2024.12.04.
A görög fánkgolyó, ami közelebb gurít minket a farsanghoz
A fánk egy könnyen formálható recept, hiszen a legtöbb nemzet megtalálta a módját annak, hogy ugyanazt másképp készítse. Ha épp kísérletező szellemben vagyunk, próbáljuk ki ezeket a fánkgolyókat a farsangi időszak alatt, hiszen könnyedén az ízlésünkre alakíthatjuk őket, és nem mellesleg még a tényáron is jól mutatnak!
A loukoumades nevezetű fánkgolyó a görögöknél nem számít kifejezetten farsangi ételnek, ők sokkal inkább nemzeti ételként tartják számon. Nem csoda, hiszen az édességet már az ókori Görögországban is készítették, így több, mint 2000 éves hírnévnek örvend. Egyes feljegyzések szerint az első olimpiai játékokon a győztesek loukoumadest kaptak ajándékba, amivel rászolgált az édesség az "arany zseton" becenévre. A későbbiekben "charisoi"-nak, vagyis karizmának hívták a kis fánkgolyókat. Modern elnevezése az arab luqma, majd a török lokma vagyis a falat szóból ered.

Loukoumades, a mézes fánkgolyó - Recept a képen!
Bár a görögök nem kötik konkrét ünnephez, a ciprusiak az ártó lények ellen készítik őket karácsony és a vízkereszt közötti másfél hétben.
A legendák szerint a rossz szándékú manókat kell kiengesztelni az édességgel, így Cipruson ebben az időszakban nem számít furcsa dolognak, ha fánkgolyót látunk a háztetőre dobálva.
Hogy pontosan ki eszi meg a tetőre szórt finomságot, azt nem tudjuk, de mi inkább azt tanácsoljuk, hogy a lehető legközelebb dobáljuk magunkhoz a fánkot, méghozzá bele a szánkba!
Hogyan ünneplik a görögök a farsangot?
A görögöknél kifejezetten nagy ünnepnek számít a farsang, saját elnevezésükkel Apokries, ami nem csoda, tekintve, hogy épp annyira szeretnek szórakozni, mint maga Dionüszosz. Régről fennmaradt hagyományaik hasonló értékekkel bírnak, mint a mi busójárásunk, a különbség annyi, hogy mi rémisztgetünk, a görögök pedig mulatnak egy jót. Leghíresebb karneváli helyszínük Pátra, ahova az ország egész részéről érkeznek utazók. A felvonuláson mindenki jelmezt visel, miközben táncolnak, tűzijátékoznak és persze italoznak. Az este egyik fénypontja, amikor a tengerre engedve felgyújtják az egyik karneváli kocsit, hogy a kiszebábhoz hasonlóan elűzze a telet. Ez az ünnepség azonban már egy modern verziója a hagyományosnak, Kozanban és Naussában azonban tradicionálisabb ünnepi szokásokkal találkozhatunk.

Loukoumades, a mézes fánkgolyó - Recept a képen!
A karneváli időszak hagyományai
A görögök már a karneváli időszakban is jellegzetesen készülnek a böjtre. Az ünnep második hetét "húshétnek" nevezik, hiszen ekkor ehetnek húst, sőt "füstös csütörtökön" a hagyomány szerint, úgy kell a húst elkészíteni, hogy az illata betöltse az utcát. A harmadik "sajt" héten már tilos a hús, ekkor tejtermékeket és halakat fogyaszthatnak. Híres ünnepük, a Tiszta Hétfő vet véget a dajdajozásnak, hiszen másnapján megkezdődik a szigorú böjt. A munkaszüneti napon a hagyományoknak megfelelően a legtöbb gyerek papírsárkányt ereget a szabadban, aminek a maradványait hónapokkal később is megtaláljuk a magas fák ágai között. A sárkány a tiszta lélek felemelkedését szimbolizálja, így az jár igazán jól, aki saját maga készíti el, és nem boltban vásárolja meg.

Loukoumades, a mézes fánkgolyó - Recept a képen!
Na de hogyan készül a fánk?
A loukoumades egy kelt fánktészta, amit legegyszerűbben a markunkkal és egy kanál segítségével lehet beleszaggatni a forró olajba. Az édes golyócskákat hagyományosan mézes cukorszirupba forgatják bele, és pisztáciával, dióval vagy különböző magvakkal szórják meg. A mai újhullámos fánkozókban már az extrább verziójukkal találkozhatunk, amit nemcsak leöntenek különféle édes szószokkal, de még meg is töltik őket. Mi ennél a receptnél maradtunk a mézes mázolásnál, hiszen az eredeti recept is épp eléggé felrántja a vércukorszintet.
A mézes édesség kívül ropogós, belül pedig puha tésztát tartogat, amit a legjobb, ha frissen, még melegen fogyasztunk el, hiszen a szirup ellenére épp úgy kiszikkad másnapra, mint a legtöbb fánk.

Loukoumades, a mézes fánkgolyó - Recept a képen!
A Loukoumades, a mézes fánkgolyó receptjét itt találod. Készítsd el, hogy feldobd valami különlegessel a farsangodat!
Fotók és recept: Kristyán Fanni
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Ezeket is készítsd el:
- 3 zöldség, amiből hamis „húsgolyót” gurigathatsz a spagettidre
- Ezt edd tojás helyett reggelire a Veganuárban, hogy ne éhezz
- Görgess görög húsgolyóbisokat, és úsztasd őket citrommártásban
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














