2026.03.10.
Farmról az asztalra, avagy 5 étterem, ahol helyit, szezonálisat és istenit ehetsz
Nem volt könnyű dolgunk, hiszen ez a szemlélet és vendéglátási forma még gyerekcipőben jár hazánkban. De vannak bőven törekvések, lelkes és tehetséges követői, akik meghonosítanák a farm-to-table koncepciót itthon is.
Vissza a természethez, a régi idők kézenfekvő megoldásaihoz, a globalizmus előtti vendéglátáshoz. Akár így is fel lehet fogni az úgynevezett farm-to-table gondolkodást, vagyis azt a formát, szisztémát, amikor egy étterem megpróbál nullkilométeresen működni, vagy minél kisebbre húzni a lábnyomát és a helyi, a térségi termelőkkel, gazdaságokkal kialakítani az étterem ellátási láncát. Elképesztő erőfeszítéseket, bizalmat, szakértelmet igényel ez a fenntartható és előremutató rendszer, amit mi elsősorban vendégként ismerünk. Meg is mutatjuk a kedvenc farm-to-table elvet követő és ezt a berendezkedést szorgalmazó éttermeinket.
Pajta, Őriszentpéter
Idén jubilál a Pajta: immár fennállásuk 10 éves évfordulóját ünneplik, és persze azt is, hogy ez az apró őrségi település nemcsak a hazai, de a környező országok ínyenceinek radarjára is felkerült. Klasszikus fine dining konyha az övék, skandináv hatásokkal, ami például a prezentálást illeti.
Viszont ami a tányérra kerül, az mind környéki, szigorúan a legközelebbi termelőktől, gazdaságokból, erdőkből, rétekről származik, és egy saját, évről évre bujább kert is a segítségükre van.

Ami a tányérra kerül, az mind környéki / Fotó: Pajta Facebook-oldal
Séfjük, Farkas Richárd szűnni nem akaró kíváncsisággal kutatja az őrségi alapanyagokat, régi receptúrákat, művészi szintre emeli az olyan, elsőre egyszerűnek tűnő alapanyagokat, mint a hajdina, a köles, a tökfélék, a tökmag. Csúcsra jár a Pajtában a dödölle, a tojásos nokedli és a túrógombóc is. És még egy külföldről vett elnevezésnek is megfelelnek: a nose-to-tail is igaz rájuk, ami annyit tesz, hogy az „orrától a farkáig” használják fel a húst, pazarlás nélkül. A komposztálás is alapértelmezett az őriszentpéteri csúcsétteremben.
Cím: 9941 Őriszentpéter, Templomszer 7.
Weboldal
Natura Hill, Zebegény
A Natura Hill már fogalommá vált mindazok körében, akik szeretik a Dunakanyart, a fővároshoz közel pihennének, de mégis kiszakadnának a mindennapokból. A fenntarthatóságra minden szinten odafigyelő és törekvő birtokon a csodás szálláshelyek mellett éttermet is találunk, amit a Natura Hill „slow food” szellemben üzemeltet, ahol az ínyenc fogások Szilvási Mihály és Angeli Mátyás kreativitását dicsérik.
A szezonalitás és a lokális alapanyagok felkutatása/beszerzése hajtja előre őket.

A fenntarthatóságra minden szinten odafigyelnek / Fotó: Natura Hill Facebook-oldal
A nem csak a náluk éjszakázóknak elérhető ebéd– és vacsoramenü a spontaneitást ötvözi a helybéli termelők, a térség piacának és a gazdaságok kínálatának segítségével. Saját kis konyhakertjük mellett számottevő a domboldal majdnem fél hektáros levendulása, amit gyakran használnak süteményekhez, italaikhoz is. Étlap nincs, bízzuk magunkat rájuk – biztosan maradandó élményt okoznak.
Cím: 2627 Zebegény, Külterület, 0157/84 HRSZ
Weboldal
Reggeli, Pécs
Tavasz végén egy interjút is közöltünk a pécsi Reggeli kapcsán, amikor Felcser Dáviddal beszélgettünk a népszerű reggelizőhely-kávézó rendkívüli működéséről. A legmediterránabb városunk Reggelije holisztikusan, planetáris tudattal felvértezve dolgozik azon, hogy a farm-to-table hitvallásnak megfelelhessenek és kizárólag helyi termelőkkel, gazdaságokkal együttműködve kínálják remek ételeiket, italaikat is.
A pazarlás nem az ő asztaluk, amit tudnak, kreatívan használnak fel: húsmentes burgerük pogácsája például a cékla-répa préslé után maradt rostokat egyesíti.

