2024.12.28.
Kiderült, miért fájdulhat meg a fejünk a vörösbortól
Már a római korban is születtek feljegyzések, amelyek a vörösbor okozta fejfájásról szólnak – a tünet tehát legalább olyan régi, mint maga az ital. De még ma is sok a találgatás arról, hogy pontosan mi okozhatja a kínzó élményt.
A vörösbor számos összetevőjét vádolták már ezért a kellemetlenségért – leggyakrabban a szulfitokat, a biogén aminokat és a tannint emlegetik. A StudyFinds szakértőinek kutatása szerint azonban ezek helyett inkább egy olyan összetevőt kellene hibáztatni, amire elsőre nem is gondolnánk.

Tudósok állapították meg, miért okozhat a vörösbor fejfájást
Mi a baj a szulfitokkal?
A szulfitokat gyakran vádolják a bor okozta problémákért, de valójában kevés bizonyíték van arra, hogy ezek közvetlenül fejfájást eredményeznének. Sőt, akadnak épp ennek ellentmondó tények – ilyen például az, hogy a fehérborok is ugyanannyi szulfitot tartalmaznak, mint a vörösek, ezek fogyasztása után mégis kevesebben panaszkodnak fejfájásra.
De más élelmiszerekben is megtalálhatók ezek az anyagok hasonló mennyiségben, ennek ellenére nincs ilyen hatásuk.
Egyesek a vörösbor okozta fejfájást a biogén aminokra fogják. Ezek a nitrogéntartalmú anyagok, amelyek egyébként sok erjesztett vagy romlott élelmiszerben megtalálhatók, valóban okozhatnak fejfájást. Azonban a borban található mennyiség túl alacsony ahhoz, hogy ilyen jellegű problémát jelentsen.
Hogyan hat a tannin és más fenolos vegyületek?
A tannint szintén logikus vádolni, mivel a fehérborok csak minimálisan tartalmazzák, míg a vörösborokban jelentős a mennyisége. A tannin egy fenolos vegyület, ami minden növényben megtalálható, és általában a betegségek elleni védekezésben, a kártevők távoltartásában vagy az állatok általi magterjesztés ösztönzésében játszik szerepet.
Azonban a tanninon kívül számos más fenolos vegyület is jelen van a szőlő héjában és magjaiban. Ezek a borkészítés során bekerülnek a vörösborba – a fehérekben nincsenek jelen – így akár ezek is lehetnek a bűnösök.
A tannin egyébként más népszerű ételekben és italokban – például a teában és a csokoládéban – is megtalálható, ezek viszont alapesetben nem okoznak fejfájást. Ráadásul a fenolos vegyületek jó antioxidánsok – nem valószínű tehát, hogy olyan gyulladást váltanak ki, amely fejfájást okozna.
A vörösbor és a kipirulás
Néhány ember azt tapasztalhatja, hogy az alkoholfogyasztás nyomán kivörösödik, kipirul az arca, ezt pedig általában fejfájás is kíséri. Ez a fejfájás az alkohol lebontásának egyik hosszadalmas lépése miatt alakul ki.
Az alkohol anyagcseréje két lépésben történik. Először az etanol alakul acetaldehiddé. Ezután az ALDH enzim az acetaldehidet acetáttá alakítja, amely egy ártalmatlan anyag.
Azon embereknél, akik kipirulnak, ez a második lépés lassabb, mivel az ALDH-enzimjük nem túl hatékony. Emiatt a szervezetükben acetaldehid halmozódik fel, ami már egy mérgező vegyület, és a másnapossághoz is köze van.

Kiderült, miért fájdulhat meg a fejünk a vörösbortól
Ha a vörösborban van valami, ami gátolja az ALDH működését, az lassíthatja ezt a második lépést, ami idővel magasabb acetaldehid-szintet és fejfájást okozhat. Ennek pontosabb megértéséhez átnézték a vörösborban bőségesen előforduló fenolos vegyületek listáját.
Egy tanulmányban kiszúrták, hogy a kvercetin egy erőteljes ALDH-gátló: ez egy fenolos vegyület, ami a szőlő héjában található.
Éppen ezért a vörösborokban sokkal nagyobb mennyiségben van jelen, hiszen a vörös szőlő héját hosszabb ideig hagyják a mustban az erjedés során, mint a fehér szőlőét.
Enzimek tesztelése
Ezután a következő lépés az ALDH vizsgálata volt. Egy enzimgátlási vizsgálatot folytattak le, amely során azt mérték, milyen gyorsan bontja le az ALDH az acetaldehidet. Ezután hozzáadták a gyanúsított anyagokat – a kvercetint és néhány más fenolos vegyületet –, hogy lássák, ezek lassítják-e a folyamatot.
A tesztek megerősítették, hogy a kvercetin erőteljes gátló tulajdonságokkal bír. Más fenolos vegyületeknek különböző hatásaik voltak, de a kvercetin-glükuronid kiemelkedő volt ezen a téren.
Amikor a szervezet a kvercetint felszívja az ételből vagy a borból, a máj legnagyobb részét glükuroniddá alakítja, hogy gyorsan kiüríthesse a szervezetből. Ezek az enzimtesztek ugyanakkor arra utalnak, hogy a kvercetin-glükuronid megzavarja az alkohol anyagcseréjét. Ez a zavar azt eredményezi, hogy több acetaldehid kering a szervezetben, ami gyulladást és fejfájást okoz.
Az eredményeket egyelőre nem tesztelték kísérleti alanyokon, így az elméletek gyakorlati bizonyítása még hátravan.
Még több egészséggel kapcsolatos cikk:
- Így változtat az étvágyadon a fogyás
- 4+1 élelmiszer, ami lassítja az öregedést
- Egyre jobban értjük, mi áll a túlevés mögött
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek ma? Nem klasszik krémes bableves, részeges csirke...
Senki se maradjon éhesen! Fodros keles bableves, parmezános csirke és csinos sütőtökös linzer készül ma kis konyhánkban.
Nosalty Heti Menü: az ősz színe-java sűrű, melengető levessel, pörkölttel,...
Fahéjas, körtés, almás, diós és kürtős édességek, sütőtökös, gombás, sajtos, zöldséges és húsos főételek, no meg sűrű, gazdag lélekmelegítő levesek várnak a heti menüben. Ugye velünk tartotok ebben a hét napban is?
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
További cikkek
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Nosalty Heti Menü: az ősz színe-java sűrű, melengető levessel, pörkölttel,...
Fahéjas, körtés, almás, diós és kürtős édességek, sütőtökös, gombás, sajtos, zöldséges és húsos főételek, no meg sűrű, gazdag lélekmelegítő levesek várnak a heti menüben. Ugye velünk tartotok ebben a hét napban is?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















