2020.12.21.
Ezért díszítsd fel előbb a karácsonyfádat
Amellett, hogy gyorsabban karácsonyi hangulatba kerülsz, a kedved is jobb lesz, hidd el...elő a díszekkel, sütikkel és fényfüzérekkel, akár már most is!
Pár évvel ezelőtt határozottan fel voltam háborodva, hogy már november közepén beletolták az arcomba, hogy hamarosan itt a karácsony. Ezt nemcsak a reklámokra értem, de a különböző áruházláncok dekorációira is. Bár most sem értek azzal egyet, hogy november elsején már minden teljes díszében pompázzon, de úgy vélem, december első heteiben már teljesen logikus.
Néhány évvel ezelőtt néhány barátom/barátnőm elkezdte követni azt az amerikai hagyományt, miszerint több héttel szenteste előtt már otthon is feldíszítik a karácsonyfájukat és az egész lakást. Azt gondoltam, hogy tipikusan az amerikaiak majmolása az egész. Persze mindig elmagyarázták, hogy sokkal korábban karácsonyi hangulatba kerülnek ezzel, de biztos voltam benne, hogy ez hülyeség.

Nálunk otthon mindig is annak volt óriási hagyománya, hogy csak szenteste előtt pár órával lesz kész a karácsonyi dekoráció. Ezzel utólag két probléma is volt, így visszagondolva:
1.) Rengeteg idő ment el vele, így gyakran kapkodás lett a nap vége 24-én.
2.) Túl hamar eltelt az ünnep, és már 3 nap múlva szomorúan konstatálnom kellett, hogy hamarosan bonthatjuk is le a fát.
Tavaly azonban 3 héttel korábban díszítettük fel a fát, mivel elutaztunk 25-én. Pontosan advent második vasárnapján már állt is a fa, és a csodás dekoráció is felkerült. Este a vacsoránál minden egyes alkalommal karácsonyi dalokat hallgattunk, és bevallom, soha nem éreztem még ennyire az ünnepet.
Sokkal jobban vártam a szentestét, mint előtte bármikor (legalábbis mióta tudom, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékokat...) Plusz az sem elhanyagolható, hogy végre nem csak 3 napig tartott a karácsony! Olyan érzés volt, mintha meghosszabbították volna az év legszebb ünnepét.
Tudom, hogy egyetlenegy történet nem éppen meggyőző, ezért kicsit utánaolvastam a témának, és rábukkantam egy pszichológus szakvéleményére, aki elmagyarázza, miért is érezhetjük magunkat boldogabbnak a korai készülődéstől.
Remélem ez már kicsit meggyőzőbb
„Ebben a stresszes, rohanó világban az emberek szeretnek olyan dolgokhoz kapcsolódni, amelyek boldoggá teszik őket, a karácsonyi dekoráció pedig pont ilyen, hiszen rengeteg örömteli gyermekkori emlékeket hoz vissza. A korai díszítés pedig meghosszabbítja ezt a boldog, lelkesedéssel teli időszakot” – mondja Steve McKeown pszichológus.
A szakértő azt is kifejtette, hogy a korai dekorálással közelebb kerülhetünk a gyermeki énünkhöz, de akkor is jó hatással lehet ránk, ha elvesztettünk egy hozzánk közelálló embert. Ilyenkor előjöhetnek olyan kedves közös emlékek, amelyek megmelengetik a szívünket.
Most különösen jót tehet
Nem is kérdés, hogy az idei karácsony teljesen más lesz, mint az eddigiek. Lehetséges, hogy nem ünnepelhetünk együtt a szeretteinkkel, sőt akár az is előfordulhat, hogy egyedül leszünk az ünnepek alatt, és csak virtuálisan vacsorázhatunk együtt a családtagjainkkal. Szóval tényleg ránk fér egy kis boldogság.
Tehát, ha arra még nem is állsz készen, hogy szenteste előtt díszítsd fel a karácsonyfádat, azt érdemes lehet kipróbálnod, hogy legalább néhány dekorációt korábban felteszel. Jöhetnek a szuper karácsonyi dalok , illetve a sütemények, amelyeknek illata körbelengik a lakást.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Ezeket olvastad már?
Eláruljuk, szerintünk mi a tökéletes, pihe-puha MÉZES KRÉMES 6 titka
Indul a karácsonyi sütidömping, a következő hetekben igyekszünk tippeket adni nektek a tökéletes desszertek elkészítéséhez. Szeretnéd megsütni a legjobb mézes krémest? Akkor most jól figyelj!
8 dolog, amit 2020-ban egy illemtudó vásárló SOHA nem csinál...
Az idei évben sok új szokást be kellett vezetnünk a bevásárlást illetően, így összeszedtük azokat a viselkedésformákat, amikről 2020 végén már tudjuk, nagyon nem illik alkalmazni vásárlás során.
Nem is gondolnánk, mi mindenre jó az oregánó!
Az oregánót a világ számos konyhájában meghatározó fűszernövényként tartják számon. Erős íze van, és melegséget ad az ételekhez.
Ezekben a déligyümölcsökben van a legtöbb C-vitamin
Nemcsak nagyon finomak, de szuper egészségesek is. Ezekből egyél a legtöbbet, ha szeretnéd feltölteni a vitaminraktáraidat.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















