Család

2020.11.30.

Fagyasztóürítésre fel!

Miss Lemon profilképe Miss Lemon

Itt az ideje, hogy a lassan egy éve őrizgetett nyersanyaginkat végleg feléljük a frigóbol, és helyet adjunk a frisseknek. Összegyűjtöttük a legjobb recepteket az alkalomra.

Nagymamáink, dédszüleink korosztályáról szokták mondani, hogy úgy gyűjtögetik a hosszan eltartható élelmiszereket, mintha bármelyik pillanatban kitörhetne a háború, és fel kéne készülniük a legrosszabbra. Szerencsére erre nincs sok esély, de velem is sokszor megesik, hogy több éve őrizgetett konzerveket, lekvárokat találok a kamrapolcon, és szégyellem bevallani, de néha a mélyhűtő fiókjai is tartogatnak számomra meglepetéseket. Rendszeres karbantartással, időnkénti leolvasztással megelőzhető, hogy több éve őrzött alapanyagokat kelljen a kukába hajigálni. Ilyenkor tavasszal ez különösen aktuális, hiszen hamarosan jönnek az új idényzöldségek és –gyümölcsök, szükség van a helyre. Ráadásul ezeket az ételeket legfeljebb egy évig szabad fagyasztva tárolni fogyasztás előtt, a húsokat és egyéb nyersanyagokat pedig még ennél is kevesebb ideig, átlagosan legfeljebb fél évig. Lássuk, mit lehet kezdeni a már nem éppen legfrissebb, de kidobásra sajnált alapanyagokkal!

1. A gyümölcskrém-levesek és –szószok nagyon jól el tudják rejteni a meggy, szeder, ribizli, eper kissé punnyadt állagát.

Tejszínes erdei gyümölcsleves

gyümölcskrémleves

Tejszínes erdei gyümölcsleves

Erdei gyümölcsös szósz

gyümölcsszósz

Erdei gyümölcsös szósz

Rozmaringos sárgabarackkrémleves

gyümölcskrémleves

Rozmaringos sárgabarackkrémleves

2. Készítsünk gyümölcsfagyit, abban úgysem szükséges felismerni az egész gyümölcsdarabokat, és direkt jó, ha az alapanyagok fagyosak.

Eperfagyi rizstejjel

gyümölcsfagyi

Eperfagyi rizstejjel

Frogurt

gyümölcsfagyi

Frogurt

Szeder fagylalt

gyümölcsfagyi

Szeder fagylalt

3. A gyümölcsjoghurt is jó megoldás lehet, ha gyorsan kell felhasználni a kiolvasztott bogyókat.

Házi gyümölcsjoghurt tejmentesen

házi joghurt

Házi gyümölcsjoghurt tejmentesen

Epres joghurtkrém

pohárkrém

Epres joghurtkrém

Cseresznyés gyümölcsjoghurt házilag

házi joghurt

Cseresznyés gyümölcsjoghurt házilag

4. A hónapok óta őrizgetett, frissen lefagyasztott zöldfűszerekből csináljunk pestót. A fokhagyma vagy más erős ízű fűszer elfedi az esetleges enyhe hűtőízt, ami sajnos a gondos becsomagolás ellenére is megjelenik olykor.

Spenót pesto

pesto

Spenót pesto

Petrezselyem pesto

pesto

Petrezselyem pesto

Medvehagymás pesto mandulával

pesto

Medvehagymás pesto mandulával

5. Az előbukkanó fagyasztott zöldségek nem is végezhetnék szebben annál, mint hogy krémleves készüljön belőlük.

Zöldborsókrémleves parmezán ropogóssal

krémleves

Zöldborsókrémleves parmezán ropogóssal

Csicseriborsó-krémleves Tünditől

krémleves

Csicseriborsó-krémleves Tünditől

Krémbableves répával

krémleves

Krémbableves répával

6. Az arra alkalmas fagyasztott húsokból, csontokból legjobb, ha levest főzünk, különösen, ha nem vagyunk benne biztosak, hogy mióta őrizgetjük (azért fél évesnél régebbiekkel ne kísérletezzünk.)

Sertéskaraj csontleves -Csontleves 2.

húsleves

Sertéskaraj csontleves -Csontleves 2.

Orja leves

húsleves

Orja leves

Végül, de nem utolsó sorban, időnként vizsgáljuk át a fagyasztó rejtett zugait, hogy megkíméljük magunkat az esetleges bosszúságoktól. A tavaszi-nyári nagyüzemi fagyasztás előtt pedig nem árt, ha alaposan leolvasztjuk és kitakarítjuk a frigót. Persze az sem hátrány, ha még ezelőtt letudjuk a tavaszi fáradtságot is.

Olvastad már?

Tippek hatékony fagyasztáshoz

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept