2020.11.30.
Ezeket az ételeket kóstold meg, ha Dániában jársz
A dán tradicionális ételeket kevesen ismerik, íme egy kötelező lista olyan érdekességekkel, amiket mindenképp próbáljatok ki, ha Dániában jártok!
Smørrebrød
A legtöbb dán szendvicset eszik ebédre felvágottal, zöldségekkel, tojással, majonézzel vagy esetleg hallal és rákkal. Ezt a szokást már az 1840-es évek óta tartják, hiszen úgy gondolják, napközben elég egy egyszerűbb, kis adagnyi étel, amit gyorsan el tudnak fogyasztani, azonban a nap végén szükséges legalább egy meleg fogás.

Frikadeller
Háziasan ízesített, kisütött vagdalt sertésgombóc.

Rød pølse
Klasszikusan rød pølset. Vörös virslis hot dogot ételfestékkel színeznek, hogy így melegebbnek, forróbbnak, étvágygerjesztőbbnek tűnjön. Mára ugyanolyan elterjedt a nálunk is ismert virsli, sőt kolbászos változatok is léteznek.

Flæskesteg
Dánia egy kis, vallását tekintve is homogén nemzet, a családok legnagyobb részénél a klasszikus dán karácsonyi menü kerül az asztalra. Az ünnepi asztal elmaradhatatlan kelléke a Flæskesteg, azaz a sült karaj vöröskáposztával és főtt krumplival.
Hønsekødssuppe
Egyfajta leves csirkehússal és zöldségekkel.
Rugbrød
Tipikus dán rozskenyér, amit mindenképp ki kell próbálni Dániában. A dánok nagyon szeretik a kenyereket, ahogy a balti államokban élők többsége.

Medvecukor
A dán kultúrában nagyon nagy szerepet kap ez a fajta édesség, és természetesen a dánok minden mennyiségben tudnak fogyasztani belőle.

Ezeket olvastad már?
Azt hitted, Svájc csak a csokiról híres, hát tévedsz!
Svájc lakosságának sokszínűsége meghatározza konyhájának sokszínűségét is, hat rá az olasz, francia, német és az osztrák konyha ízvilága is. Izgalmas, igaz?
Így néz ki Bruce Willisék fényűző konyhája
Elképesztő luxusban él Bruce Willis feleségével, Emma Heminggel. Meg kell hagyni a házaspárnak kiváló ízlése van…és a konyha? Na, az minden várakozást felülmúl!
Fedezd fel a skandináv konyhát!
Ha a skandináv konyháról hallunk, sokaknak a kék-sárga bútorbolt büféje, esetleg egy párolt lazac kaporszósszal jut eszébe. Pedig a skandináv konyha ennél sokkal többet tud!
Ebben a pékségben olyasvalamiből készítik a kenyeret, amit sokan megfogni...
A különleges összetevőjű kenyeret a világon talán elsőként kezdte el árusítani egy finn péküzem.
Címlapkép: iStock
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




















