2020.11.30.
Ezt 9 másodperces tojáspucoló trükköt neked találták ki
Főtt tojást hámozni sokszor rémálomba torkollik, de ez a 9 másodperces tipp, ami épp pörög a közösségi médiában, téged is könnyen kihúzhat a csávából. Ha működik...
A legnagyobb mumusom, ha főtt tojást készítek egy finom rakott krumplihoz, vagy csak reggelire egy pirítóssal eszegetném, teljesen kikészülök, mire fogyasztható állapotba kerül, és sikerül megpucolni. Sosem megy zökkenőmentesen, vagy sikerül ügyesen megtörnöm, és kifolyik a sárgája, vagy pedig mire megszabadítom a kis apró héjaktól, addigra az életkedvem is elmegy, arról nem is beszélve milyen tortúra forrón leszedegetni róla.

Próbáltam már óvatosan kanállal megtörni, nedves kézzel lecsipegetni, de számos más tippet is végrehajtottam, majd inkább hagytam az egészet. Most azonban kikerült egy friss bejegyzés a Twitterre, ami bármely hozzám hasonló főzni vágyó szerencsétlen sorsát megoldja, ráadásul, kapaszkodjatok meg, 9 másodperc alatt! Nem, nem elírás, nem 9 percig kell szöszmötölni vele!
Ez valami zseniális tipp, nézzétek:
Szóval, ahogy a videóban is látható, a tojást mindössze egy pohárba kell tenni, amire gyorsan vizet engedünk, majd párszor erőteljesen megrázzuk, majd kivesszük a tojást és egyszerűen a tenyerünkbe helyezzük a pikk-pakk a héjból kicsúszó kész delikvenst. Az ötletet egyébként már korábban is felfedezték, mi is írtunk róla, de most nagyon bepörgött az interneten.
A bejegyzést megtekintők is lelkendeznek az "életmentő" trükköt látva. A 24.hu gyorsan tesztelte is a tippet, de ők nem voltak maradéktalanul elégedettek. Ti kipróbáljátok?
Ezeket olvastad már?
Íme a 8 legmeglepőbb takarítási trükk, amit 2019-ben tanultunk
Összegyűjtöttük, milyen szuper, egyszerű és sok esetben környezetkímélő takarítási trükköt lestünk el a profiktól a tavalyi évben. Neked melyik volt a leghasznosabb?
Itt a veganuár! Te kipróbálnád, milyen egy hónapig vegánnak lenni?
A műanyagmentes július után itt egy hónap, amikor kipróbálhatsz egy újfajta életmódot, amibe lehet, hogy hosszútávon is beleszeretsz: ez a veganuár!
Így égesd a zsírt! Tuti tippek edzőnktől, hogy legyen értelme...
Számtalan mítosz kering a zsírégetésről, és sokszor kifejezetten kockázatos módszerekkel próbálunk megszabadulni felesleges kilóinktól. Nézzük, mire kell figyelni!
10 gasztrokütyü, amely meghatározó lesz 2020-ban
Összegyűjtöttük, milyen kütyük teszik könnyebbé az életünket 2020-ban a konyhákban.
Címlapkép: iStock
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...
A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.
Címlapról ajánljuk
Nem éred el a napi 10 ezer lépést? Friss kutatás...
Nem jön össze napi 10 ezer lépés? Egy új kutatás szerint a séta tempója is számíthat. Mutatjuk, mit találtak a kutatók, és hogyan gyalogolj lendületesebben.
5 étrend-kiegészítő, ami természetesen enyhítheti a joggal gyűlölt puffadást
Mutatjuk, mely természetes puffadáscsökkentők jöhetnek szóba, és mit mondanak róluk a kutatások!
Novemberi gasztroprogramok: libator, hurkafesztivál és gasztrokiállítás is vár a hétvégéken
Ha azt hittétek, nincs mit csinálni az adventi vásározás előtt, akkor hadd cáfoljunk erre rá, ugyanis az ősz utolsó hónapja még épp kellő izgalmat tartogat azok számára, akik hajlandóak kimozdulni a négy fal közül. Lássuk, milyen gasztroprogramok várnak novemberben!
További cikkek
Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...
November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.
Novemberi gasztroprogramok: libator, hurkafesztivál és gasztrokiállítás is vár a hétvégéken
Ha azt hittétek, nincs mit csinálni az adventi vásározás előtt, akkor hadd cáfoljunk erre rá, ugyanis az ősz utolsó hónapja még épp kellő izgalmat tartogat azok számára, akik hajlandóak kimozdulni a négy fal közül. Lássuk, milyen gasztroprogramok várnak novemberben!
Nosalty Heti Ételhoroszkóp: Melengető levest küldenek a csillagok minden jegynek
Még mielőtt leves nélkül maradnátok, a csillagok megsegítenek, ugyanis ebben a hűvös időben mindenkinek kijár egy nagy tányér meleg leves. Lássuk, neked mit küldenek a csillagok!
Top Receptek
Hájas tészta
Nevezhetnénk a „legbűnösebb levelesnek” is, olyan mennyiségű sertéshájjal készül ez a lemezes, ropogós, foszlós sütemény. De el kell ettől tekinteni, hiszen tényleg felejthetetlen ...
Isteni kakaós süti
Ezt a receptet a párom nagynénjétől kaptam, mert nála ettem ilyet először, és azóta is a kedvencem.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Még több top recept
Friss receptek
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
Még több friss recept



















