2023.09.21.
Ez lehet az oka, hogy minden nap ugyanakkor fáj a fejed
Az úgynevezett „cluster” fejfájásról lehet szó, mely igencsak megnehezíti az ember mindennapjait.
Mind a migrénnek, mind az úgynevezett „cluster” fejfájásnak erős kapcsolata van a cirkadián ritmussal, vagyis azzal a belső biológiai órával, ami a testi folyamatainkat szabályozza – írja a femina.hu

Ez lehet az oka, hogy ugyanabban a napszakban fáj mindig a fejed
Mind a két fejfájás jelentkezhet ugyanabban a napszakban. Dr. Jakab Gábor PhD, a Neurológiai Központ neurológusa egy friss kutatás eredményeiről és a kezelés lehetőségeiről beszélt.
Több tanulmányt is megvizsgáltak, mely a „cluster” fejfájással és a migrénnel, valamint a cirkadián jellemzőivel foglalkozott. Olyan információkat gyűjtöttek össze, amelyek a fejfájások napközbeni megjelenését és évi eloszlását számszerűsítették, és vizsgálták, hogy a belső biológiai órával kapcsolatos gének gyakrabban vannak-e jelen az ilyen fejfájásban szenvedő személyeknél.
A Neurology nevezetű szaklapban megjelent tanulmány eredményei szerint mindkét fejfájás jellemzően cirkadián jellegű, de különösen igaz ez a „cluster" fejfájás esetében.

8+1 házi praktika kínzó fejfájás ellen
Mikor jelentkezhet ez a fajta fejfájás?
A kutatásból kiderült, hogy ez a fajta fejfájás leggyakrabban a késői éjszakai óráktól a kora reggelig tartó időszakban fordul elő. A „cluster" fejfájással küzdő személyekben magasabb volt a kortizol, és alacsonyabb a melatonin vérszintje, mint az e tekintetben egészséges személyekben.
Ezzel szemben a migrén a nap bármely szakaszában előfordulhat, azonban az éjszakai órákban kicsivel ritkábban.
Még több a fejfásáról:
- 8+1 házi praktika kínzó fejfájás ellen
- Így szüntesd meg a stressz okozta fejfájást 5 perc alatt
- Az ital, amivel stresszmentesen indulhat a reggel
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














