Életmód

2020.11.30.

Ezzel a diétával került Beyoncé bomba formába ikrei születése után

Stuth-Nagy Niki profilképe Stuth-Nagy Niki

Edzője adott tanácsokat az énekesnőnek, hogy miként érdemes táplálkoznia, hogy visszanyerje régi önmagát.

Azt azért sejteni lehetett eddig is, hogy Beyoncé nem csinál semmit félgőzzel: az énekesnő ikrei születése után elhatározta, hogy formába hozza magát a tavalyi Coachella-fellépésére, ehhez pedig átállt a teljesen növényi alapú táplálkozásra. Edzőjével, Marco Borges-szel kidolgozták a 22 Days Nutrition azaz 22 napos táplálkozás nevű étrendet, Beyoncé ezt követte a felkészülés során - aminek meg is lett az eredménye: a fellépése elképesztőre sikeredett, ő pedig ismét jól érzi magát a bőrében.

A 22 Days Nutrition étrend ugyanis nem csak arra jó, hogy fogyjunk vele, hanem arra is, hogy visszaadja az ember önbizalmát - legalább is ezt állítja az énekesnő. A Youtube-ra feltöltött videója szerint Beyoncé nem érezte magának a testét az ikrei születése után, ezért vágott bele ebbe az étrendbe. Az étrend megemelkedett energiaszintet és jó közérzetet is ígér, ami fontos volt mind Beyoncénak, mind a háttértáncosainak a felkészülés idején.

A program lényege a teljesen növényi alapú táplálkozás, amelynek fontos eleme, hogy eltüntetik az étrendekből a feldolgozott, haszontalannak bizonyuló ételeket. Persze ahhoz, hogy egy növényi étrend a szervezet minden igényét kielégítse, nagyon jól kell összeállítani, ebben segít a 22 Days Nutrition, ami személyre szabott recepteket is nyújt a feliratkozóknak.

Ezeket olvastad már?

Jennifer Lopez 50 (!!!) éves - 5 trükk az énekesnőtől, amit szerintünk érdemes lemásolni

Életmód

Jennifer Lopez 50 (!!!) éves - 5 trükk az énekesnőtől,...

Bármilyen gyorsan telnek is az évek, úgy tűnik, hogy a különleges szépségű énekes-színésznő nem öregszik.

Stuth-Nagy Niki

Nyolc tipikus egészségmániás, akiktől a falra mászol - te melyiküktől futsz ki a világból azonnal?

Életmód

Nyolc tipikus egészségmániás, akiktől a falra mászol - te melyiküktől...

Bicepszét táncoltató 20-as srác, zöld juice-hívő 30-as nő - ismerős arcok, ugye? Van még néhány hasonló karakter - te melyikkel találkoztál már?

Stuth-Nagy Niki

Naomi Campbell speciális "étrendje" - így vigyáz alakjára a szupermodell

Életmód

Naomi Campbell speciális "étrendje" - így vigyáz alakjára a szupermodell

A szupermodell a legtöbb ember számára tarthatatlan extrém étrendekre esküszik, de úgy érzi, a szervezetének erre van szüksége.

Stuth-Nagy Niki

Testsúlya miatt szóltak be Sophie Turnernek, a Trónok harca gyönyörű színésznőjének

Fogyókúra

Testsúlya miatt szóltak be Sophie Turnernek, a Trónok harca gyönyörű...

A színésznő néhány tévés producertől kapott kritikát, hogy le kellene fogynia, de szerencsére nemet tudott mondani a nyomásra.

Stuth-Nagy Niki

via

címlapkép

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept