – Pedig...
Egyre több ember számára fontos, hogy honnan és pontosan mi kerül az asztalukra - mutatta ki egy friss brit kutatás.
Sonka, szalámi, kolbász - sokunk kedvencei. Vajon teljesen le kell...
A fogyókúrás étrend sok kompromisszummal jár. Vajon kedvenc sonkánkról, szaláminkról is le kell mondanunk?
Párizsiillat és szójaíz - 9 féle csomagolt pulykamellsonkát teszteltünk
Ismét egy népszerű élelmiszert, csomagolt pulykamellsonkát teszteltünk. Mutatjuk, nekünk mely márkák nyerték el a tetszésünket.
Ennyi teát kéne valójában minden nap innod
A tea fogyasztása egészségesen tartja a beleket, és még számos jótékony hatása van.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















