Pezsegj

2021.01.01.

Ezért ne fogadj meg semmit január elsején

Kessel Krisztina profilképe Kessel Krisztina

Nem sok értelme van sajnos. Elmondjuk, miért.

Teljesen érthető, hogy ha karácsony után felszedünk néhány kilót, akkor arra gondolunk, hogy majd januárban leadjuk. Ez azonban a legtöbbünknek nem sikerül. Most elmondjuk, hogy miért.

Nem reális

A szigorú újévi diétával az a legnagyobb gond, hogy mindent megtagadunk magunktól, ami elvileg jó. Ebből kifolyólag érthető módon mindezt nem sokáig bírjuk elviselni. A statisztikák azt mutatják, hogy sokan már az első héten feladják a szigorú diétát, még többen a hó végéig, és gyakorlatilag senki sem képes kitartani egy egész évig.

Ellenséggé teszi az ételt

Aki diétázott már, az ismeri azt az érzést, amikor szorongva töpreng azon, hogy az adott ételt most megeheti-e vagy sem. Ha igen, mennyit ehet belőle, illetve utána mennyit kell sportolnia ahhoz, hogy ne hízzon tőle. Ez nem túl pozitív hozzáállás: az ételre az embernek szüksége van, emellett pedig az élvezetek egyik forrása is, sőt a társas együttlét egyik alapvető tényezője. Ezt ne rontsuk el magunknak.

Magunkat sem szeretjük, ha szigorú diétát folytatunk

Minél szigorúbb a fogyókúra, annál kevésbé valószínű, hogy kitartunk. Ezért aztán, amikor elbukunk, haragszunk magunkra. Erre azonban nincsen okunk: nem kéne, hogy annyira rossz érzést váltson ki belőlünk, ha bekapunk valami finomságot, vagy ha kicsit szűk a nadrág dereka.

A megoldás

A szigorú fogyókúra tehát sosem hoz jó eredményt, és legtöbbször számtalan negatív érzést okoz. Sokkal több értelme van annak, ha tartósan elköteleződünk az egészséges életmód mellett, és inkább olyan dolgokat fogadunk meg, amelyek a jólétünkhöz járulnak hozzá. Ilyesmi lehet, hogy megtanulunk elkészíteni néhány finom és egyben egészséges ételt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

7 laktató tonhalas saláta januárra

Család

7 laktató tonhalas saláta januárra

Mindig attól tartasz, hogy nem laksz jól, ha csak salátát eszel? Ezekkel garantáltan dugig eheted magad, sőt talán még későbbre is marad belőlük. 

Nosalty

Miért vagyunk januárban a legkövérebbek?

Gasztro

Miért vagyunk januárban a legkövérebbek?

Télikabát és csizma nélkül is többet mutat a mérleg a legtöbbünknél télen, főleg januárra...de pontosan miért?

Kessel Krisztina

31 étel, amit januárban el kell készítened

Gasztro

31 étel, amit januárban el kell készítened

Az év első hónapjának nem túl nagy a szezonális kínálata. Sokáig elálló, jól tárolható zöldségekből, gyümölcsökből válogattunk, hiszen belőlük is finom fogásokat készíthetünk.

Nosalty

Borúra derű: ez a januári melankólia ellenszere

Család

Borúra derű: ez a januári melankólia ellenszere

Január, február, itt a nyár. Aki mégse lenne ennyire optimista, annak jól jöhet a következő  gyakorlat, hogy kibírja májusig.

admin

Forrásunk volt.

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept