2020.11.30.
Ezért (is) fogysz nehezebben 40 fölött
Egy friss kutatás alátámasztja, hogy egy bizonyos kor után tényleg nehezebb fogyni.
Valószínűleg sokan tapasztaltuk már, hogy ahogy öregszünk, egyre többet küzdünk a súlyunkkal, egyre könnyebben csúsznak fel a kilók.Svéd kutatók most egy új folyamatot vizsgáltak, kutatási eredményeik szerint nem csak az anyagcserénk lassul az évek múlásával, hanem az úgynevezett lipidforgalom is. Ez a jelenség akár meg is magyarázhatja, hogy ugyanolyan étkezés és ugyanannyi mozgás mellett miért hízunk mégis az évek múlásával.

A lipidforgalom a szervezünk zsírraktározási folyamatának egy mérőszáma. Azt mutatja, hogy a zsírsejtekben milyen gyors a zsírok tárolásának körforgása - azaz a tárolás, majd a felszabadulás változása. Amíg fiatalok vagyunk, ez a forgalom gyorsabb, könnyebben olvad le rólunk a felesleg, míg idős korban lényegesen lelassul - legalább is ez derült ki a svéd Karolinska Institutet kutatásából, ami a Nature Medicine tudományos folyóiratban jelent meg.
A kutatáshoz 54 férfi és nő zsírsejtjeit tanulmányozták 13 éven keresztül. A vizsgálat során kiderült, hogy a lipidforgalom minden alanynál lecsökkent, függetlenül attól, hogy ez alatt az idő alatt valaki fogyott vagy hízott. Azoknál esetében pedig, akik nem csökkentették a kalóriabevitelüket az évek során, átlagosan 20 százalékos súlynövekedés jelentkezett.
A kutatók ugyanígy megfigyelték a lipidforgalmat 41 olyan nőnél is, akik a fogyásuk érdekében műtéten estek át. 4-7 évvel a műtéteket követően az derült ki, hogy azoknak sikerült megtartaniuk az elért fogyásukat, akiknek a műtét előtt alacsony volt a lipidforgalmuk, mert náluk az új életmóddal sikerült fokozniuk ezt az aktivitást.

Korábbi kutatások szerint a lipidforgalom felgyorsítására jó módszer a rendszeres mozgás. Ezt az állítást ez a kutatás is megerősíti, illetve kiegészítik azzal, hogy a fogyást segítő műtéteket követően is tartósabb testtömeg-megtartást lehet elérni, ha az alanyok rendszeresen mozognak. A kutatók remélik, hogy az eredmények segítenek majd új módszereket találni a globális problémává váló elhízás gyógyítására.
A fentiekkel kapcsolatban azt érdemes megjegyezni, hogy ez a kutatás elég kis résztvevőszámmal készült, így messze menő következtetést nem lehet belőle levonni. Azt nem vizsgálták a kutatók, hogy idős korra a különböző betegségek hogyan befolyásolják a lipidforgalmat, ahogy azt sem, hogy megállapítható-e egy nagyjából egységes életkor, amikor a lassulás elindul.
Ezeket olvastad már?
Zsírmáj: az elhízás egyik kevésbé ismert következménye
A máj betegsége nemcsak az alkoholizmushoz köthető, hanem az elhízáshoz is. Ismerjük meg közelebbről ezt a fajta májbetegséget!
Drasztikusan növeli egyes betegségek kockázatát az elhízás
Telnek az évek és szinte észrevétlenül rakódnak ránk a plusz kilók. Lépjünk időben, mert az elhízás komoly egészségügyi következményekkel jár!
10 ok, hogy ne csak a szépségért fogyj
Sokan azért vágnak bele ilyen-olyan fogyókúrákba, mert csinosak szeretnének lenni. Pedig lehet, hogy ez egy tévút, vannak ennél szerintem fontosabb okok is.
Harcoljunk a gyermekkori elhízás ellen!
Az egészséges életmód fontosságáról nem lehet eleget beszélni! Sőt az ideális testsúly és a megfelelő táplálkozás már egészen kisgyermek korban is lényeges.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...
A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.
Címlapról ajánljuk
Nem éred el a napi 10 ezer lépést? Friss kutatás...
Nem jön össze napi 10 ezer lépés? Egy új kutatás szerint a séta tempója is számíthat. Mutatjuk, mit találtak a kutatók, és hogyan gyalogolj lendületesebben.
5 étrend-kiegészítő, ami természetesen enyhítheti a joggal gyűlölt puffadást
Mutatjuk, mely természetes puffadáscsökkentők jöhetnek szóba, és mit mondanak róluk a kutatások!
Novemberi gasztroprogramok: libator, hurkafesztivál és gasztrokiállítás is vár a hétvégéken
Ha azt hittétek, nincs mit csinálni az adventi vásározás előtt, akkor hadd cáfoljunk erre rá, ugyanis az ősz utolsó hónapja még épp kellő izgalmat tartogat azok számára, akik hajlandóak kimozdulni a négy fal közül. Lássuk, milyen gasztroprogramok várnak novemberben!
További cikkek
Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...
November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.
Novemberi gasztroprogramok: libator, hurkafesztivál és gasztrokiállítás is vár a hétvégéken
Ha azt hittétek, nincs mit csinálni az adventi vásározás előtt, akkor hadd cáfoljunk erre rá, ugyanis az ősz utolsó hónapja még épp kellő izgalmat tartogat azok számára, akik hajlandóak kimozdulni a négy fal közül. Lássuk, milyen gasztroprogramok várnak novemberben!
Nosalty Heti Ételhoroszkóp: Melengető levest küldenek a csillagok minden jegynek
Még mielőtt leves nélkül maradnátok, a csillagok megsegítenek, ugyanis ebben a hűvös időben mindenkinek kijár egy nagy tányér meleg leves. Lássuk, neked mit küldenek a csillagok!
Top Receptek
Hájas tészta
Nevezhetnénk a „legbűnösebb levelesnek” is, olyan mennyiségű sertéshájjal készül ez a lemezes, ropogós, foszlós sütemény. De el kell ettől tekinteni, hiszen tényleg felejthetetlen ...
Isteni kakaós süti
Ezt a receptet a párom nagynénjétől kaptam, mert nála ettem ilyet először, és azóta is a kedvencem.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Még több top recept
Friss receptek
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
Még több friss recept



















