2020.11.30.
Ezért fontos, hogy szezonális zöldségeket és gyümölcsöket egyél
Válaszd a szezonális élelmiszereket, amivel környezettudatos módon támogatod szervezetedet.
A boltok polcai roskadoznak a mangótól, ananásztól és egyéb egzotikus gyümölcsöktől, miközben az olyan távoli vidékekről származó alapanyagok, mint az avokádó, chia mag vagy acai bogyó jótékony hatásaitól hangos az online tér. Ezekkel a trendekkel ellentétben a szezonális étkezés egy életmódbeli döntés: kizárólag az adott időszakban természetesen is előforduló, helyi élelmiszereket választani lehet kevésbé mutatós, mégis sokkal tudatosabb. Azzal, hogy csak az adott időszakban a természet rendje szerint betakarításra kerülő zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztod, magadnak is jót teszel vele, de a helyi gazdákat is támogatod, miközben a környezettudatosság alapelveivel is összhangban lesz a fogyasztásod. Most ugyan nehezebb beszerezni mindent, de érdemes akkor is a szezonális termékeket választani.

Susan Rappaport táplálkozási tanácsadó elmagyarázta, hogy azért tesz jót az egészségednek, ha szezonális ételeket fogyasztasz, mert ezeket a természet úgy 'tervezte', hogy pontosan az abban az időszakban szükséges módon támogassák a szervezetedet.
Például a nyáron teremő ételek kiválóan hidratálnak, hiszen a nagyrészük víz, gondolj csak a görögdinnyére vagy a bogyós gyümölcsökre, az uborkára. Ez azért van, mert a napok hosszabbak és melegebbek, emiatt a szervezetnek pedig folyamatosan felfrissülésre van szüksége.
Ezt olvastad már?
4 hely, ahonnan magyar termelőktől rendelhetsz friss alapanyagokat
Ezzel szemben ősszel, amikor hidegebb van, a testnek olyan ételekre van szüksége, amelyek belülről melegítik, így ebben a szezonban megjelennek a testesebb élelmiszerek, és többek között ez az almaszüret ideje is. Rapport elmondása szerint az almák rostokat és pektint tartalmaznak, ezek pedig segítenek, hogy a szervezet meg tudja emészteni a testesebb ételeket. Azáltal, hogy olyan ételeket eszel minden szezonban, amit a természet felkínál, a tested erősebb, egészségesebb és boldogabb lehet.
„A szezonális táplálkozás biztosítja a napi vitaminszükségletet a legtisztább formában. Sokkal jobban figyelünk általa a testünk igényeire, és a fókuszba a fizikai jólétünk kerül. Ha a szervezetünk megkapja, amire szüksége van, jobban érezzük magunkat és energikusabbak vagyunk” - magyarázta a szakértő.

Eper télen? Minek?
Ha most decemberben megkívánja valaki az epret, csak leugrik az egyik szupermarketbe, és nagy valószínűséggel ha nem is olcsón, de hozzájut a megkívánt finomsághoz. Persze csábító, hogy az ember leemelje a polcról ezeket a finomságokat, de tudni kell, hogy ezzel nemcsak a pénztárcát terheled meg, hanem lemondasz a szezonális ételek jelentette számtalan előnyről.
Támogatja a test természetes tisztulását és regenerálódását
A szezonon kívüli gyümölcsökkel és zöldségekkel ellentétben ezeket az élelmiszereket a frissességük csúcsán takarítják be, így sokkal táplálóbbak. Sokszínűbbé teszik a menüd, és többféle tápanyagot, vitamint, ásványianyagot, antioxidánst és egyéb növényi vegyületeket tartalmaznak, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egészséges maradj. A szezonális ételek támogatják a szervezet természetes méregtelenítő- és gyógyulási folyamatait.
A helyi paradicsom fenntarthatóbb, mint a messzi avokádó
A termelői piacokon friss terméseiket árusító gazdák sokkal fenntarthatóbb, akár bio módon termelik a zöldségeket, gyümölcsöket, ez pedig neked és a környezetnek is jó. Odafigyelnek, hogy ne merüljön ki teljesen a földjük, nem vagy keveset műtrágyáznak, és ügyelnek a rovarirtó szerek használatára, plusz a komposztálásra is figyelnek. A helyi piacokon vásárolt termékek másik előnye, hogy viszonylag közelről érkeznek, így a szállítás ökológiai lábnyoma sem mérhető össze egy itthon nevelt paradicsomnak és egy mexikói avokádónak.

A döntéssel a helyi gazdaságot támogatod
Ha magyar termelőktől vásárolsz szezonális ételeket és ezzel támogatod őket anyagilag, az a magyar gazdaságnak is jót tesz. Azzal, hogy egészségesebb vagy, az egészségügyet is kevésbé terheled. A szezonális alapanyagok ezen túl sokkal olcsóbbak, mint azok, amelyek nem az adott időszakban teremnek természetszerűleg.
A szezonális táplálkozással egyszerűen, pusztán az elfogyasztott ételekkel gondoskodhatsz arról, hogy a tested megfelelően legyen ellátva a működéséhez szükséges anyagokkal. Ráadásul ha szezonális alapanyagokkal dolgozol, könnyen előre tudod tervezni a fogásaidat. Az alábbi naptár segít tájékozódni, hogy mikor melyik zöldséget, gyümölcsöt keresd az árusoknál, és ha lehetőséged van rá, próbálj biot választani, hogy elkerüld a káros vegyszereket.
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Bizonyos ételeket úgy terveztek, hogy ne tudd letenni
Vannak azok az ételek, amelyek egyszerűen etetik magukat, és képtelenség letenni őket. Sajnos épp a hizlaló ételek ezek, és a kutatások szerint nem az akaraterővel van a baj.
„Szeretnék egy őszinte dolgot adni annak, aki idejön” - ez...
Izgalmas gasztronómiai kezdeményezésekből ma már itthon sincs hiány. Ilyen a polgári lakásból privát rendezvénytérré alakított Gedeon is, ahol Koroknai Klárival beszélgettünk.
Útmutató a sáfrányhoz: így vedd meg és használd a világ...
A sáfrány a világ legdrágább fűszere, mégis érdemes legalább egyszer áldozni rá.
Ezzel a 2 módszerrel gyorsan és könnyen szoba-hőmérsékletű lehet a...
Elfelejtetted időben kivenni a vajat a hűtőből? Gyorsan kell összedobnod valamit, és nincs időd megvárni, hogy kiolvadjon? Ezzel a két módszerrel felgyorsíthatod a folyamatot!
Címlapkép: Getty Images
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















