Karácsony

2020.11.30.

Ezeket főztétek tavaly a legtöbben

Nosalty profilképe Nosalty

A 2015-ös év hazai Top 10 receptjének listáját 265 ezres oldalletöltéssel egy csirkemell recept vezeti, ráadásul második éve tartja az elsőségét.

A havi 1 millió egyedi felhasználó oldalletöltése alapján összeállított listát idén is – csakúgy, mint tavaly - a tejfölben pácolt csirkemell tepsis krumplival elnevezésű recept vezeti.

Hogy fordulhat elő, hogy több mint 52.000 recept közül két egymást követő évben ugyanaz lesz a legnépszerűbb?És hogy vajon mit tud ez a recept? A NoSalty szerkesztő - gasztro bloggereit és vezérigazgatóját is megkérdeztük:

„A rántott hús még mindig a magyar konyha egyik emblematikus fogása, a klasszikus magyaros konyhát kedvelő háztartásokban heti rendszerességgel fordul elő. Ebben a receptben van még két másik hívószó is: a tejföl és a tepsis krumpli, amelyek mindegyike szintén nagyon népszerű eleme a magyar konyhának. Mindemellett a recept nem túl bonyolult, nem igényel különleges hozzávalókat, és a „generációs vitákra” sem ad okot: a gyerekek ízléshez pont annyira illik, mint az idősebb generációéhoz. Fontos szempontja lehet még a recept sikerének az is, hogy beküldőjének komoly hitele van a NoSalty közössége körében, hiszen sokféle, ízletes, házias receptet töltött már fel, szép fotókkal, így könnyű vele azonosulni.”Nemes Nóra, Dacota

„Szerintem ez a recept a fent említetteken túl attól lett sikeres, hogy bár egy örök klasszikus fogásról, a rántott húsról van szó, mégis a pácolással egy plusz csavar került bele, ami különlegessé teszi ezt a hagyományos alapanyagokból összeállított ételt.”Kárai Dávid, ízHUSZÁR

Az egy évvel korábbi adatokhoz képest az olvasóink 2015-ben kevésbé voltak édesszájúak, hiszen a tíz legolvasottabb receptből ebben az évben már csak négy édesség (2014-ben ez az arány 60% volt). Tovább erősödött az egészségtudatos receptek népszerűsége, 2015-ben már a tíz legkeresettebb recept között is szerepel olyan, ami ezt tartja szem előtt. További örvendetes hír, hogy az alapanyagok közül a zöldségek immár a második helyen végeztek, a húsfélék közül pedig továbbra is a csirke a legnépszerűbb.

2015-ben az aranyérmes tepsis csirkemell közel 265.000 oldalletöltést produkált, ezt követte egy hagyományos gulyásleves receptje közel 210.000 oldalletöltéssel, a harmadik helyre pedig egy pofonegyszerű muffin került közel 196.000 letöltött oldallal. Idén először került egy távol-keleti recept is az első 10 közé, az illatos-omlós csirkemellet több mint 162.000 alkalommal tekintették meg az olvasók.

Ha a keresett receptjellemzőket vizsgáljuk, idén is az időtakarékosság volt a legfőbb szempont a hazai háztartásokban, a legtöbbek választása a 15-30 perc alatt elkészíthető receptjellemzőre esett. Gyakori még a fogyókúrás és diétás illetve az ünnepi alkalmakhoz (Húsvét, Karácsony) kötődő receptek iránti érdeklődés.

„A karácsonyt megelőző pár nap az év talán legmozgalmasabb időszaka a NoSalty számára, hiszen ilyenkor, a karácsonyi hajrá utolsó napjaiban, óriási tömegek fordulnak hozzánk segítségért. Idén 2015. december 23-án 165 ezer látogatója volt a NoSalty-nak PC-s eszközökről és 89 ezer mobileszközökről, közel 1,5 millió oldalletöltéssel. Ezen a napon a NoSalty lett a második legnépszerűbb női portál, bekerülve a TOP 10 hazai weboldalba.” – mondta el Zalai Ágnes, a NoSalty vezérigazgatója.

És most következzen 2015 tíz legnépszerűbb receptje:

  1. Tejfölben pácolt csirkemell tepsis reszelt krumplival

    Tejfölben pácolt csirkemell tepsis reszelt krumplival

    1adag

    Idő

    90p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    közepes

    1577

    Kalória

    76.7g

    Fehérje

    81.8g

    Szénhidrát

    104.7g

    Zsír

    Még több bundás hús

  2. Tradicionális gulyásleves

    Tradicionális gulyásleves

    1adag

    Idő

    195p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    közepes

    352

    Kalória

    27.4g

    Fehérje

    37.1g

    Szénhidrát

    10.3g

    Zsír

    Még több gulyásleves

  3. A legegyszerűbb muffin

    A legegyszerűbb muffin

    1adag

    Idő

    30p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    550

    Kalória

    7.4g

    Fehérje

    78.7g

    Szénhidrát

    22.9g

    Zsír

    Még több muffin alaprecept

  4. Lacikrumpli

    Lacikrumpli

    1adag

    Idő

    95p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    könnyű

    417

    Kalória

    26.5g

    Fehérje

    32.1g

    Szénhidrát

    20.3g

    Zsír

    Még több krumplis ételek

  5. Amerikai szaftos tarja

    Amerikai szaftos tarja

    1adag

    Idő

    60p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    könnyű

    459

    Kalória

    35.1g

    Fehérje

    4g

    Szénhidrát

    32.7g

    Zsír

    Még több sült tarja

  6. Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti

    Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti

    1adag

    Idő

    90p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    közepes

    1172

    Kalória

    25.3g

    Fehérje

    119.3g

    Szénhidrát

    67g

    Zsír

    Még több aranygaluska

  7. Rántott hús liszt tojás zsemlemorzsa nélkül

    Rántott hús liszt tojás zsemlemorzsa nélkül

    1adag

    Idő

    50p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    660

    Kalória

    44.2g

    Fehérje

    26.5g

    Szénhidrát

    40.9g

    Zsír

    Még több bundás hús

  8. Illatos omlós csirkemell

    Illatos omlós csirkemell

    1adag

    Idő

    30p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    1202

    Kalória

    39.2g

    Fehérje

    65.1g

    Szénhidrát

    89.1g

    Zsír

    Még több bundás hús

  9. Bögrés francia palacsinta

    Bögrés francia palacsinta

    1adag

    Idő

    50p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    könnyű

    855

    Kalória

    18.8g

    Fehérje

    87g

    Szénhidrát

    47.3g

    Zsír

    Még több francia palacsinta

  10. 6 tojásos piskóta

    6 tojásos piskóta

    1adag

    Idő

    30p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    könnyű

    245

    Kalória

    11.4g

    Fehérje

    33.1g

    Szénhidrát

    7.1g

    Zsír

    Még több piskóta

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

konnyed-sult-sutotokremleves-osz-leves-fahej

sütőtökkrémleves

Egyszerű sütőtökkrémleves

A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept