Életmód

2020.11.30.

Ezért kívánod meg a csípőset

Liptai Lilla profilképe Liptai Lilla

A testünk mindig jelez valamit, ha megkívánunk egy ételt. Most azt tudhatod meg, mit üzen, ha éppen csípőset ennél.

A csípős ízt a kapszaicin nevű vegyület adja, ami egy színtelen, szagtalan anyag. Igazából ez a vegyület a szájban lévő, fájdalomérzékelő idegvégződéseket ingerli, melyek jeleket küldenek az agynak, így az úgy értelmezi, mintha égne a szánk. Emiatt izzadni kezdünk, a pulzusunk és a vérnyomásunk megemelkedik, gyorsabb lesz a légzésünk, plusz a hangulatunk is felélénkül. Azért is jó gyakran fűszeres ételeket enni, mert aktivizálják a test hűtési mechanizmusait, illetve hangulatjavító hatásuk is van.

via GIPHY

Mikor kívánjuk meg? Rosszkedvűen!

Tehát akkor kívánjuk meg általában a csípős ételeket, amikor nyomottak vagy lehangoltak vagyunk, és szeretnénk egy kicsit feldobni a hangulatunkat és a kedvünket.

Már kutatások is bizonyították, hogy kapszaicin által kiváltott fájdalom miatt az agy pozitív neurotranszmittereket (ingerületátvivő anyagokat) állít elő. Ezek közé tartozik az endorfin is, ami természetes fájdalomcsillapítói hatással bír, emellett pedig az örömöt, elégedettséget adó hormon.

Csípős garnélaleves Hobbychef konyhájából

ázsiai levesek

Csípős garnélaleves Hobbychef konyhájából

Csudasajtos jalapeño poppers

bundázott zöldség

Csudasajtos jalapeño poppers

Csípős paradicsomos spagetti szalonnával

paradicsomos tészta

Csípős paradicsomos spagetti szalonnával

Szóval, ha egy kicsit rossz kedved van, akkor készíts magadnak egy csípős fűszerekkel készült ételt, ami egy kicsit felrázza majd a testedet!

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Hajdina, az örök győztes – elmondjuk, miért érdemes szeretned!

Életmód

Hajdina, az örök győztes – elmondjuk, miért érdemes szeretned!

Tudtad, hogy a hajdina az egyik legkedveltebb gluténmentes élelmiszer?   

Jenei Gréta

A világ leghíresebb csípős szószától már be is téphetsz!

Gasztro

A világ leghíresebb csípős szószától már be is téphetsz!

Amerikában egyre több olyan állam van, ahol legalizálják a marihuánát, sőt, Kaliforniában már csípős szószt is készítenek belőle!

Masszi- Rigó Csilla

7 lépés, amivel csökkentheted a vérnyomásodat, ahogy öregszel

Életmód

7 lépés, amivel csökkentheted a vérnyomásodat, ahogy öregszel

A magas vérnyomás az egyik legpusztítóbb népbetegség – számos halálos probléma előidézője. Tehetünk azonban a kialakulása ellen.

Stuth-Nagy Niki

Így pucolj és vágj fel egy sütőtököt – a kemény zöldség nem adja magát könnyen!

Család

Így pucolj és vágj fel egy sütőtököt – a kemény...

Az ősz és a tél sztáralapanyaga, egészséges, szép színű, univerzális, sütikben, húsokhoz, tésztákhoz, főzelékben és levesekben is remek...na de hogy kell felvágni?

Brecz Judit

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept