2020.11.30.
Ezt keresd a boltban, ha felelősen és meggondoltan akarsz vásárolni
Ahogy nő a szupermarketek kínálata, úgy van egyre nehezebb dolga a vásárlóknak. Próbálunk segíteni néhány tippel.
Mi alapján válasszunk olajat? Melyik halat emeljük le a polcról? Érdemes-e januárban epret venni? A Felelős Gasztrohősök azoknak segítenek, akik az ételek íze és ára mellett azok egészségünkre és a környezetre gyakorolt hatását is figyelembe veszik, mielőtt beteszik azt a bevásárló kocsijukba. Az étkezésünk, az élelmiszereink, a konyha takarítása ugyanis mind-mind meghatározzák ökológiai lábnyomunk méretét, ennek csökkentésében próbálunk segíteni az alábbi néhány tippel.
1. Kezdjük az alap(anyag)okkal!
Nem is gondolnánk, de azzal, hogy milyen ételeket választunk, főzünk otthon, befolyásoljuk a környezetünkre gyakorolt hatásunkat. Ha szeretnénk tenni a klímaváltozás ellen, érdemes a helyi, szezonális alapanyagokat választani, hiszen így megspórolhatjuk a szállításból eredő károsanyag kibocsátást és sok felesleges csomagolást is. Ráadásul minél közelebbről jött zöldséget, gyümölcsöt veszünk, annál frissebb és egészségesebb terményeket ehetünk. Hasznos tehát egy pillantást vetni a származási országra a csomagoláson, hiszen a helyi termékek vásárlásával a helyi gazdaság fellendítését is segíthetjük.

2. Kérjünk segítséget!
Nincs abban semmi kivetni való, ha segítséget kérünk a vásárlás során, például a termékek csomagolásától. Szelektálhatunk az áruk között az alapján, hogy számunkra mik a kiemelten fontos területek – legyen az az állatjólét, a vegyszerek minimalizálása vagy akár a tengeri élővilág megóvása – hiszen több nemzetközi és hazai minősítő szervezet vizsgálja az élelmiszereket különböző szempontok szerint. Hasznos lehet megjegyezni először azt a néhányat, ami már itthon is elterjedt - például a hazai és az Európai Uniós bio minősítések, a fair trade (méltányos kereskedelem) és az MSC/ASC (fenntartható halászat/haltenyésztés) jelzéseit -, majd szépen lassan egyre többet megismerni és beépíteni a vásárlási rutinunkba.
3. Olajos kérdés
Manapság nagyon elterjedtek a mindenféle egzotikus növényi olajak, mint például a kókusz-, vagy pálmaolaj. Ezek mind trópusokon teremnek, így hosszú utat kell megtenniük, míg a konyhánkba kerülnek. Azt javasoljuk, hogy válasszuk a hazánkban is megtermő növények olajait, mint például a napraforgó.

Nagy örömünkre már olyan napraforgó olajat is találunk a boltok polcain, ami ISCC PLUS (International Sustainability and Carbon Certification System) tanúsítvánnyal rendelkezik. A megjelölt Vénusz 100% napraforgó étolajak Magyarországon kategóriájukban elsőként tudhatják magukénak az ISCC PLUS tanúsítványt, amely logó már a palackok címkéjét is büszkén díszíti. Az Európai Bizottság által is elismert, független tanúsítók által kiadott tanúsítvány garantálja, hogy az termék előállításához szükséges alapanyag-mennyiséget fenntartható forrásból szerzi be az adott cég, ennek ellenőrzése a termőföldtől egészen a végtermékig terjed. Ha pedig már ilyen szuper fenntartható olajat használunk, figyeljünk arra is, hogy a fáradt olaj az arra kijelölt gyűjtőhelyen végezze, semmiképp sem a szemétben vagy a lefolyóban.
4. Főzés közben is “zölden”
Azzal, ha egy kicsit odafigyelünk sütés-főzés közben, nemcsak a környezetünknek teszünk jót, de pénzt is spórolhatunk. Ha a főzőlap méretéhez passzoló edényt vásárolunk, azzal megakadályozhatjuk, hogy az energia “elszökjön”. Ezt úgy is elérhetjük, ha mindig használunk fedőt, így a főzés ideje akár a felére is csökkenthető. Megéri, nem? Sütés közben pedig bármennyire is csábító, próbáljuk meg a lehető legkevesebbet nyitogatni a sütőajtót, amivel a hőveszteséget csökkenthetjük, ezzel is energiát spórolva. Hulladék mennyiségünket is redukálhatjuk, ha beszerzünk egy többször használatos sütőlapot. Amennyiben erre nincs lehetőségünk azzal is sokat teszünk a környezetért, ha a tiszta sütőpapírt többször felhasználjuk.
5. Tiszta konyha, környezettudatos ház(tartás)
Sajnos a konyhai ügyködés után elkerülhetetlen a takarítás, azonban ezt is végezhetjük úgy, hogy kevésbé ártsunk a környezetnek. Emellett pénzt is spórolhatunk vele, hiszen két, nagyon egyszerű alapanyaggal elvégezhetünk nagyjából mindent, kivéve a mosogatást. Az egyik a szódabikarbóna, ami kitűnő súrolószer, nedvesítve edények, sütő, főzőlap tisztítására is alkalmas. A másik pedig az ecet, ami vízzel hígítva – és ha nem bírjuk a szagát, pár csepp illóolajjal kiegészítve – remek felmosószerként funkcionálhat, magában pedig – különösen legalább 40°C-ra melegítve – jó vízkőoldó. Ha pedig mégis a „bolti” tisztítószerek mellett döntünk, érdemes a termék környezetbarát összetételét garantáló logókat keresni a csomagoláson.
További információk és további fenntarthatósági tippek:https://gasztrohos.hu/http://www.venusz.hu/fenntarthatosag#fenntarthatosag
Ezeket olvastad már?
Figyeljünk az alapanyagokra, és gondoskodjunk együtt a környezetünkről!
Imádjuk a rántott húst, a sült krumplit és az olajban sült finomságokat. Számodra is fontos környezeted védelme? Van egy tippünk, mit használj a kedvencek elkészítéséhez.(x)
Dióból vagy dejóból készüljön a karácsonyi zserbó? - Mutatjuk az...
Csalódást fogunk okozni azoknak, akik szerint a dió drágább, mint tavaly.
Ezek a tojásdrágulás okai – a karácsonyi piskótáért és zserbóért...
Hatvan forint felé közelít egy átlagos tojás ára. Utánajártunk, mi az oka a drágulásnak, és mire számíthatunk a karácsonyi időszakban.
Fejjel lefelé lógó karácsonyfa az idei év sztárja
Az ötlet nem újkeletű, de egyre nagyobb népszerűségnek örvend.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Krémes extra csokis muffin
Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Címlapról ajánljuk
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Nem az alma, nem a banán: ilyen gyümölcsöt enne a...
A napi öt adag zöldség és gyümölcs régóta az egészséges táplálkozás egyik fontos alapelve, egy friss kutatás szerint azonban nemcsak a mennyiség számít. Az sem mindegy, milyen gyümölcsöket és zöldségeket választunk, ha szeretnénk minél több, a szív- és érrendszer számára kedvező növényi vegyülethez jutni.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Kétezer éve így fűtenek Koreában, és radiátor nélkül sem fáznak
Ez a többezer éves koreai fűtési módszer tényleg nem mindennapi... ismerjétek meg ti is!
Top Receptek
Sajtos roló
A családunkban mindenki nagyon szereti. Ünnepi alkalomnak számít, ha csinálok. Ilyenkor más sütemény nem is kell, amíg ez el nem fogy, de nagyon hamar kiürül a tányér.
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Még több top recept
Friss receptek
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
- Magyari-féle cigánypecsenye
Még több friss recept
















