Gasztro

2020.11.30.

Ezekre az élelmiszerekre költ a magyar - Étolaj helyett egyre többet főzünk zsírral

Nosalty profilképe Nosalty

Bár a 2015-ös évhez képest havonta 2500 forinttal többet, élelmiszerekre és alkoholmentes italokra mindössze 670 forintot költött naponta az átlag magyar. 

Még mindig élelmiszerekre és alkoholmentes italokra adják ki a legtöbb pénzt - 20,4 ezer forintot - a magyar háztartások.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közölt kiadványából - melyet elsőként a Magyar Nemzet közölt - kiderül, hogy 2016-ban a legtöbb pénzt húskészítményekre költöttük.

Sertéshúsból 1,5, baromfiból 1,6 kilogrammot vásároltunk átlagosan havonta. A tejtermékekre és tojásra fejenként 3179 forint jutott.

Kedvenc húsételeink:

Bakonyi sertésborda

bakonyi módra

Bakonyi sertésborda

Sütőben sült rántott csirke

rántott hús

Sütőben sült rántott csirke

Tarhonyás hús Boszi konyhájából

tarhonyás egytálétel

Tarhonyás hús Boszi konyhájából

Nőttek a zöldség- és gyümölcsfogyasztásra szánt kiadások is, ehhez azonban hozzájárult az áremelkedés is. Burgonyából tíz százalékkal kevesebbet vettünk, mint az előző évben.

Az étolaj ára is jelentősen emelkedett. Talán ennek köszönhető, hogy egyre többen vásárolnak sertészsírt vagy más állati zsiradékot.

Édességre átlagosan 1270 forintot adtunk ki fejenként, a legtöbbet ebből csokira költöttük.

Ezt láttad már...?

Ezeket olvastad már?

Itt tudsz hamarosan nagyon olcsó magyar epret venni!

Gasztro

Itt tudsz hamarosan nagyon olcsó magyar epret venni!

980-2600 forint - egyelőre ennyiért lehet magyar epret venni a budapesti piacokon. Várjuk, hogy lejjebb menjen az ár. Jó hír, hogy van egy lista az olcsó lelőhelyekről!

Nosalty

Az élelmiszerpazarlás nem csak a kárbament ételről szól, tegyünk ellene már bevásárláskor!

Gasztro

Az élelmiszerpazarlás nem csak a kárbament ételről szól, tegyünk ellene...

Édesanyád neked is elmondta számtalanszor, hogy ne játssz az étellel, becsüld meg, amit kaptál? Hát, tényleg vigyázz rá, ne pazarold, kezdd a bevásárlásnál!

Nosalty

Telitányér akció: segítsd te is az iskolai szünetben nélkülöző gyermekeket!

Életmód

Telitányér akció: segítsd te is az iskolai szünetben nélkülöző gyermekeket!

Gyerekek tízezrei számára a nyári szünet még kevesebb ennivalót és szórakozást jelent, mint amihez a tanítás idején hozzájutnak.

Nosalty

Top 10 olcsó ebéd hétvégére

Gasztro

Top 10 olcsó ebéd hétvégére

Nagy a család, és valamit enni kell - jól jön hétvégére néhány olcsó receptötlet! Szemezgessetek, inspirálódjatok rövid kis összeállításunkból!

Gréti

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

konnyed-sult-sutotokremleves-osz-leves-fahej

sütőtökkrémleves

Egyszerű sütőtökkrémleves

A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept