Család

2022.05.08.

„A vendégek szexinek találják a Reggelit, az egész csomagot, amit adunk” – interjú Felcser Dáviddal, a pécsi Reggeli társtulajdonosával

Nosalty profilképe Nosalty

A pécsi Király utcában már 11 éve megkerülhetetlen hely a Nappali, ám 2017-ben megnyitott párja, a Reggeli is, nagyszerű konyhával és olyan szemlélettel, amire még a sokat látott urbánus vándor is felkapja a fejét. Igyekeznek a legtudatosabban főzni, alkotni és vendéget látni. Az imádnivaló hely egyik tulajdonosával, Felcser Dáviddal beszélgettünk környezettudatos életstílusról, maradékmentő burgerről, ökológiai lábnyom csökkentéséről és a karobos csiga titkairól.

Pécs város legkörnyezettudatosabb vendéglátóhelye egyértelműen a Reggeli, de az idei Sirha Budapest nemzetközi HoReCa szakkiállításon a Felelős Gasztrohős Alapítvány országos szakmai díját is ők vitték el. Ez annyit jelent, hogy az immár 10 éve a környezettudatos, felelős étkezéssel és étkeztetéssel foglalkozó, kultúr- és ökomissziót hirdető szervezet őket találta 2022-ben a legérdemesebbnek a kitüntetésre. Gondolhatnánk, hogy csepp a tengerben a Reggeli környezetkímélő, lokális alapanyagokra támaszkodó konyhája, de nagyon is érdemes odafigyelni rájuk, és tanulni a példájukból, hogy ennyire szelíden és kreatívan is lehet üzemelni, gondolkodni. Felcser Dáviddal, a Reggeli egyik tulajdonosával és alapítójával egy igazán elgondolkodtatót és cselekvésre sarkallót beszélgettünk.

Felcser Dávid, a Reggeli egyik tulajdonosa és alapítója / Fotó: Pákozdi Nóra

Már egy meglévő vendéglátóhelyetek, a romkocsma stílusú Nappali mellé nyitottátok a Reggelit 5 éve. Ezt a bővítést és szintlépést sokáig terveztétek?

Az a helyzet, hogy megüresedett mellettünk a hely, éltünk a lehetőséggel, de kezdetben még nem tudtuk a konkrétumokat. Előtte már dolgoztam olyan helyen, ahol volt konyha, de ez inkább a bisztró-fine bisztró irány volt, nem ez a lazább és közvetlenebb, mint amit itt meghonosítottunk. Valójában azt hittük az elején, hogy a kávé lesz a mi utunk és majd a farvizén elpötyög az étel is… aztán mégis magától alakult úgy, hogy persze sokan jönnek kávézni, de még többen az ételekért. Ezért elkélt az átalakítás, kapacitásnövelés is a konyhában, mert tényleg nem így készültünk. ​​Egyébként kisebb léptékben már a Nappaliban is megjelentek a környezettudatos értékeink, hogy például helyi sört áruljunk, mert akkor azután helyben fizetik az iparűzési adót, vagy kisebb a szállítási környezetterhelés stb. De betétdíjas repohár rendszer is nálunk jelent meg először a városban.

A kicsit random kezdés ellenére most éppen annak kapcsán beszélgetünk, hogy elnyertétek a Felelős Gasztrohős Alapítvány szakmai díját. Hogy sikerült ilyen rövid idő alatt ennyire szerteágazóan környezettudatossá válni, ökológiai lábnyomot csökkenteni és kivívni a figyelmet, elnyerni ezt az elismerést?

Ez egy hosszú út, és csak akkor járható, ha holisztikusan, nagyobb összefüggésekben, planetáris tudattal felvértezve gondolkodunk és cselekszünk. Az a célunk, hogy minél szelídebb vendéglátást csináljunk, komplexitásra törekedve, mert lássuk be, a csak helyi termelőktől vásárolunk és nem adunk ki műanyag csomagolást még nem elég. Jó kezdet, de ismerni kell az ellátási láncot, és minden egyes nap olvasni, tanulni, informálódni kell.

Megszállott vagyok ebben, folyamatosan letapogatom, hogy milyen új és innovatív ötleteket tudunk mi is bevetni itt a Reggeliben.

Bevallom, nálam 15 éve tart a klímaszorongás, azóta foglalkoztat a téma, volt már időm rengeteg olvasásra, tanulásra. De ennek persze sosincs vége, ne is legyen! Mindig találok olyan embert, ötletet, ami megihlet.

Most például van konkrét személy vagy ötlet, ami elindított benned valamit?

A Chef’s Table-ben látható amerikai séf, Dan Barber például elképesztő. Ő igazi farm-to-table koncepciót visz, tőle lestem is egy ötletet nemrég, amit aztán megosztottam a séfünkkel és kikísérletezte, most pedig itt is van előtted (Régen nem kóstoltam ilyen jól elkészített húsmentes burgert, mint a Reggeli Ciklon Burgere: szaftos, kicsit keleties, kiadós és gazdag volt – a szerk.). Van egy cékla-répa dzsúszunk és a tartalma, a pogácsája a préslé után maradt rostokon alapszik. Persze tojás is kell hozzá, ami összetartja, illetve ez a kicsit ázsiai fűszerezés teszi izgalmassá. Így még kevesebb dolog kerül ki az ellátási láncból, a vendégek pedig úgy fest, nagyon kedvelik.

A Reggeli Ciklon Burgere / Fotó: Pákozdi Nóra

A karobos csigánk ötlete is a Rotten című sorozat nyomán került be a választékba. Elborzasztó a kakaó és csokoládéüzlet, a kizsákmányolás csimborasszója. Nem minden kakaós/csokis termékünk készül karobbal, van direct trade bean to bar csokink, amire Lilla, a Kakaónagykövet segítségével találtunk rá. Egy kedves pár a Fertő-tó mellett készíti, összesen hat termőterületről vásárolnak kakaóbabot, így születnek a csokik (a márka neve Bean-to-Bear - a szerk.). Nyilván ez egy más árfekvés, így az ő csokijukkal sütött kekszeinket nem tudjuk annyiért adni, mint amennyiért egy mezítlábas csokis kekszet, de ez a mi üzletpolitikánk és úgy tűnik, működik. Jól fogy a keksz és a karobos csiga is!

A Bean to Bear egyik csokoládéja / Fotó: Pákozdi Nóra

Pécs hogy fogadja a Reggeli szemléletét, ezt a szelídebb vendéglátást és tudatosságot?

Nehéz lenne kikalkulálni, hogy a vendégeink hány százalékát érdekli a háttértörténet, és hány jön csak a jó kávéért, ételekért, hangulatért. De a vendégélmény nem „csorbul” a fenntarthatóságra való törekvés mellett és ez fontos! Van pár kompromisszum: nincs narancsdzsúsz, van helyette például rozmaringos körte. De szeretik, a törzsvendégek megszokták, az újak örömmel üdvözlik és ellazulnak itt, fényképeznek, szexinek találják a Reggelit, az egész csomagot, amit adunk.

A városlakóknak meg kellett szokniuk a reggelizés eljárós formáját, hiszen először furcsa volt nekik, hogy miért kéne máshol kezdeni a napot, ha otthon is lehet reggelizni.

Aztán egyre barátságosabb lett nekik ez az opció. Illetve rengeteg a külföldi diák és sok a turista is, nekik pedig nem kell magyaráznunk a hely létjogosultságát.

Tetszik, hogy nem akartok mindenáron téríteni, szájbarágni! Viszont egy közösséghez is tartoztok a Felelős Gasztrohős Alapítványi tagság miatt. Vannak közös programok, aktivitások?

Nagyon kedvelem a lányokat és erős belső kommunikáció van a vendéglátóhelyek irányába. A pandémia legsötétebb óráiban is voltak például workshopok azzal kapcsolatban, hogy ki hogy küzd meg a kialakult helyzettel. Ha van nálunk és a többi tag étteremnél valami fontos innováció, akkor szeretettel számolnak be róla, hírét viszik és ez klassz dolog.

Az újak örömmel üdvözlik és ellazulnak itt / Fotó: Andrusch Virág/Reggeli

A szívószálak témája már szerencsére nem aktuális, de a mentes-hónap kommunikációja miatt is hálás vagyok nekik. Az egyszer használatos tárgyak kultúrája egy nagyon nehéz és fontos téma… mi szinte már a nyitás óta betétdíjas rendszerben gondolkodtunk. Ha valaki elviteles kávét kér, 500 forintért megvásárolhatja hozzá a poharat, majd bárhányszor visszahozhatja és kap helyette egy másikat.

Működik ez a modell?

