2021.04.30.
Fából vaskarika, avagy hogyan készül az alkoholmentes sör?
Alkoholmentes sört csinálni nem egy egyszerű meló, és sokan az ízével sincsenek kibékülve. De mégis hogyan készül?
A kissé korán jött nyárban jól esik leülni egy szellős kis lugasba, és pár korty hűvös sörrel kényeztetni magunkat. Igen ám, de mi van akkor, ha csak a sör ízére vágyunk, de nem szeretnénk bebódulni vagy nagyon is szeretnénk, de vezetünk. A probléma Nobel-díjat nem érő megoldása az alkoholmentes sör buzgó fogyasztása lehet. Azzal együtt, hogy a logika azt diktálja, ezzel a kérdést meg is oldottuk, sokan ódzkodnak az alkoholmentes söröktől. A legfőbb ellenérv az, hogy nem finomak. Ezzel nehéz vitatkozni, azonban érdemes tekintetbe venni azt is, hogy az alkoholmentes sörök előállításának a technológiája sokat változott az elmúlt években.
Az alkoholmentes sör nem alkoholmentesen indul. A jellegzetes, sörös aroma nem tudna kialakulni azok nélkül a vegyi folyamatok nélkül, amelyek a sörfőzést jellemzik. A folyamat – meglehetősen nagyvonalúan tárgyalva– a következőképpen zajlik. A árpa, esetleg búza csíráztatásával készülő malátát felmelegítik, így a benne található keményítő cukorrá alakul át. A keserű ízű és a tejsavas erjedést megakadályozó komlóval átforralt „sörlevet” élesztővel keverik, majd hideg környezetben erjesztik. Ezen folyamat során a cukor szén-dioxiddá és mindenekelőtt oxigénné alakul.

Az alkoholmentes sörtől nem kerülünk ilyen állapotba
Tudtad?
Minden sör, ami maximum 0,5 százalékos alkoholtartalommal bír, büszkén viselheti az "alkoholmentes" megnevezést.

Obama vajon csípi alkoholmentesen?
Láthatóan a sörgyártás teljes bonyolult folyamata arra irányul, hogy valahogyan alkoholt csiholjanak ki a gabonából a főzőmesterek. Mégis hogyan lehet ettől az anyagtól megszabadulni úgy, hogy közben a sör aromája se változzon? Be kell vallani, ez nem egy egyszerű vállalkozás - a legtöbbször kudarcba is fullad.
Évtizedekkel ezelőtt az alkoholmentes sörök elkészítésének egyetlen módszere volt ismert. A kész sört felhevítették, és elpárologtatták belőle az alkoholt.

A vidám Beatles fiúk sem alkoholmenteset isznak valószínűleg...
Tény, hogy így a bódító összetevő eltűnt az italból, de az is igaz, hogy minden más értékes anyag is távozott belőle. Egy íztelen, furcsa italt kapunk így, amelyet a legjobb indulattal is csak sörszerű folyadéknak lehet nevezni. Van olyan megoldás is, ahol a sörben lévő alkohol vákuum hatására már szobahőmérsékleten elforr – így az ital ízanyagai viszonylag érintetlenek maradnak.
Egy másik, korszerűbb eljárás során a sör erjedését megszakítják. A sört ilyenkor a szokásosnál alacsonyabb hőmérsékleten erjesztik, és jócskán adagolnak hozzá szén-dioxidot. Az élesztő ebben az esetben nem tud „tökéletes munkát végezni”, az ital nem erjed meg teljesen. Kevesebb alkohol keletkezik, de ezzel együtt a sör édeskésebb is lesz. Így sok esetben utólag söraromát kell adagolni az italhoz. Ennek a módszernek kétségtelen gazdasági előnye az, hogy a sör hamar elkészül, lényegesen gyorsabban, mint a klasszikus, alkoholos ital.

Komló és árpa nélkül nincs sör
Fordított ozmózissal is készítenek alkoholmentes söröket, sőt, ez minősül az egyik legkorszerűbb, de az összetett technológiai igénye miatt a legdrágább eljárásnak is. Ebben az esetben kész alkoholos italt egy olyan speciális membránon engedik keresztül, amely szétválasztja az alkoholt a sör többi összetevőjétől – így egy illatos, ízes italt kapnak a fogyasztók. 2017-ben Spanyolországban továbbfejlesztették az eljárást. Ők egyfajta aromás, alkoholmentes „sörfelhőt” hoznak létre egy speciális technológiával a kész alkoholos italból. Miután ez a gáz halmazállapotú anyag kicsapódik, hozzákeverik a szokásos, íztelen alkoholmentes sörhöz. A Food and Wine szerint a kóstolók elégedettek voltak a spanyol találmánnyal.

Frodóék is szeretnek sörrel koccintani
Izgalmas az az eljárás is, amely során egy olyan speciális élesztőt használnak, amely a cukornak csak egy kis hányadát képes alkohollá alakítani – a kész italnak így 0,4%-os lesz csupán az alkoholtartalma.
A magyar kocsmai sörkultúrában nem népszerűek az alkoholmentes italok. Nem csoda, hiszen a kocsmázás és az alkoholmentesség nem éppen összeillő fogalmak. Idehaza az alkoholmentes sörök a boltokban és a benzinkutak pultjából fogy jól. A Világgazdaság szerint 2017-ben 25 százalékkal nőtt az alkoholmentes sörök eladása az egy évvel korábbiakhoz képest.

A kocsmákban még nem népszerű az alkoholmentes sör
A nagy cégek termékeit kóstolhatjuk meg legnagyobb eséllyel, a kisüzemi sörfőzdéknek nem éri meg alkoholmentes termékeket előállítani.
A Rizmajernek van egy 0,5 százalékos terméke, de kihívója nem nagyon akad a hazai piacon. A német Kehrwieder Kreativbrauerernek van egy igen finom alkoholmentes ipája, az ü.NN India Pale Ale, amit folyamatosan gyárt is a cég - ez az ital is egy különleges, kevés alkoholt produkáló élesztővel készül.
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














