2020.11.30.
Ezek lettek az év legjobb fagylaltjai
40 cukrász 72 fagylaltját szakmai és közönség zsűri pontozta négy kategóriában.
A gyenesdiási Bringatanya - Somogyi fagylaltműhely cukrásza, Somogyi Renáta BAZSALIKOMOS MÁLNÁJA lett az év fagylaltja. A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete szervezte versenyt kedden Szegeden tartották a Virág Cukrászdában. A megmérettetésen 40 cukrász 72 fagylaltját szakmai és közönség zsűri pontozta négy kategóriában.
A tizenkét éve működő családi cukrászdában édesapjával és édesanyjával dolgozó Somogyi Renáta elnyerte a kézműves nívódíjat, és a fiatal szakember gesztenye vörösboros áfonyával fagylaltjának ítélték oda az I Love Szeged díjat is - számol be az MTI.
Az év fagylaltját a kézműves termékek közül választották, ezek természetes alap- és járulékos anyagokkal, tejes fagylaltok esetében főzött alappal és kizárólag saját készítésű öntetekkel, pasztákkal, díszítésekkel, a hagyományos technológiai sorrendet betartva készültek, bemutatva a cukrász tudását és kreativitását.
A második kategóriában induló cukrászdák, fagylaltozók már használhattak fagylaltbázist, illetve gyári önteteket. Ezek között Pálfi Attila, a Balatonmáriafürdőn működő Florida fagyizó cukrászának kesudió datolyalekvárral fagylaltja kapta az aranyérmet.
Az alapanyaggyártók és -forgalmazók versenyében az első helyet Andok Tamás (Aromitalia - Nectar Kft.) homoktövis fagylalt zabkeksszel és virágporral elnevezésű készítménye nyerte el.
Megválasztották az év "M" fagyiját is, a hozzáadott cukor, glutén-, laktóz- és tejfehérjementes finomságok között Hajdú Zoltán (Ken Carpathia Kft.) narancsos mandula fagylaltja lett a legjobb. A zsűri szerint ezek a termékek évről-évre egyre jobb minőségűek, már csak a szakavatott kóstolók tudják megmondani, hogy cukorpótlóval készültek.
A közönségdíjat Sztaracsek Ádám (Jánoska cukrászda) Hunyadi gesztenyés fagylaltja kapta.
Ezeket olvastad már?
Hol van már a vanília, csoki, puncs szentháromság? - itt...
Engedjük el a hagyományos ízeket, legyünk nyitottak, adjunk egy esélyt a kicsit sós, kicsit savanyú fagylaltnak.
Cukrász árulta el, mitől rossz a legtöbb eperfagyi
Elképesztő, hogy milyen kevés epret tesznek a fagylaltba egyes helyeken. Azt pedig, hogy miből van a legtöbb, nem is gondoltuk volna!
Vérlázító fagylaltkombóval rukkolt elő egy magyar cukrászda!
Óriási igény van az extrém ízekre, és nem kevésbé népszerűek a mindenmentes fagyik. Bizarr ízvariációkat kóstolunk.
11 különlegesebbnél különlegesebb házi fagylalt
Készítettél már otthon házi fagyit? Nem? Meg fogsz lepődni, milyen pofonegyszerű elkészíteni, és az ízéről még nem is beszéltünk...
Nyitókép: Bringatanya Facebook
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