Működik, de azt nem mondanám, hogy mindenki elfogadta és rendeltetésszerűen jár el. Tudod, még mindig van, aki eldobja utána ezt a betétdíjas poharat. Ilyenkor felvet kérdéseket, hogy nekem meddig terjed a felelősségem, hogy kell-e azzal foglalkoznom, ami a Reggeli ajtaján kívül történik, közbe kell-e avatkoznom. Hiszen egyéni döntés, hogy kidobja-e vagy bekapcsolódik a láncba. Mi a saját hatáskörünkön belül mindent megteszünk, hogy az említett szelíd módon működhessünk.

Beszéljünk kicsit a ti sajátosan rövid ellátási láncotokról. A direct trade csoki ugyan messzebbről jön, mi sosem leszünk klímánkból adódóan kakaónagyhatalom, de általánosságban az alapanyagaitok hány százaléka származik a környékről?

Most olyan 80-90%-nál járunk: zöldség, gyümölcs, hús, tojás, tejtermék, méz… amit csak tudunk, a közelből veszünk, ismerjük a termelőket, személyes a kapcsolat. A többi, mint például az említett csokoládé, az elveinkhez legközelebb álló forrásból érkezik: Madagaszkár például közelebb van, mint Uruguay, ez apróság, de nekünk számít.

Hangulatos közeg / Fotó: Andrusch Virág/Reggeli

Rendkívül fontos a szezonalitás, hogy tudtok így változatos, szerethető, mégis fix pontokat is tartalmazó étlapot összeállítani?

Ennek az a lényege, hogy nem azon gondolkozunk, hogy hogy lehetne esetleg szezonális alapanyagokból megoldani egy-egy ételt, hanem eleve azokból indulunk ki. Szerencsére a séfünkkel abszolút megtaláltuk a közös hangot, könnyen tudott azonosulni a szemléletünkkel. Fix pont is van, persze, egy bundás kenyérnél a kenyér, a tojás, a feltét fix, csak a saláta változik mindig: van, hogy cékla, aztán retek, aztán jönnek a zöldek szépen.

A szezonálisra hangoláshoz bőven kell a kreativitás, de elég sok potenciál van ebben a konyhában és az ízeitekben. Bár sajnos még nem voltam, úgy hallottam vacsoraestek is voltak már nálatok. Esetleg a közeljövőben is számíthatunk ilyenekre?

De még mennyire! Szeretjük ezt a fajta készülést, tematikus esteket is. Éppen Eszteréktől (a Felelős Gasztrohős Alapítvány kommunikációs vezetője - a szerk.) kértem segítséget, mert reményeim szerint egy éven belül egy itthoni viszonylatban abszolút extra alkalommal is készülünk majd. Ez is egy külföldi benyomás kapcsán ültetett bogarat a fülembe: aki figyeli a londoni zero waste étterem, az egészen zseniális Silo életét, az már sejthet valamit erről, de egyelőre nem lőném le a poént.

Szerencsére a séfünkkel abszolút megtaláltuk a közös hangot / Fotó: Andrusch Virág/Reggeli

Bízom benne, hogy majd mesélsz nekünk, ha eljön az ideje! Mindenesetre jó hallani, hogy hisztek benne és mindennek utánamentek!

Ahogy mondtam: információ, olvasás, tájékozódás kell, nem elég az érzékenység. Minden nap egyre több információval és alternatívával a tarsolyunkban, talán egy kis változást érhetünk el. Engem ez hajt előre, és ahogy látod, a Reggelit is! Folytatjuk, és igyekszünk egyre jobbá válni!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Szerző: Pákozdi Nóra
Címlapkép: Pákozdi Nóra


Olvass további izgalmas interjúkat is:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Rakott csirke főtt rizzsel tálalva fehér tányéron

csőben sült húsok

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti videó

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Brecz Judit

sztrapacska tányéron

Életmód

Juhtúrós-tejfölös-szalonnapörcös klasszikus: 6 étterem és vendéglő, ahol mindig jó a...

A sztrapacska fenséges étel, és mindig tudtam, hogyha a nagymamám a pirosfedeles éthordójával közeledik, akkor sztrapacskát készített. Sajnos nincs ott mindenki mellett egy nagymama, hogy sztrapacskát főzzön, viszont ez is egyike azoknak az ételeknek, amiknek az elkészítése időigényes, ráadásul csak nagy mennyiséget érdemes csinálni belőle. Úgyhogy, ha valaki megkívánta ezt a fantasztikus finomságot, de nem szeretne álló nap krumplit reszelni, annak mutatunk hat éttermet, ahol fenséges sztrapacskát készítenek.

Kormos Lili

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept