Életmód

2020.11.30.

Ezen változtass télen, ha ekcémád van

Liptai Lilla profilképe Liptai Lilla

Előfordul, hogy télen rosszabbra fordul a helyzet ekcématéren, és sokkal jobban viszket a bőröd, mint egyébként. Szerencsére vannak trükkjeink, hogy ez változzon.

Óvd a bőröd!

Dr. Mary Sommerlad bőrgyógyász is kiemelte, hogy nagyon fontos vigyáznunk a bőrünkön élő mikroorganizmusokra, amik lényegében úgy védik a bőrünket, mint egy pajzs. A mikrobiomok egyensúlyát könnyedén felboríthatjuk, ha túl sokszor tisztálkodunk, vagy ha nem megfelelő szereket használunk. A bőrgyógyász azt javasolja, hogy az arcunkat olajos vagy krémes, mindenmentes termékekkel kenjük, illetve a fürdésnél is részesítsük előnyben ezeket a fajta kencéket. Mondjunk le a parfümös, illatosított kozmetikumokról!

Nem mindegy, milyen a ruha anyaga

Mivel a legtöbb téli ruhába kerül gyapjú is, így könnyen előfordulhat, hogy a ruháid okozzák a gondot, hiszen ez az anyag irritálja a bőrt. Érdemes ezért inkább 100% pamutot választani a gyapjú pulcsik helyett, vagy ha semmiképpen nem tudsz lemondani róluk, akkor, vegyél alájuk valami olyat, ami pamutból vagy selyemből készült.

getty

Maszkviselés

Az ekcémában szenvedők bőrét nagyon megviselheti a maszkviselés, hiszen az anyag irritációt okozhat, emiatt pedig az arcbőr jobban viszkethet. Fontos, hogy minden használat után átöblítsük a textil maszkunkat olyan mosószerrel, amiről már tudjuk, hogy bírja a bőrünk.

Ezeket olvastad már?

Sokkal kíméletesebb módot találhattak az ekcéma kezelésére, mint az eddigiek

Család

Sokkal kíméletesebb módot találhattak az ekcéma kezelésére, mint az eddigiek

Az ekcéma nagyon kellemetlen betegség, és a kezelése is igen macerás. Most azonban úgy tűnik, szteroidok nélkül is képesek lesznek gyógyítani.

Nosalty

Messze még a tavasz: így pótold a D-vitamint a napsütéses időszakig!

Életmód

Messze még a tavasz: így pótold a D-vitamint a napsütéses...

Hazánkban sajnos a téli időszakban nem megfelelő a napsugárzás a D-vitamin előállításához. Tippjeink, hogy miként pótolhatod ezt a tápanyagot! (X)

Nosalty

Ezért butaság, ha este 6 után nem eszel – 3+1 érv a dietetikustól

Életmód

Ezért butaság, ha este 6 után nem eszel – 3+1...

Vajon tényleg tuti megoldás a fogyásra, ha este 6 után nem eszünk? Dietetikus szakértőnk véleménye.

Bodon Judit dietetikus

Így csökkentheted a fűtés költségeit anélkül, hogy fagyoskodnál

Otthon

Így csökkentheted a fűtés költségeit anélkül, hogy fagyoskodnál

Nem kicsit dobja meg a rezsiszámlát az őszi-téli fűtésszezon, segítsünk magunkon ezekkel a trükkökkel!

Nosalty

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept