2020.11.30.
Ezért hízott meg Rebel Wilson évekkel ezelőtt
A színésznő őszintén beszélt arról, hogy bizony ő is érzelmi evő volt, aminek rengeteg kilót köszönhet.
Rebel Wilson számára 2020 az egészség éve volt. Közel 20 kilótól sikerült megszabadulnia, ami az önbizalmát is igencsak megdobta. A színésznő tényleg nagyon keményen dolgozott azért, hogy elérje ezt a bámulatos eredményt, így nyilván a sportot is beiktatta az életébe.
Rebel nem rejti véka alá küzdelmét, rengeteget beszél fogyásáról, de arról is nyilatkozott már, miért nem vágott bele korábban az életmódváltásba. Nemrégiben elárulta, hogy sajnos duciként sokkal több munkát kapott, így igazából a karrierje miatt sem siettette a változást. Most azonban kiderült, hogy emellett evészavarral is küzdött.
Rebel a People magazinnak beszélt az átalakulásáról, amiben azt is megemlítette, hogy bizony volt egy enyhe evészavara: „Úgy gondolom, igazi érzelmi evő voltam, sokszor túlettem magam, mert nem szerettem magam eléggé. Szóval az, hogy az ember szeresse önmagát, rengeteget számít” – árulta el az interjúban.
A színésznő egyébként még azt is megemlítette az interjúban, hogy régebben napi 3000 ezer kalóriát evett, ami leginkább szénhidrátokból tevődött össze. Manapság azonban már főleg csirkemellet, lazacot, és különféle halakat fogyaszt.
Thai grillezett lazac
Indiai fűszerezésű grillcsirke-szeletek
Halpogácsa zöldsalátával
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Ezeket olvastad már?
Nigella Lawson elárulta, hogyan kell kenni a vajas pirítóst –...
Tény, hogy egy gasztronómiai szakember néha laikusok számára érthetetlen beleéléssel tud magyarázni az ízekről, főzési vagy sütési módszerekről.
Miért érdemes gyakran kefirt enni?
Amikor kefirt láttál az élelmiszerbolt polcán, elgondolkoztál már azon, hogy mi is valójában? Tej, esetleg joghurt alapú? És miért is olyan egészséges?
A legfinomabb sült édesburgonya trükkje 5 lépésben
Az édesburgonya az egyik legfinomabb és legsokoldalúbb köret, amit főétel mellé tálalhatunk, de magában is isteni. Hogyan legyen tökéletes a sült batátád? Mutatjuk!
5 kedvenc főzelékünk, amit igen nehéz elrontani - videóval!
Lencse, krumpli, spenót, sárgarépa, zöldborsó - egyik sem lesz unalmas, egyik sem lesz túllisztezett és rettentő menzás emlékeket keltő, viszont mind az öt recept igen egyszerű! Ha pedig követitek a videós leírást, tényleg ahhoz kell csak tehetség, hogy elrontsátok! Éljen a házimenza!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















