2020.11.30.
Felejtsd el a natúr csirkét salátával! Inkább töltsd fel a fűszerpolcodat!
Miként és milyen fűszereket használhatunk az egészséges étrendben és fogyókúra idején? Erre a kérdésre adunk most választ!
Szentesi Éva, a WMN népszerű szerzője 90 napos életmódváltásának második hetében jár. A múlt héten konzultált a dietetikussal, ezen a héten pedig a rendszeres mozgás bevezetését megelőzően reumatológus szakorvossal. Éva speciális, korábbi betegségéből adódó helyzetét eheti írásában ismerhetitek meg.
Felém Éva ezúttal azzal a kéréssel fordult, hogy az életmódváltás (az ő esetében nem igazán beszélhetünk fogyókúráról) étrendi pillérében miként jelennek meg a fűszerek, le kell-e mondani róluk. Éva saját bevallása szerint nagyon szereti a fűszeres ételeket (múlt heti cikkünkben ezért ki is tértünk többek között az indiai konyha ételeire), és semmiképpen nem szeretne lemondani a karakteres, változatos ízű, fűszerezésű ételekről.
Szerencsére nem is kell. Lássuk, milyen szerepet töltenek be a fűszerek az egészséges, kiegyensúlyozott étrendben!

Használj bátran fűszereket a változatosság érdekében!
1. Kulcskérdés a változatosság
Mind a kiegyensúlyozott egészséges, mind a -fogyókúrás étrendben kulcskérdés a változatosság. Egyrészt a változatos étrend nagy valószínűséggel biztosítja szervezetünk számára az összes élettanilag szükséges tápanyagot, másrészt, különösen fogyókúra idején a motiváció megtartása érdekében nagyon fontos, hogy az étrend ne legyen unalmas.
Egzotikus karfiol-burgonyasaláta
Citromos párolt csirkemell
Török töltött padlizsán
A változatosság megjelenhet:
- az alapanyagokban: pl. milyen húsféléket használunk (mikor csirkét, mikor pulykát, sertést, marhát vagy halat), a felhasznált zöldségek terén - a szezonhoz igazodva,
- az ételkészítés módjában: húsételek pl. frissen sülten, egyben sütve, csíkokra vágva, zöldséges raguval stb., zöldségek nyersen vagy hagyományos, esetleg különleges főzelékként, sütve, párolva, levesként, salátaként stb.
- formában - ha a húst tokányra, kockára, szeletre vágjuk vagy darált húsként fogyasztjuk, ha zöldségeinket a salátánkba apróra kockázzuk, vagy egy serpenyőben nagyobb darabokra vágva megsütjük - mindig más-más élményt kapunk.
- színben - ezt nem is kell magyarázni, a színek a változatosság garanciái, minden ételt képesek feldobni.
- az ízesítésben - és itt jönnek a fűszerek, mint főszereplők.
Olvastad már?
10+1 csodás őszi tejmentes krémleves
2. A fűszerekkel csak nyugodtan és bátran!
Sem az egészséges, sem a fogyókúrás étrendben nem kell lemondani a fűszerezésről. Sőt, kiemelt figyelmet kell rá fordítani. E téren nincs korlátozás, saját ízlésünknek, az adott ételnek megfelelőn használhatunk bátran magyaros, ázsiai, indiai, mediterrán, mexikói - bármilyen fűszereket.
- Sült húsokhoz - akár szeletben frissensültet, akár egyben sütött húsételt készítünk, használjunk bátran friss zöld fűszereket (pl. kakukkfüvet, majorannát, oreganót, rozmaringot stb.) vagy őrölt fűszereket - túl a borson és a pirospaprikán. Összeállíthatjuk saját fűszerkeverékeinket is, de a húsokat megkenhetjük sütés előtt mustárral is, és természetesen a fűszeres pácolás is sokat dob ételeink ízén.
- Főzelékféléinkhez, töltött, rakott, párolt zöldségételeinkhez is használhatunk zöldfűszereket - a fentiek mellett pl. kaprot is, de ha egzotikusabb ízekben gondolkozunk, akkor használhatunk őrölt gyömbért, kurkumát, római köményt, koriandert stb.

- Egy egyszerű túrókrémet is rengetegféleképpen elkészíthetünk: hagyományos "körözöttes" fűszerezéssel vagy petrezselyemzölddel, kaporral, bazsalikommal, kakukkfűvel, ha pedig édesen fogyasztanánk, akkor pl. gyömbérrel, fahéjjal, vaníliával, szerecsendióval.
- Ételeink ízét nem csak a fűszerezéssel, hanem 1-2 trükkel is fokozhatjuk. Ilyen például a pirítás - ha húsételeinket körbepirítjuk, kérget süthetünk rájuk, a keményebb zöldségeket - pl. sárgarépa, cékla, édesburgonya, gomba is érdemes körbepirítani vagy főzés, párolás helyett sütőben sütni. A pirítás mellett jó megoldás a tűzdelés - az egyben sült húsokat tűzdelhetjük fokhagymával, gyufaszálra vágott sárgarépa, petrezselyemgyökér, zellerszár, kaliforniai paprika stb. darabokkal.
- Talán kevesebben gondolnak rá, de használhatjuk fűszerként a citrusokat is: a citrom, a lime, a narancs levét és héját, főzhetünk húsos raguinkba, főzelékeinkbe egész fahéjrudat is - amilyen furcsán hangozhat elsőre, olyan különleges lesz tőle az étel.
- Salátáinkhoz is használjunk változatosan fűszernövényeket, különböző gyümölcsös, különleges eceteket, citrusleveket, karakteres ízű növényi olajokat (pl. lenmag-, dió-, tökmag-).
Mind a hétköznapokban, mind a testsúlycsökkentő étrend idején nagyon fontos, hogy örömöt találjunk az ételeinkben, étkezéseinkben - ennek egyik kulcsa pedig a megfelelő ízesítés. Ne ijedjünk meg, töltsük fel a fűszerespolcunkat és használjuk a csodás fűszereket bátran!
Szentesi Éva életmódváltásához kapcsolódó korábbi cikkünket is olvasd el!:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek!:
Ezeket olvastad már?
„Hétköznapi" siker: -20 kg/4 hónap
4 hónap: - 20 kg, élhető étrend, megnövelt fizikai aktivitás, új életmód. Ez E. története. Mások szerint neki könnyű. Persze. Pont annyira, mint bárki másnak.
Közel 30 kg-ot fogyott Tóth Vera, most elmondja, hogyan!
"Visszakaptam az életet a doktorúrtól, és végre ez az első alkalom, amikor nem utálom a nyarat!"
-40 kg, fokozatosan: ez Szilvi története
Szilvi kitartó munkával igen nagy túlsúlytól szabadult meg. Életmódváltásában rendíthetetlen és még élvezi is!
85 kilót adott le - és nem szégyelli!
85 kilótól szabadult meg Simone Anderson 11 hónap alatt. Persze csodás eredményeit nem mindenki ismeri el, az örök hitetlenkedők még itt is próbálnak hibát találni!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















