Életmód

2020.11.30.

Ezek a jelei annak, hogy változókorba léptél

Kessel profilképe Kessel

Furcsa változásokat észlelsz a testedben? Lehet, hogy közeledik a klimax ideje.  

Kevesebb energiád van, mint volt? Könnyebben hízol? Előfordul, hogy ok nélkül ideges vagy? Rosszabbul alszol, és nappal nehezebben koncentrálsz? Ezek a tünetek mind annak a jelei, hogy a perimenopauzába érkeztél, ami a negyvenes éveink elejétől fogva már teljesen normális jelenség.

A hormonális változások már 4-10 évvel a klimax előtt is elkezdődhetnek, de ilyenkor még menstruálnak a nők, sőt akár teherbe is eshetnek. Az időszak elején még rendszeres a menstruáció, a vége felé pedig egyre rendszertelenebb, míg végül klimaxba lépünk, és teljesen elmarad.

Több fehérje, kevesebb szénhidrát

A szervezet átállása lassan, azaz először észrevétlenül kezdődik el, így sokaknak fel sem tűnik, hogy ez okozza a kellemetlen tüneteket. A testet a hormonális változások nagyon megterhelik, ezért fontos, hogy megfelelő mennyiségű vitaminnal és ásványi anyagokkal lássuk el. A szakemberek azt javasolják, hogy minden nap fogyasszunk fehérjében gazdag ételeket is, hiszen a szénhidrátra kevésbé lesz szükségünk, hacsak nem mozgunk, és nem akarunk hízni.

Liptói túrókrém

sós túrókrém

Liptói túrókrém

Posírozott tojás újhagymával, pirított bagetten

tojásos egytálétel

Posírozott tojás újhagymával, pirított bagetten

Lazac céklaágyon

lazacreceptek

Lazac céklaágyon

Előfordulhat, hogy álmunkban leizzadunk, és ezért nem elég pihentető az alvásunk. Ennek a következménye aztán a súlygyarapodás, a stressztűrőképesség és a teljesítmény csökkenése. Meglepő, de ezen a 100%-os meggylé is segíthet, mely gazdag az elalváshoz szükséges melatoninban és gyulladáscsökkentő hatása is van, mely szintén fontos ahhoz, hogy a szervezetünk optimálisan működjön.

A gyors hangulatváltozás mögött is lehetnek hormonális okok

Ezeken az segíthet, ha adaptogén, azaz az idegrendszerre is ható növényeket fogyasztunk. Ilyenek például a ginzeng, a maca, az ashwagandha és a reishi, melyeket szaküzletekben szerezhetünk be.

Edzés

Mivel a korral az anyagcserénk is átalakul, nehezebb lesz a súlyunkat tartani, ezért ilyenkor fontos, hogy izmot építsünk, ami önmagában felgyorsítja az anyagcserénket. Ehhez súlyzós edzéseket kell végezni, valamint megfelelő mennyiségű fehérjét fogyasztani.

A hormonális változásoknak azonban úgy lehet a legkönnyebben ellentartani, ha tudatosítjuk magunkban, hogy valójában semmi gond nincsen, csupán a testünk változik meg némiképp, és ez teljesen normális folyamat. Ha ennek tudatában jobban odafigyelünk magunkra, egészségesen táplálkozunk és sokat mozgunk, akkor gond nélkül vehetjük az apró akadályokat és kellemetlenségeket.

Ezeket láttad?

Ezeket olvastad már?

Ízületi fájdalmak változókorban – na de mi segíthet?

Életmód

Ízületi fájdalmak változókorban – na de mi segíthet?

Sajnos nem "csak" alvászavarokkal és hőhullámokkal jelentkezik a változókor.

Kessel

Miért kezdünk nő létünkre sörhasszerű pocakot növeszteni a 40-es éveink végén?

Életmód

Miért kezdünk nő létünkre sörhasszerű pocakot növeszteni a 40-es éveink...

Mi játszik szerepet abban, hogy 40 körül sok nőnek "sörhasa" lesz? Lehet-e tenni ellene, vagy ez szimplán genetika, és a korral jár?

Kessel

5 fránya ok, ami miatt sajnos a nőknek is kihullhat a haja

Család

5 fránya ok, ami miatt sajnos a nőknek is kihullhat...

Nagyon nehezen viseljük, ha idővel elvesztjük a hajunkat, főleg, ha nők vagyunk. Na de mi állhat a háttérben?

Kessel

Ezért van az, hogy nőként bizonyos testrészeidre hízol először

Életmód

Ezért van az, hogy nőként bizonyos testrészeidre hízol először

Bármilyen kiábrándító, a férfiak máshogy – jellemzően gyorsabban – fogynak, mint a nők. Nálunk a genetika és az anyagcsere számít leginkább.

Stuth-Nagy Niki

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept