2020.12.04.
Ezen a helyen ehető elviteles pohárban kapod meg a levesedet
Nemcsak környezettudatos ez a megoldás, de nagyon finom is. Mutatjuk, hol próbálhatod ki ezt a különlegességet!
A hazai vendéglátósok is rengeteg különlegességgel rukkolnak elő a lezárás időszaka alatt. Nemrégiben a Bartók Béla úti Spatula is korszakalkotó és igazán kreatív ötlettel állt elő.
Az alapvetően hangulatos, beülős helynek muszáj volt berendezkednie elvitelre. A tulajdonos, Mary így álmodta meg egyedi ötletét: az ehető elviteles „bögréket”. Az eat your cap nevezetű találmány nemcsak azért isteni ötlet, mert igazán ínycsiklandozó, de környezetbarát is.
„Az ötlet létezik máshol a világban, de itthon még nem láttam, hogy bárki elkészítette volna. A receptet nem árulom el, de egy vegán kenyérhez tudnám leginkább hasonlítani, csak természetesen annál jóval vékonyabb – de ettől még levessel együtt egy komplett ebédet kitesz. Jelenleg borscsot és zöldborsókrémlevest készítünk hozzá” – mesélte a tulajdonos a WeLoveBudapestnek.
Közzétette: Spatula Cafe – 2020. november 26., csütörtök
„Sokat teszteltük a tölcséreket, 25 percig minimum bírja a terhelést, de nekem már volt, hogy 40 percig is bent tartotta a levest. Természetesen nem az a cél, hogy tartogassuk, hanem hogy minél hamarabb megegyük.”
Szóval, ha esetleg otthon vagy az irodában szeretnéd megenni, akkor sem kell rohannod, hiszen a „bögre” bőven kibírja.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Ezeket olvastad már?
14 cukrászda, ahonnan tökéletes bejglit szerezhetsz karácsonyra
Ha idén karácsonykor inkább profi cukrászokra bíznád a bejglid, jó helyen jársz. Mutatunk 14 helyet, ahol már most készülőben vannak a legfinomabb karácsonyi sütemények.
5 vegán ajándéktipp, nem csak vegánoknak
Nem lehet elég korán kezdeni a karácsonyi készülődést, úgyhogy összegyűjtöttünk néhány különleges vegán, vagyis a fenntarthatóságot szem előtt tartó ajándékötletet, persze nem csak vegánoknak.
Így lesz igazán finom foszlós a (karácsonyi) kalács
Nem kertelünk: a foszlós kalácshoz nem elég egy jó recept. Szabályok vannak, melyeket muszáj betartani a sütés során. Következzenek a titkok, pontról pontra!
Így készül az isteni házi szaloncukor – érdemes nekiállni!
Bár számos helyen a világban készítenek olyan apró édességeket, amiket kizárólag karácsonykor szokás fogyasztani, a karácsonyfára akasztott szaloncukor igazi magyar jellegzetesség. Otthon is elkészítheted, mutatjuk hogyan!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















