2022.11.19.
Ételes és italok, melyek segítenek felfázás idején
Az őszi-téli időszakban a megszokottnál is jobban kell figyelnünk az egészségünkre, hiszen a hidegebb, nyirkosabb időjárás, a napsütéses órák rövidülése és a vírusok gyakoribb megjelenése is képes megtépázni az immunrendszerünket. Ám nem csak arra kell vigyáznunk, hogy elkerüljön az influenza, a koronavírus vagy éppen egy egyszerű megfázás. Ilyenkor ugyanis felfázni is könnyebb, ami nem kevésbé kellemetlen, mint a fent említettek.
Először is, ismernünk kell a felfázás első tüneteit. A leggyakoribb, hogy erős, tartós vizelési ingert érzünk, majd vizeletürítés közben égő érzést tapasztalunk. Ilyenkor több alkalommal is keressük fel a mellékhelyiséget, de általában csak kis mennyiség tud kiürülni a szervezetünkből. Ha megfigyeljük, azt láthatjuk, hogy a vizelet zavaros és furcsa – vöröses vagy rózsaszínű – az árnyalata. Egyes esetekben fájdalmat, nyomást tapasztalhatunk a hasban, sőt láz, hidegrázás, a nők esetében pedig kismedencei fájdalom is megjelenhet felfázáskor.

Ételes és italok, melyek segítenek felfázás idején
Az egyik legokosabb dolog, amit tehetünk, hogy orvoshoz fordulunk, így elkerülhetjük a komolyabb szövődményeket.
A szakember valószínűleg antibiotikumos kezelést javasol majd, amit egyes ételek és italok fogyasztása remekül kiegészíthet. Ezek ugyanis képesek otthon is segíteni azon, hogy könnyebben átvészeljük ezeket a fájdalmas napokat.
Mit igyunk?
A legjobb, amit tehetünk, hogy annyi vizet iszunk, amennyi csak belénk fér. Ez ugyanis segít átmosni a szervezetünket, így a baktériumok hamarabb távozhatnak a vizeleten keresztül. Egyes kutatások igyekeztek a vörösáfonyalé jótékony hatását is kimutatni, ám ez inkább a megelőzésben játszik szerepet, a gyógyításban nem szignifikáns.
Mit együnk?
A kutatók még mindig tanulmányozzák, hogy a bogyós gyümölcsök – az áfonya, a málna – valóban segíthetnek-e legyőzni a húgyúti fertőzéseket. Az viszont biztos, hogy a proantocianidin-tartalmuk képes megakadályozni, hogy a fertőzésért felelős baktériumok megtapadjanak a húgyutak nyálkahártyáján.
Szintén jó ötlet probiotikumokban gazdag alapanyagokat fogyasztani: ilyen a görög joghurt és a savanyú káposzta is. Ezek telis-tele vannak olyan jótékony baktériumokkal, amelyek szintén elősegíthetik a gyógyulást.
Joghurtos citromhab
Mogyoróvajas „banánmagnum”
Sokgyümölcsös müzliszelet
Az olyan magas rosttartalmú élelmiszerek, mint a banán, a bab, a teljes kiőrlésű gabonák és a dió, kiűzhetik a káros baktériumokat a szervezetből, miközben hozzájárulnak a rendszeres székletürítéshez – így enyhítve a húgyhólyagra nehezedő nyomást.
Végül, de nem utolsó sorban érdemes édesvízi halakat is érdemes fogyasztani, például lazacot. Ez ugyanis rengeteg ómega-3 zsírsavat tartalmaz, melynek köszönhetően gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal bír.
Szerző: Szabó Anna
Még több az egészségről:
- Így hatnak a kutatók szerint a növények a mentális egészségre
- Ezzel a diétával azt ehetsz, amit csak akarsz, bűntudat nélkül
- 8 tünet, amivel a tested jelzi, hogy vegyél vissza az edzésből
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















