2022.12.05.
4 étel, amit soha ne rakj a mélyhűtődbe
Vannak olyan fogások, amelyeket nem szabad a fagyasztóba tennünk, akkor sem, ha jóval egyszerűbb megoldás lenne.
Előfordul, hogy az ember túl sokat készít egy adott fogásból, és nem fogy el. Ilyenkor sokakban felmerül, hogy gondosan elcsomagolva berakja az ételt a fagyasztóba, és egy szorult helyzetben elővegye, felolvassza és elfogyassza. Azt híhetnénk, ezt minden étellel megtehetjük, azonban vannak olyanok, amelyeket tilos berakni a fagyasztóba.
Rakott krumpli
Mivel ez a fogás főtt krumpliból áll, tilos berakni a fagyasztóba. A burgonya nedvesség- és keményítőtartalma ugyanis szétválik, így szerkezetét veszti, és széttöredeznek a szeletek. Ezen kívül a tejföl és a főtt tojás sem viseli jól a jegesedést. Az előbbi kikristályosodik, és darabos lesz, utóbbinak pedig végzetesen megromlik az állaga.
Klasszikus rakott krumpli
Szaftos rakott burgonya
Mindent bele rakott krumpli
Rizibizi
A mélyhűtésnek köszönhetően a rizs összeáll, és vizes lesz. Igazából fogyasztható, csak egyáltalán nem lesz szép látvány, és pergősségét is elveszíti. A rizibiziben található borsó pedig megpuhulhat a fagyóban.
Kukoricasaláta
Bizony, a majonézest kukoricát sem jó jégre tenni. Bár a főtt kukorica fagyasztható, sem a majonéz, sem a tejföl nem viseli jól a jegesedést. Az előbbi összetevői szétválnak, az utóbbi darabossá válik.
Sültkukorica-saláta grillezett cukkinivel
Mexikói kukoricasaláta
Majonézes-kukoricás virslisaláta
Bolognai spagetti
Amennyiben összekeverted a tésztát és a bolognai szószt, semmiképpen ne tedd be a fagyasztóba! A főtt tészta ugyanis magába szívja a szósz nedvességét, így a fogás száraz és kevésbé élvezhető lesz. Külön-külön azonban beteheted őket a mélyhűtőbe, bár a tésztát így sem javasoljuk, ugyanis kissé ragacsossá válik, és kellemetlenül összeáll.
Bolognai spagetti egyszerűen és gyorsan
Ragù alla bolognese
Klasszikus Ragù alla Bolognese
Még több hűtő:
- Ezt a 9 dolgot csináld a hűtőddel - hogy imádj ránézni
- 9 élelmiszer, amit nyugodtan tárolhatsz a hűtőben két hétig, vagy tovább
- Két trükk, amivel pillanatok alatt leolvaszthatod a hűtődet
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
























