2020.11.30.
Ezek lehetnek a jelei, hogy már átestél a koronavíruson
Persze biztos eredményt csak a tesztek mutatnak, de ha gyanakszol, akkor az alábbiakat érdemes átgondolni.
A koronavírus első hulláma éppen akkor érkezett, amikor az influenzaszezon elkezdett beindulni – és bár végül enyhébb lett ez is a kijárási korlátozások miatt, azért akadt bőven, aki elkapta az influenzát, és szenvedett tőle. Nehéz viszont megállapítani, hogy csak egy durva influenzáról volt-e szó, vagy az akkor még csak beinduló koronavírusról. Az alábbi jelek segíthetnek eldönteni – de biztosat egyedül a tesztek tudnak mondani.

Jobban szenvedtél, mint máskor
Van, aki viszonylag könnyen át szokott esni a megfázásos-influenzás időszakon – én is ilyen vagyok, egy-két nap alatt átmegy rajtam minden ilyen betegség. Idén viszont egy hétig szenvedtem, és sokkal rosszabbul voltam, mint máskor szoktam, ugyanezt hallottam több ismerősömtől is. A Texasi Egyetem kutatása szerint a kínai Vuhanban (ahonnan a koronavírus elindult) tavaly télen két influenzásra jutott egy COVID-os eset. Tünetek alapján azonban elég nehéz megállapítani, hogy melyik lehet influenza, és melyik koronavírus, nagyjából ugyanis ugyanazt produkálják, egy-két kivétellel.
Elvesztetted a szaglásod vagy az ízlelésed
Lehet, hogy akkoriban annak tudtad be, hogy be van dugulva az orrod, vagy furcsálltad, de nem igazán tudtad hova rakni a dolgot – a koronavírus-fertőzés egyik leginkább megkülönböztethető tünete a szaglás és az ízlelés elvesztése. Bár az allergia és az influenza esetében is előfordulhat ilyesmi, azért jóval ritkább, és nem is tart olyan hosszú ideig, mint a koronavírus esetében.
Elkezdett hullani a hajad
Ez is elég trükkös tünet, mert télen sokunknak jobban hullik a haja a D-vitamin hiánya és a hideg miatt, de a hajhullás is lehet a koronavírus-fertőzés tünete – egészen pontosan annak a jele, hogy már átestél rajta. Nagyon sokan a gyógyulás után hónapokkal később érzékelik, hogy jobban hullik a hajuk, mint egyébként szokott. Ez viszont nem olyan tünet, amit más felső légúti megbetegedéssel össze lehet keverni – esetleg a terhesség vagy a túlzott stressz okozhatja még.
Még most is nehézlégzést tapasztalsz

A JAMA tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a koronavírus-fertőzés hosszú távú következménye az, hogy sokáig úgy érzed, nem kapsz rendesen levegőt – ez nem egy állandó érzet, hanem egy vissza-visszatérő jelenség, és nagyon sokan tapasztalják. A kutatók még nem biztosak benne, pontosan mitől is lehet ez, hiszen a vizsgált alanyok már túlestek a betegségen, de valószínűleg az lehet mögötte, hogy a vírus a tüdőt támadja, és nagyobb a kár a légzőszervben, mint gondolnánk.
Nem múlik a köhögésed
Ha valamikor télen, esetleg tavasszal átestél egy betegségen, és utána hetekig, hónapokig köhögtél (talán még most sem tudod lerázni), jó eséllyel koronavírusos lehettél. A korábban említett JAMA-tanulmányban a nehézlégzés mellett ez volt a legtöbb, sokáig érzékelhető tünete a koronavírusnak.
Nagyon fáradékony vagy
A JAMA kutatásból az is kiderült, hogy a koronavíruson átesettek 53 százaléka még két hónappal a fertőzés után is extrém fáradtságról számolt be, így elmondható, hogy ez az egyik legtovább velünk maradó következménye a betegségnek. Nem tiszta, hogy ez miért történik – lehet, hogy az immunrendszer reakciójához van köze, vagy ahhoz, hogy a tüdőt viseli meg igazán a vírus, az azonban biztos, hogy sokáig marad a fáradtság a fertőzés után.
Furcsa tüneteid vannak még a betegség után is
Mivel a koronavírus egy nagyon új kórokozó, nagyon keveset tudunk arról, mit is művel pontosan a szervezettel. Ezért lehet az, hogy korábban teljesen egészséges emberek például szívproblémákkal küzdenek a fertőzés után. Ha olyan tünetekkel, következményekkel kell megbirkóznod, amikkel más influenzaszezonban nem, vagy hirtelen furcsa dolgokat veszel észre a testeden (ide tartozik például a fent említett hajhullás vagy a fáradtság is), akkor kezdhetsz gyanakodni – de ha sokáig maradnak a tünetek, inkább fordulj orvoshoz!
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Ezek lehetnek a koronavírus újabban felfedezett, bizarr tünetei
Még egy jellegzetes jele lehet a koronavírusnak, különösen az enyhébb lefolyású eseteknek: sebek jelennek meg a lábujjakon.
Kevésbé veszélyes a koronavírus azokra, akiknek nincs D-vitamin-hiányuk?
Több kutatás is arra a következtetésre jutott, hogy kevésbé tarolt a vírus azokban az országokban, ahol megfelelő az emberek D-vitamin szintje.
A szakértő szerint nem jó, ha koronavírus idején erős az...
Ha eddig azt hitted, az a jó, ha erős az immunrendszered a járvány idején meg ha vitaminokat szedsz, akkor lehet, hogy tévedtél.
Koronavírus: mutatjuk a bevásárlólistát, mit érdemes otthon tartani, ha beüt...
Sokan már hetekkel ezelőtt megrohamozták a boltokat, hogy felkészüljenek egy esetleges karanténhelyzetre. De valóban szükség van erre? És ha igen, akkor pontosan mikre?
Címlapkép: Getty Images
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















