2020.11.30.
Fejjel lefelé lógó karácsonyfa az idei év sztárja
Az ötlet nem újkeletű, de egyre nagyobb népszerűségnek örvend.
Ne lepődjünk meg, ha egyre több fejjel lefelé lógatott karácsonyfába botlunk, mivel egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Ez a fajta fa azonban nem újdonság, a szláv népcsoportok, például a lengyelek, szlovákok, ukránok már a középkorban is díszítettek ilyen fákat. Ekkor még a fenyők a szentháromságot jelképezték. Az idő múlásával átvették a helyüket a hagyományos, csúcsdíszes fák, azonban vannak máig olyan helyek, ahol ilyen fát díszítenek.
A lengyel Szilézia, Podhale és Sącz régiójában és Krakkó környékén sokan lógatnak le fát a plafonról. A karácsonyfát legtöbbször gyümölcsökkel, diófélékkel, különböző fényes papírba csomagolt édességekkel és szalagokkal díszítik. Az is előfordul, hogy a fenyő Szentestéig az étkezőasztal felett lóg.

A fejjel lefelé lógatott karácsonyfák előnye, hogy a kisgyerekek és a kutyák nem férnek hozzá a díszekhez, így nem tudnak kárt tenni sem magukban, sem a fában. Helytakarékos is, az ajándékok jobban elférnek alatta.
Hagyomány ide vagy oda, a fejjel lefelé lógatott karácsonyfák egyre több helyen felbukkanhatnak, ha elég bevállalós vagy, akár a TE otthonodban is.
Ezeket olvastad már?
Álomszép mézeskalács-karácsonyfák
Nem minden karácsonyfa hullatja a levelét és szúr meg mindenkit, aki elmegy mellette. Ezekkel a mézeskalácsból készült szépségekkel nincsenek ilyen problémák.
Öt perces mézeskalács-dekorációk öt felvonásban - Ideje beszerezni a karácsonyi...
Hamarosan itt a karácsony, és eljön a mézeskalácskészítés ideje. Bemutatunk nektek öt szuper verziót! (x)
Ez a legmesésebb mézeskalács-ház, amit valaha láttál
Karácsonykor szinte minden otthonban sülnek a mézeskalácsok, a kreatívabbak pedig meg sem állnak egy csodás mézeskalács-házikóig. És vannak, akik egyből egy kastélyt építenek.
Ez lesz az idei trend? - karácsonyfa helyett feldíszített ananász
Ha teljesen szokatlan, és meglepő karácsonyi dekorációt akarsz a lakásodba, akkor díszíts fel egy ananászt! Mások is így tesznek.
via 24.hu, The Spruce
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















