2020.11.30.
Ezért méregdrága és kevés a hazai FOKHAGYMA – Válaszol a Nébih
Sokan nem értik, miért kerül három szem hazai fokhagyma az importált többszörösébe – megkérdeztük a hatóságot, hová tűnt a magyar fokhagyma, jönnek a válaszok!
Hónapok óta fogalmazódik bennem a kérdés, hogy hová tűnt a magyar fokhagyma a boltok polcairól. Vagy ha mégis találkozom vele valamelyik zöldségespultban, akkor a sokszorosáért árulják az import változathoz képest. Mivel nagyon szeretem a hazai fokhagyma jellegzetes, erős ízét, ezért utánajártam, mi az oka annak, hogy ilyenkor szinte már alig kaphatóak az itthoni termesztésű kis fehér gumók.
Kérdéseimet a NÉBIH válaszolta meg:
A magyar fokhagyma tényleg kivételesen jó ízű, és nagyon sokan használják otthon is a főzéshez. Miért ritkaság akkor hát a boltok polcain?
A NÉBIH elmagyarázta:
A magyar fokhagyma kelendő, és általában jó minőségű, éppen ezért magasabb áron is eladható. Megfigyelhető, hogy a nagy kereskedelmi láncok boltjaiban jellemzően akkor kerül túlsúlyba az import fokhagyma, amikor a hazai már elfogyóban van. Ebben az időszakban – azaz éppen mostanában, a tél közepe felé – a még piacon lévő hazai fokhagyma ára már magas (egyrészt, mert már nem nagyon van, másrészt a tárolás elég költséges, ezt is meg kell fizetni), ezért kerülhet előtérbe nagyobb mértékben az import áru. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy az import fokhagyma aránya a boltokban leginkább az ártól függ.
Sült fokhagyma
Pikáns meleg gombasaláta
Chili Con Carne egyszerűen
Arra is kíváncsi voltam, hogy miért éppen Kínából hozatjuk be a fokhagymát, ha a magyar már elfogyóban van.
NÉBIH:
Kína a világ legnagyobb fokhagymatermelője, másrészt pedig innen érkezik a legolcsóbb fokhagyma. Az más kérdés, hogy a hazaihoz képest a zöldség általában gyengébb ízű, kevésbé aromás, és az alakja is kissé eltérő. Spanyolországból is érkezik néha fokhagyma, ami a magyarhoz hasonló (a magyar termelők is sokszor spanyol fajtákat használnak) alakú, ízű, minőségű, viszont nem is olcsóbb annyival, mint a kínai.
Tudtad?
A magyar fokhagyma minősége általában jó, minőségi problémák ritkán fordulnak elő.
Ha már hagymákra terelődött a szó, rákérdeztem a vöröshagymára is, ugyanis ebből is ritkaság, különösen télen, a hazai termesztés, hacsak nem megyünk őstermelőkhöz a piacra. Hová tűnt a híres makói vöröshagyma?
Citromos rántott csirke zöldségchipsszel és zöldfűszeres mártogatóssal
Vegán mac and cheese
Emeletes csirkemelltorta
NÉBIH:
Változnak a szokások, az igények és a gazdasági környezet is. A földrajzi eredetvédettséggel is rendelkező makói vöröshagyma alapvetően egy hagyományos, régi fajta(fajták), amelynek termesztése a mostani viszonyok között nem kifizetődő (kétéves termesztés szükséges, sok a kézimunkaigénye, nem jól gépesíthető stb.), valamint napjainkban kevésbé keresik az ilyen nagy szárazanyagtartalmú, erős, nagyon aromás hagymákat, különösen, ha annak meglehetősen magas az ára is. Nem igény már az otthoni tárolhatóság sem, a legtöbben annyit vesznek, ami néhány nap alatt el is fogy.
Hollandiában nagyon magas szintű a hagymatermesztés technológiája, ezért sokat termelnek, olcsón és jó minőségben. Sajnos a makói hagyma ezzel nem tud versenyezni.
Ezeket olvastad már?
Ártalmasak a mesterséges édesítőszerek? Itt a NÉBIH válasza
Veszélyesek a "mentes" ételekben használt édesítőszerek? Hogyan állítják elő őket, és mennyit lehet belőlük fogyasztani? A NÉBIH megválaszolta a legégetőbb kérdéseinket.
Így lesz minden nap saját készítésű ebéded melóban
Ha az új évet azzal a fogadalommal kezdted, hogy elég a rendelős ételekből, és spórolni fogsz, akkor a legjobb helyen jársz, mert összegeztük mindazt, amire szükséged lesz.
Nébih: Tévedés, hogy az üvegházi paradicsomot "agyonvegyszerezik"
Miben különbözik a téli paradicsom a nyári, szabadföldi társához képest? A következő cikkben eláruljuk, és azt is, érdemes-e fogyasztani!
Tényleg elég ECETTEL takarítani a lakásban? Itt a hatóság válasza!
Áttértél a környezettudatos takarításra, de nem vagy benne biztos, hogy az ecetes felmosás elegendő-e az egész lakás tisztán tartására? Utánajártunk, mi az igazság!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

