Téríteni nem akarnak, de szelíden adagolva formálnak szemléletet / Fotó: Reggeli Facebook-oldal
Téríteni nem akarnak, de szelíden adagolva formálnak szemléletet, miközben a közeli termelőkkel dolgoznak szimbiózisban. Egyedül a kávé és a csokoládé azok, amiket nem tudnak a közelből megoldani, de (és most jön egy újabb külföldi kifejezés) direct trade bean to bar módon előállított csokival dolgoznak és kreatívan használják fel a karobot is: náluk a csiga is karobos!
Cím: 7621 Pécs, Király utca 23-25.
Weboldal
Almavirág Étterem, Derecske
Az ország egyik legmenőbb, kereskedelmi forgalomban kapható gyümölcsdzsúszos márkája, a DÉR Derecskéről érkezik, ahol évi ötmillió kilogrammnyi alma terem. Úgy alakult, hogy ők nem úgy vágtak bele a helyi vendéglátásba, hogy már a meglévő étterem nyitásakor kezdtek neki a termelők megkeresésének, hanem saját gazdaságukon alapszik az Almavirág, ami a térség egyik legjobbjaként tartanak számon.
Házias, de modern bisztrókonyha az övék, valóban a saját kertgazdaságukból is származó alapanyagokkal, saját nevelésű sertések húsából készített fogásokkal.

Házias, de modern bisztrókonyha az övék / Fotó: Almavirág Étterem Facebook-oldal
Minden más hozzávaló szintén a Hajdúságból való és csak elenyésző az egzotikusabb komponens: próbálják ezt tényleg nagyon redukálni és egyre inkább megfelelni a farm-to-table elveknek.
Cím: 4130, Derecske külterület, 47. sz. főút
Weboldal
Graefl Major, Poroszló
Egy százéves, szecessziós kastélyban járunk, ahol szálláshelyet és éttermet is találunk, mindezt pedig egy saját, önfenntartó gazdaság „táplálja”, a leghagyományosabb módon: ami náluk megterem, amilyen haszonállatokkal foglalkoznak, az megjelenik a tányéron és így lesznek „nullkilométeresek”.
Konyhafőnökük, Gyűjtő Ádám igazán szerencsés, hogy egy ilyen ökogazdasággal, egy ilyen konyhában alkothat.

Büszkén készítik szezonális és azonnali ellátási forrásból érkező fogásaikat / Fotó: Graefl Major Facebook-oldal
Hiszen amíg erre rengeteg példa van Olaszországban, Franciaországban vagy a skandináv országokban, addig Magyarországon ez nem szokványos és rendkívül nehezen megvalósítható szisztéma. A Graefl Majorban viszont működik, büszkén készítik szezonális és azonnali ellátási forrásból érkező fogásaikat, melyek között természetesen se vadlazacot, se argentin steaket nem kereshetünk, hiszen a vajtól a sütőtökig minden saját.
Cím: 3388 Poroszló, Kétútköz
Weboldal
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Szerző: Pákozdi Nóra
Címlapkép: Almavirág Étterem Facebook-oldal
Ismerj meg további fantasztikus helyeket:
- 18 kockásterítős vendéglő, ahol még tudják, milyen a jó vasárnapi ebéd
- 6 teraszos étterem Óbudán, ahol a legjobbakat eheted
- 8 étterem, ahol nem (csak) tésztát tukmálnak a vega vendégre
- étterem
- vendéglátás
- pajta étterem
- natura hill
- farm-to-table
- fenntartható vendéglátás
- reggeli pécs
- Almavirág Étterem
- Graefl Major
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














