2022.09.08.
Ezért és így tisztítsd meg az öreg fakanalakat
A fakanalak a konyhai életünk mindennapi részét képezik, és ez az intenzív használat bizony meglátszik rajtuk, még akkor is, ha nem feltétlenül akarjuk észrevenni. Pedig érdemes őket rendszeresen tisztítani, lássuk, hogyan!
A fakanál egy olyan része a konyhai arzenálnak, ami sajnos kevesebb figyelmet kap, mint kéne. Hasonlóan a vágódeszkákhoz és más fából készült tárgyakhoz, általában csak elmossuk-elöblögetjük őket, de komolyabb törődést nem kapnak. Pedig a fa kényes anyag, ha elhanyagoljuk, komoly problémákat okozhat. Vegyük most sorra, mi mindent tehetünk azért, hogy az összes fakanál a fiókban olyan tiszta legyen, mint a patyolat.

Ezért és így tisztítsd meg az öreg fakanalakat
Mi történhet?
Annak ellenére, hogy a fa egy magától antibakteriális alapanyag (élő és „halott” formában is), ugyanúgy oda kell figyelnünk az ápolására. A rendesen karbantartott fakanalak éveken át megbízható társaink lesznek a konyhában.
Azonban ha elhanyagoljuk őket, akkor szerkezetük elgyengül, könnyebben megrepednek, eltörnek és megégnek majd.
Szerencsére egész sok módszer adott a fakanalak kezelésére, ezek az egészen egyszerűtől a komolyabbig terjednek, így aszerint választhatunk, hogy mennyire van szüksége az eszközeinknek a törődésre.
Szappanos víz+szárítás
Már az első használati naptól kezdve figyelhetünk: ha az elejétől fogva megfelelően tisztítjuk és tároljuk a fa eszközöket, nem lesz sok bajuk. Mossuk el őket alaposan szappanos vízzel, és azonnal töröljük át tiszta konyharuhával. Majd hagyjuk teljesen kiszáradni a levegőn.

Fa, műanyag, bambusz: válassz jól vágódeszkát, mutatjuk, mire figyelj!
Ne hagyjuk a mosogató vizében a kanalakat, és ne tegyük mosogatógépbe se őket, mert ha hosszú időt töltenek bő vízben, megszívják magukat, és belülről is elkezdenek rohadni.
Olajos kezelés
Amikor a fakanál kiszárad, akkor hajlamos megrepedni (itt pedig könnyen megtelepednek az ételmaradékok, ami fertőzéshez vezethet). A repedéseket elkerülhetjük olajos kezeléssel. Mindenképpen valamilyen természetes olajat használjunk hozzá (pl. dió, len, tung), és ne étkezésit (napraforgó, olíva), mert ez utóbbiak hajlamosak megavasodni.
Szennyeződések eltávolítása
Néha vannak makacs foltok, amelyek a legdurvább súrolás után is megmaradnak a kanalakon. Ha ezeket szeretnénk eltűntetni, áztassuk az eszközöket ételecet és víz 1:1 arányú oldatába, majd mossuk el alaposan.
Szagtalanítás
A mindennapos használat elengedhetetlen része, hogy fakanalak előbb-utóbb felvesznek mindenféle kellemetlen szagokat. Ezeket semlegesíthetjük úgy, ha a fakanalak felületét egy fél citrommal vagy vizes-szódabikarbónás masszával bedörzsöljük.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Okos házi praktikák minden helyzetre:
- Három módszer, amivel újra egyenes lesz a görbe vágódeszkád
- Trükkök, hogy mindig illatosak legyenek a konyharuháid
- EDÉNYLESŐ: bemutatkozik az elpusztíthatatlan, mégis kényes öntöttvas lábos
- konyha
- takarítás
- tisztítás
- konyhai eszköz
- konyhai eszközök tisztítása
- fakanál
- fakanál tisztítás
- konyhai módszer
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















