Életmód

2024.06.22.

Az ok, amiért nem szabadna lefekvés előtt fagyit enni

Ahogy egyre melegszik az idő, egyre többször vágyunk valamilyen hűs finomságra, mindegy, hogy reggeli jeges kávéról vagy esti fagyizásról van szó. Ez utóbbi viszont a hozzáértők szerint közel sem jó gyakorlat.

A fagylalt tökéletes nassolnivaló, és a legtöbb étkezés tökéletes befejezése is, különösen nyáron, amikor még nagyobb szükségünk van a felfrissülésre. Ebben az időszakban az is megeshet, hogy az esti filmezés mellé is fagylaltot választjuk kísérőnek, hiszen a filmekben is mindig így csinálják. Ez viszont nem éppen jó ötlet.

Az ok, amiért nem szabadna lefekvés előtt fagyit enni

Miért kellene kerülni a fagyit lefekvés előtt?

Ha fagyiztunk már valaha „vacsorára”, biztosan észrevettük, hogy nem alszunk utána túl jól, aminek több oka is van.

Egyrészt, ennek a nassolnivalónak igen magas a cukortartalma, ami miatt a vércukorszintünk hirtelen megemelkedik, majd gyorsan le is csökken – ez az ingadozás pedig megzavarja az alvási ciklust. A cukor miatt továbbá hirtelen tele leszünk energiával, ami az agyunkat is aktivizálja, ez pedig épp az ellentéte annak, mint amire szükségünk lenne elalvás előtt. Mindezek miatt nemcsak hogy nehéz lesz álomba merülnünk, de nyugtalan is lehet az éjszakánk, romlik az alvásminőségünk.

Ez történik, ha egy hónapig nem eszel húst és tejterméket

Ez történik, ha egy hónapig nem eszel húst és tejterméket

De nemcsak a cukortartalom van ránk hatással, hanem a fagyiban található tej is. A tejtermékeket alapvetően nehéz megemészteni, így ha este fogyasztunk fagylaltot, az emésztési problémákkal zavarhatja meg az álmunkat. Tapasztalhatunk puffadást, gázképződést és gyomorégést is, amelyek mint rontják a komfortérzetünket, így nehezebbé teszik a pihenést.

A fagylalt emellett magas kalória- és zsírtartalmú, így a megemésztése hosszabb ideig tarthat. Ha lefekvés előtt eszünk kalóriadús nassolnivalót, az azt jelenti, hogy a szervezetünk keményen fog dolgozni, hogy alvás közben emésszen, ami szintén zavarokhoz vezethet az alvási ciklusban. Így a szervezet természetes éjszakai folyamatai is kibillennek, beleértve a növekedési hormonok felszabadulását és a szervezet regenerációs képességét.

Kellemetlen mellékhatások

Ha tehát gyakran eszünk ilyesmit lefekvés előtt, könnyen tapasztalhatunk alvászavarokat, emésztési kényelmetlenséget, de még a súlygyarapodással is szembe kellhet néznünk. Ezen túlmenően, ha evés után nem sokkal lefekszünk, nagyobb eséllyel alakul ki nálunk a savas reflux, ami kényelmetlenségeket okozhat és tovább zavarhatja az alvást.

Mézes-diós fagylalt

házi fagyi

Mézes-diós fagylalt

Joghurtos gyümölcsjégkrém

gyümölcsfagyi

Joghurtos gyümölcsjégkrém

Oreos fagylalt

házi fagyi

Oreos fagylalt

Akkor mégis mikor fogyasszuk?

A szakértők azt javasolják, hogy étkezés után legalább két-három órát várjunk, addig semmiképp ne feküdjünk le. Ez már elegendő időt biztosít a szervezetnek az étel megemésztésére, csökkentve a kényelmetlenségek és az alvászavarok kockázatát.

Ha pedig úgy szeretnénk élvezni a kedvenc nyári nassolnivalónkat, hogy közben nem veszélyeztetjük az alvásminőségünket, akkor fogyasszuk ezt inkább délután, például az ebéd lezárásaként! Így a szervezetnek elegendő ideje lesz a cukor és a kalóriák feldolgozására.

Forrásunk volt.


Még több az egészségről:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Zöldfűszeres libaraguleves omlós libahússal, sok zöldséggel és dijoni mustárral ízesített tejszínes lével.

raguleves

Zöldfűszeres libaraguleves

Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...

Fokhagymakrémleves sajtos pirítóssal, fehér csészében tálalva

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

Klasszikus lúdlábtorta, fehér tortatálon tálalva, étcsokoládé-krémmel és meggyszemekkel

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Fokhagymakrémleves videó

Fokhagymakrémleves

Legnépszerűbb cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

50-60 körüli jól szituált, mosolygó nő vércukrot mér az ujján, konyhaasztalnál ülve

Életmód

Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...

A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!

Nosalty

kürtőskalácsok csomagolva

Életmód

7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed

Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.

Kormos Lili

kialvatlan férfi reggel az ágyban

Életmód

Mikor feküdj le, ha óvnád a szíved? A szakértők szerint...

Mikor érdemes lefeküdni, ha az egészséged is szem előtt tartod? Megmutatjuk, mit tudunk az alvásidő, a rendszeres alvási rutin és a vérnyomás kapcsolatáról.

Nosalty

További cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Hamis tepertős papucs szilvalekvárral

Életmód

Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...

Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.

Még több cikk

Top Receptek

parolt-lila-kaposzta

párolt káposzta

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

aranygaluska-ahogy-nagymamam-kesziti

aranygaluska

Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti

Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept