2020.11.30.
Ezek voltak Elvis kedvenc kajái - 40 éve ment el a Rock 'n' Roll királya
A Király élt, halt a baconért. Szendvicsbe, húsgolyókon, olasz felvágottal, mindenhogy szerette. Halála előtt ez meg is látszott az alakján.
Elvis Presley nem csak zenélni szeretet, hanem enni is. Ez meg is látszott rajta, 42 évesen már 150 kilogramm körül volt a súlya. Nem is csoda, hiszen a pontosan negyven éve elhunyt Király kedvence a bacon volt, szinte mindennel azt ette. Sajnos a zsíros és cukros ételek egészségügyi problémákat is okoztak Elvisnél, aki a déli Mississippi államban született, és az ott elterjedt ételeket szerette leginkább. A külföldi kajákért annyira nem rajongott.

Elvis nagy étvágyában valószínűleg az is közre játszott, hogy gyermekkorában szegénységben éltek családjával, ezért előfordult az is, hogy mókushús került az asztalra. Mary Jenkins Langston, aki 14 évig volt a Király szakácsa is úgy látta, hogy Elvis imádott enni. Egyszer állítólag azt mondta neki, hogy egyetlen öröme van az életben, ez pedig az evés. De nézzük meg, mik is voltak a Rock 'n' Roll királyának kedvencei:
Baconos, mogyoróvajas szendvics, eperdzsemmel és baconnel felturbózva
Erről a fogásról, ami Elvis-szendvicsként is ismert, korábban mi is írtunk. A szendvics több mint 7000 kalória. A Király állítólag olyannyira rabja volt ennek az ételnek, hogy néha 1300 kilométert is utazott érte.
Elvis inspirálta receptjeink:
Elvis Presley kedvenc szendvicse
Elvis a király macaron
Elvis kedvenc barbeque szósza
Elvis party húsgolyók
Mi történhet, ha némi húst még több húsba göngyölünk? Elvis tudta a választ, hiszen imádta a marhahúsból készült golyócskákat baconbe csavarva. A New York Times szerint az étel azért volt az egyik kedvence, mert a vidéki gyerekkorára emlékeztette, amikor kénytelen volt egyszerű kajákat enni.

Forrás: Flickr
Mit evett reggelire?
Elvis a reggelinek is megadta a módját. Természetesen ennél az étkezésnél sem maradhatott el a bacon, ami mellé gyakran tükörtojást fogyasztott. Ezen kívül szerette a vajat, szinte mindenen.
A kedvence egy hússal töltött kis kosárka, pogácsa volt, amit tömérdek mennyiségű vajjal öntöttek le.
...ezeket láttad már?
Ezeket olvastad már?
Durvulj be Elvis 7000 kalóriás szendvicsével
Itt a szendvics, ami ugyan Elvis veszte lett, de ha te okosan tolod magadba, a legütősebb szendód lesz egy elfuserált nap után.
Tarol az Instagramon az ananász és a sertéshús egyéjszakás kalandjából...
Ananász, sertéshús és bacon. Ezek az összetevők szükségesek a nyári grillszezon ellentmondásos sztárjának, a "swineapple"-nek az elkészítéséhez.
Csorog a nyálunk erre a hipergyors baconös palacsintára!
Bacon + palacsinta? Jézusom, hát mi kellene még? Szerintünk az ég világon semmi. Csak kisütni, tányérra tenni, és befalni. Így csináld!
Ezek a szerkesztőség abszolút kedvenc nyári receptjei az oldalról
Megkértem néhány kollegám, gondolják végig, mit esznek/főznek nyáron legszívesebben, ők pedig választottak hozzá egy receptet az oldalról. Ez a mi listánk!
via Kitchen Project, NY Daily News.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















