Életmód

2020.11.30.

Ezért ne egyél soha az íróasztalodnál

Liptai Lilla profilképe Liptai Lilla

Több nyomós oka is van annak, hogy megadd a módját az ebédnek munka közben.

Sajnos velem is gyakran előfordul, hogy munka közben nincs időm rendesen leülni és ebédelni, ezért inkább a laptopom előtt kapok be valamit. Gyakran sajnos még home office-ban sem adom meg a módját. Pedig ez a legrosszabb, amit tehetünk, mutatjuk is, miért!

Se nem eszel, se nem dolgozol

A dolgozóasztalodnál való étkezés növeli a **stressz-szintedet,**hiszen az ebéd többek között arra is szolgál, hogy tarts egy kis szünetet a munkában, és kicsit kikapcsolj. A produktivitás is csökken, mert evés közben nehezebben vagy szinte egyáltalán nem tudsz koncentrálni a munkádra.

Hizlal

Biztosan veled is előfordult már, amikor a számítógéped előtt ettél, hogy fel sem tűnt, hogy megetted az egész ebédedet, ez pedig nem tesz jót az alakodnak, hiszen előfordulhat, hogy sokkal többet eszel, mint egyébként tennéd, ilyenkor ugyanis lassabban termelődik a leptin nevű teltségérzethormon. Emellett pedig, ha nem figyelsz oda az evésre, a nap folyamán kevésbé fog emlékezni az agyad, mikor evett és mennyit, ezért korábban küld éhségjelzéseket, mint különben tenné.

via GIPHY

Egészségtelenebb falatok

Nemcsak azért hizlal, mert nem figyelsz arra, pontosan mennyit eszel, hanem azért is, mert a laptop előtt bekapott falatok sokszor sokkal egészségtelenebbek. Ilyenkor általában az ember túl elfoglalt ahhoz, hogy rendes ételt készítsen magának, vagy egyáltalán csak megmelegítse, amit hozott. Ezért aztán sokan csak chipsszel, ropival vagy édességgel laknak jól.

Kevesebbet mozgunk

A munkahelyi összevissza evéssel még a mozgásadagunkat is csökkenthetjük, mivel nem állunk fel az asztalunk mellől. Pedig az előírások szerint az az ideális, ha óránként pár percet mozgunk egy kicsit. Lehet, hogy ez nem tűnik olyan soknak naponta, azonban hosszútávon ez összeadódik, és a súlyunk gyarapodásához is vezethet, ha kihagyjuk. Amellett pedig a vérkeringésünk és az agyunk is lelassul tőle, ami miatt rosszabbul teljesíthetünk.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

3 jel, hogy legyengült az immunrendszered

Életmód

3 jel, hogy legyengült az immunrendszered

A hideg idő beköszöntével fontos odafigyelnünk arra, hogy az immunrendszerünk a maximumon pörögjön.

Liptai Lilla

Most végre választ kapunk az égető kérdésre: lehet-e fogyni mozgás nélkül?

Család

Most végre választ kapunk az égető kérdésre: lehet-e fogyni mozgás...

Számos módszer ígér könnyű, gyors fogyást sport nélkül. De mi történik valójában, amikor három nap alatt ledobsz három kilót, és miért szedsz vissza négyet a következő hétre?

admin

Ezt eszik a gyerekek a világ különböző pontjain - 25 gyerek heti ételei 25 fotón ábrázolva

Utazás

Ezt eszik a gyerekek a világ különböző pontjain - 25...

Egy fotós három éven keresztül készített fotókat a világ számos országban gyerekekről, és arról, hogy mit esznek.

Fenes Gábriel

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

hagyomanyos-krumplis-teszta

krumplis tészta

Hagyományos krumplis tészta

A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept