Gasztro

2020.11.30.

Ezt változtasd az életmódodon már most, hogy megelőzd az Alzheimer-kórt

Stuth-Nagy Niki profilképe Stuth-Nagy Niki

Ezúttal tényleg igaz, hogy nem lehet elég korán kezdeni.

Az Alzheimer-kór még mindig rejtély bizonyos szinten a tudomány számára, azt is nehéz behatárolni, hogy pontosan mi okozza, gyógyítani pedig egyelőre lehetetlen. Éppen ezért olyan fontos a megelőzés, amit nem lehet elég korán kezdeni – nem elég, ha idős korban figyelünk oda a legnagyobb rizikófaktorokon javító életmódbeli változásokra.

A Fudan Egyetem kutatói most meghatározták, hogy mik ezek az életmódbeli sajátosságok, amelyek fontosak ahhoz, hogy minimalizálni lehessen az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát. A több mint négyszáz tudományos kutatást átnéző tanulmány szerint a legfontosabb rizikófaktorok között vannak a következők:

Emellett találtak még kapcsolatot a betegség és az alacsony iskolai végzettség, valamint a gyengébb kognitív képességek között is. Érdekes, hogy kevésbé befolyásolja az Alzheimer megjelenését például a rossz alvás, a dohányzás, vagy a középkorú embereknél a túlsúly.

via GIPHY

A kutatók összesen 19 döntő faktort találtak, ami elősegítheti a betegség kialakulását, mindegyikük hatását csökkenteni lehet az egészséges életmóddal. A szakértők által ajánlott változtatások kétharmada a keringési rendszert érinti: a koronavírus-járvány miatt sokat emlegetett ACE2 fehérje például részt vesz a keringési rendszer szabályozásában, és a megfelelő mennyiség megléte ebből a proteinből segíthet az Alzheimer elleni védekezésben.

A hiperhomociszteinémia és az Alzheimer összekötése viszonylag új, a magas homocisztein-szint általában azoknál jelentkezik, akik sok vörös húst fogyasztanak, esetleg B-12 vagy foláthiányban szenvednek. Mindez arra utalhat, hogy az étrendet úgy kell átalakítani, hogy kevesebb húsokból eredő fehérje, és több növényi fehérje legyen benne.

via GIPHY

A szakértők fontosnak tartják, hogy a fenn felsorolt rizikófaktorokat minél előbb kijavítsák az emberek, már csak azért is, mert kutatások bizonyítják, hogy a tünetek megjelenése előtt már akár 15 évvel is elkezdődhet az Alzheimer-kór kialakulása. A kutatók szerint jó hír, hogy a 19 rizikófaktor nagy része életmódbeli változtatásokkal javítható, így elég magas bizonyossággal állítható, hogy a megfelelő mennyiségű mozgás, az elegendő vitamin- és ásványianyag-bevitel, valamint az egészséges étrend segíthet az Alzheimer-kór kialakulásának megelőzésében.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

D-vitaminnal az Alzheimer-kór megelőzéséért

Életmód

D-vitaminnal az Alzheimer-kór megelőzéséért

A D-vitamin szerepe ma már bizonyítottan jóval szélesebb, mint azt pár évvel ezelőtt gondoltuk. Például segíthet egyes időskori betegségek megelőzésében.

Szabó A

Újabb betegséget hoztak kapcsolatba az elhízással!

Fogyókúra

Újabb betegséget hoztak kapcsolatba az elhízással!

Cukorbetegség, magas vérnyomásbetegség: tudjuk, hogy összefüggenek az elhízással. Most azonban egy újabb összefüggésre derült fény!

Bodon Judit dietetikus

Minden harmadik felnőtt ebben a betegségben szenved hazánkban. Te mit teszel ellene?

Életmód

Minden harmadik felnőtt ebben a betegségben szenved hazánkban. Te mit...

Hazánkban a szív- és érrendszeri betegségek vezető megbetegedési és halálozási okok. Ezek mögött gyakran a kezeletlen, magas vérnyomás áll.

Bodon Judit dietetikus

Pörgesd fel a szürkeállományod!

Életmód

Pörgesd fel a szürkeállományod!

Sokat hallhatunk arról, hogy milyen ételek tesznek jót szervezetünk, szívünk működésének. Arról már kevesebbet, hogy mit tesz jót másik fontos szervünknek: az agynak.

admin

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept