Életmód

2021.09.11.

Árt a fogaknak és az egészségnek ez a látványos TikTok-trend

Stuth-Nagy Niki profilképe Stuth-Nagy Niki

Tiktokon – hol máshol? – terjedt el a trend, amiben emberek fagyasztott mézet esznek – de fogorvosok és táplálkozási szakértők is óva intenek a dologtól.

A közösségi médiának kétségkívül megvannak az előnyei és hátrányai is – a hátrányok közé tartozik például az, hogy olyan, egészségre potenciálisan veszélyes trendek is terjednek rajta, amit nagyon sokan követnek tudatlanul. Korábban már írtunk az éppen akkor aktuális őrületről, a fagyasztott mézről, ami nagyon népszerűvé vált a TikToknak köszönhetően. Ami azonban elsőre jó ötletnek tűnt, arról természetesen kiderült, hogy komoly következményei lehetnek. A fagyasztott méz nem tartozik a legveszélyesebb ételek közé, de kifejezetten egészségtelen, és egyáltalán nem ajánlják a szakemberek.

Inkább ne egyél fagyasztott mézet, ha nem muszáj

Akkor jó ötletnek tűnt

Az egész trend TikTokon indult el, amikor egy felhasználó bemutatta, hogy „lefagyasztotta” a mézet, és úgy eszegeti. Bár a méz nem fagy meg, kétségkívül megszilárdul hideg hatására, és így lehet harapni is. Szakemberek szerint azonban egyáltalán nem kellene.

Az egyik probléma a fagyott mézzel az, hogy rosszat tesz a fogaknak. A fagyott méz magában annyira kemény, hogy akár a fogtörést is kockáztatod vele, de ha azt nem is, a kopást biztosan.

Annak ellenére azonban, hogy a méz gyakorlatilag cukor, csak a természetesebb fajtából, fogszuvasodást nem igazán okoz – sőt, vannak olyan összetevői, amelyek akár még meg is előzhetik a rossz baktériumok elszaporodását. A fogkopás miatt azonban inkább folyékonyan érdemes fogyasztani, és nem kellene erőltetni a fagyasztást.

@daveyrz

This should bring it back to life #experiment

♬ original sound - Magnetic slime guy

A vércukorszint is bánja a trendet

Cukorsokkhoz vezethetnek a kávéláncok „titkos italai”

Cukorsokkhoz vezethetnek a kávéláncok „titkos italai”

A másik probléma egy gyakori tévhit: bár a méz egy fokkal egészségesebb, mint a cukor, azért mégis csak egyszerű szénhidrát, és a csokihoz, cukrokhoz hasonlóan gyorsan megnöveli, majd gyorsan le is csökkenti a vércukorszintet. Ez hosszú távon komoly egészségügyi problémákhoz, többek között cukorbetegséghez vagy szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához vezethet.

Rövid távon is vannak azonban kellemetlen következményei a vércukorszint ingadozásának: hangulatingadozásokat, energiaszint-csökkenést és rossz étvágyszabályozást eredményezhet.

Ezen felül a mézben rengeteg kalória van, ami gyakran, nagy mennyiségben fogyasztva súlygyarapodást idézhet elő. Ez néhány kilónál még nem probléma, de tekintve, hogy az elhízás az egyik legnagyobb globális egészségügyi probléma, hosszú távon nem biztos, hogy jól jársz vele.

Forrásunk volt.


Figyelj az egészségedre ezekkel a cikkekel:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept