2025.05.16.
Ezért nem jó ötlet nyersen fogyasztani a fagyasztott bogyós gyümölcsöket
Ha már a csomagoláson is az olvasható, hogy „fogyasztás előtt hőkezelendő”, akkor mindenképpen vegyük komolyan az utasítást. A fagyasztott bogyósok ugyanis szennyeződéseket tartalmazhatnak, amelyek ártalmasak lehetnek az egészségünkre.
A bogyós gyümölcsöket sokan kedvelik: aprók, színesek, ízletesek, és többféle jótékony hatásuk is ismert a szervezetre nézve. Ráadásul sokféleképpen felhasználhatók: készíthetünk belőlük parfét, krémes öntetet, süteményeket, vagy reggelente turmixot. Igen ám, de a legtöbb nem kapható egész évben – vagy ha kapható is, horror áron tudunk csak hozzájutni. Ráadásul a hűtőben, még megfelelő tárolás mellett sem állnak el túl sokáig.
Éppen ezért sokan fordulnak a fagyasztott bogyós gyümölcsök felé, ami praktikus lehet, ám nem árt figyelni: ezeket gyakran csak hőkezelés után szabad fogyasztani.

Ezért nem jó ötlet nyersen fogyasztani a fagyasztott bogyós gyümölcsöket
A fagyasztott bogyósok és a fertőzésveszély
A fagyasztott bogyós gyümölcsök kórokozó mikroorganizmusokat tartalmazhatnak, amelyek veszélyesek lehetnek az egészségünkre. Általában a norovírus vagy a hepatitisz A az, ami jelen lehet ezekben a termékekben.
A norovírus, vagy más néven Norwalk-vírus egy erősen fertőző, légúti és érintkezéses úton terjedő betegség, ami fertőzött élelmiszerekkel is bejuthat a szervezetbe.
A tünetei közé tartozik a hányás, a hasmenés, valamint a gyomorgörcsök is. Mivel a levegőben is életképes marad, zárt térben gyorsan terjed – például otthon, óvodában, idősotthonban, kórházban vagy étteremben.
A Hepatitisz A egy ismertebb betegség: ez a májat támadja, és jelen lehet nyers halban, hideg készételekben vagy nem megfelelően mosott nyers zöldségekben, illetve gyümölcsökben is.
Villámgyors cukormentes erdeigyümölcs-fagylalt
Egyedényes, mindenmentes sült zabkása
Erdei gyümölcsös joghurttorta sütés nélkül
Hogyan fogyasszuk biztonságosan?
Amennyiben tehát a csomagolás előírja, mindenképpen vegyük komolyan az iránymutatást, és a fagyasztott bogyós gyümölcsöket mindig alaposan hőkezeljük fogyasztás előtt. Igen, akkor is, ha smoothie, öntet, vagy valamilyen fagyasztott desszert készül belőlük.

5 étel a fagyasztódban, ami hamarabb megromlik, mint gondolnád
A javasolt eljárás: forraljuk fel a gyümölcsöket legalább 2 percig 100 °C-on (212 °F), hogy a hő elpusztíthassa a kórokozókat. A feldolgozás során használt edényeket és felületeket is alaposan tisztítsuk meg, nehogy keresztfertőzés történjen.
Fontos: a fertőzések általában a kereskedelmi termelésből származó gyümölcsöknél jelentkeznek. A saját kézzel szedett és otthon lefagyasztott gyümölcsöknél jóval kisebb az ilyen jellegű kockázat.
Egy másik aggasztó kérdés: az antociánszint
Egyes állítások szerint a fagyasztás növelheti a bogyós gyümölcsök antociántartalmát, de erre nincs megbízható tudományos bizonyíték. Amit tudunk:
- Vízvesztés miatt koncentráltabb lehet a beltartalom: fagyasztás során víz kristályosodik ki, így a maradék tömeg egységnyi súlyára vetítve kissé nőhet a koncentráció – de a teljes mennyiség nem nő.
- Biohasznosulás javulhat: elméletileg a jégkristályok szétroncsolják a sejtfalakat, így az antocián jobban felszívódhat – de ezt alátámasztó kutatások nem meggyőzőek.
- Stabilitás: az ipari gyorsfagyasztás segít megőrizni az antociánokat, amelyek egyébként hő és fény hatására lebomolnának.
Smoothie bowl
Palacsintaspagetti
Krémes joghurtos-túrós reggeli
Mindezek ellenére a fagyasztott bogyós gyümölcs remek választásnak bizonyulhatnak a konyhában. Kényelmesek, egész évben elérhetők, szezonon kívül is használhatóak, ráadásul ezek által csökkenthetjük az élelmiszerpazarlást is. A megfelelő hőkezelés után tehát bátran fogyaszthatjuk, így ráadásul az ízük és a színük is megmarad, bár igaz, az állaguk puhábbá válhat.
További hasznos tippek várnak ezekben a cikkekben is:
- 6 étel és ital, ami ronthatja a szezonális allergia tüneteit
- 11 étel, amit az 50 feletti nőknek gyakrabban kellene fogyasztaniuk
- Ne csak a csontjaid miatt vigyél be K-vitamint, másra is csodás hatással van
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















