Életmód

2020.11.30.

Ezzel az egy módszerrel hatékonyan megtervezheted az egész hetedet

Stuth-Nagy Niki profilképe Stuth-Nagy Niki

Egy szakértő szerint ez a megoldás sokkal hatékonyabbá tesz, és a segítségével több munkát elvégezhetsz – kevesebb idő alatt!

Nem újdonság, hogy az előre tervezés nagyon hatékonnyá tudja tenni az embert – nem véletlen, hogy ennyire kelendők a különböző határidőnaplók, és az sem, hogy még az energiát és extra időráfordítást igénylő bullet journalok is kiemelkedően népszerűek. A Mediumon megjelent cikk szerint azonban csak egyetlen módszerre van szükséged ahhoz, hogy minden egyes napodból kihozd a maximumot, és mindehhez csak egy hétre kell előre tervezned. A következők a lépések:

Kezdd el a tervezgetést már vasárnap!

A hétfő nem túl sokak kedvenc napja, ami nem is csoda, hiszen a hétvégi pihenés után újra bele kell vetnünk magunkat a munkába. De sokkal felkészültebbek és összeszedettebbek lehetünk, ha mégsem a nulláról kezdjük, hanem már vasárnap pontos ütemtervet készítünk a hét minden napjára. Így a hétfő is sokkal hatékonyabbnak tűnik majd, és valószínűleg az is lesz, hiszen már céltudatosan indulsz neki a hétnek. Írd össze tehát minden vasárnap, hogy mit kell tenned a következő hét napon, és oszd be őket időtartamok szerint - így arra is rájössz, hogy ha tartani tudod a határidőket, valójában mennyi szabadidőd marad.

Tudd, hogy mikor tudsz koncentrálni!

Sajnos nem mindenki teheti meg, hogy a napi bioritmusa szerint ossza be az életét, de arra bárki képes, hogy a munkaidején belül olyan rendszert építsen fel, ami tükrözi az energiaszintjének és koncentrációjának napi ingadozását. Ha például te tudod, hogy délután mindig aktívabb és éberebb vagy, akkor délelőttre időzítsd a pöszmögős, pepecselős munkákat, amihez nem kell energia, csak kitartás, és amiket nem kreativitással kell megoldani. Mindenki más ritmusban működik egy átlagos napon, érdemes ezt kitapasztalni, és eszerint állítani be előre a következő hét teendőit is.

Okosan tűzd ki a célokat!

Legyen minden héten 5 olyan dolog, amit mindenképp el kell intézned a hétvége előtt, és minden nap 3, amit még a munkanap befejezése előtt megcsinálsz. Ezekhez mindig tartsd magad, de eldöntheted, hogy mik legyenek pontosan: akár munkahelyi megoldandó feladatok, akár a mindennapjaidhoz kapcsolódó apróságok, a lényeg, hogy ne tologasd őket magad előtt, és ne maradjanak a szabadidődre, mert akkor csak folyamatos stresszforrássá válnak.

Pipáld ki, amivel végeztél

Akárhányszor elvégzel valamit, pipáld ki a teendőid közül, sőt, még az is megoldás, ha teljesen kisatírozod - így tényleg csak azok maradnak benn, amelyek még hátravannak, amikből értelemszerűen egyre kevesebb lesz. Ez óriási motivációt adhat ahhoz, hogy újabb és újabb elvégzett feladatokat tüntess el a felsorolásból. Ha valami közbejön, és az egyik feladatodat nem tudod megcsinálni, azt is nyugodtan kitörölheted - úgy, hogy előtte beírod máshova, egy előre eltervezett időszakra. Így nem fogsz azon stresszelni, hogy megmaradt a feladat, de biztosan nem is felejted el.

Ezt láttad már?

Van öt okunk, amiért tényleg megéri korán kelned

Pihenned is kell

Ha el akarod kerülni a kiégést, muszáj előre betervezned szabadidőt is, hiszen ellenkező esetben akár el is csúszhatsz a munkával, akár hetente többször is, ami a kikapcsolódás - és a lelki egyensúlyod - rovására is mehet. A pihenés legalább annyira fontos, mint a munka, ezért a heti tervedben is legalább annyira tartanod kell magad hozzá, mint ahhoz, hogy a munkahelyi vagy otthoni feladataiddal időben végezz.

Ezeket olvastad már?

5 tipp, hogy ne legyen olyan szörnyű a reggeli felkelés

Család

5 tipp, hogy ne legyen olyan szörnyű a reggeli felkelés

Minden reggel megszenveded a felkelést, az órára, telefonra ébredést? Valószínűleg az emberiség 99%-a így van ezzel - ettől még rettenetes tud lenni. Pár tippel segítünk!

Brecz Judit

Így maradj hatékony, ha otthonról dolgozol – 5 biztos tipp az otthoni munkához

Életmód

Így maradj hatékony, ha otthonról dolgozol – 5 biztos tipp...

Az otthoni munka nagy előnye, hogy otthon lehetünk, de épp ez lehet a legnagyobb hátránya is. Összegyűjtöttünk pár hasznos tippet, hogy hatékony maradj otthon is.

Németh Orsi

5+1 tipp, hogy hatékonyan gatyába rázd a munkádat az új évre

Életmód

5+1 tipp, hogy hatékonyan gatyába rázd a munkádat az új...

Az előző évtized kulcsszava a munkában a hatékonyság volt, és ez 2020-ban sem lesz másképp. Ezekkel a tippekkel könnyebben indíthatod az új évet.

Stuth-Nagy Niki

Tuti tippek, hogy hatékonyan felvedd a harcot a rád törő falásrohamokkal

Életmód

Tuti tippek, hogy hatékonyan felvedd a harcot a rád törő...

Hűtő nyitva, fél kézzel turkálsz benne. Hideg sült hús lábosból. Megvan? Most elmondjuk, hogy miért nem jó ez, és mit tehetsz ellene!

Szálka Brigitta dietetikus

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept