2021.06.18.
7 tipp, amivel a fenntartható gasztronómia nem csak otthonunkban nyerhet teret
A Fenntartható gasztronómia világnapját június 18-ra datálják. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kezdeményezésére létrejött esemény 2016 óta a környezetvédelemre, a fenntarthatóságra, az ökológiai lábnyomunk csökkentésére hívja fel a figyelmet.
A METRO Kereskedelmi Kft. a világnap kapcsán gasztro workshop-ot szervezett Pohner Ádám, a 2018-as Bocuse d’Or hazai győztesének részvételével, melyen e filozófiát járták körbe, elméletben és gyakorlatban egyaránt.

Mit jelent a fenntartható gasztronómia?
A FAO meghatározása szerint a fenntartható gasztronómia az a fajta gondolkodásmód és gyakorlat, amikor odafigyelünk az alapanyag beszerzésére, a hozzávalókra, a termesztési, tenyésztési módokra.
E filozófia követésével minden vendéglátós és vendég tehet a talajvédelemért, a természetes vizek és a biológiai sokféleség megőrzésért. A fenntartható szemlélet melletti elköteleződés – amellett, hogy természetesen jövőbe mutató kezdeményezés – segít újra felfedezni Magyarország és azon belül a különböző tájegységek ma már sokszor elfelejtett gasztronómiai kincseit is.
A METRO fenntarthatósági tanácsai
A fenntarthatóság nem csak az otthoni konyhában fontos. Az elmúlt években a hazai HORECA szektor egy része is elkezdett azonosulni ezzel a szemlélettel, és fokozatosan kezdi az elveket átültetni a gyakorlatba is. 2020-ban berobbant vírushelyzetből adódó világszintű lezárások miatt a fogyasztók még érzékenyebbek lettek a környezetvédelmi, társadalmi kérdések iránt. Ez a tudatosság az étkezési szokásaikban is megmutatkozik, így időzítés szempontjából kiváló alkalom a vendéglátósok számára, hogy a fenntartható gasztronómia elveit elkezdjék követni.

A METRO határozottan vallja, hogy a fenntartható gasztronómia gazdaságilag is kifizetődő, ezért a saját eszközeivel segíti a vendéglátó egységek tulajdonosait, hogy megtanuljanak fenntartható módon működni, mindezt úgy, hogy nyereségesek legyenek és egyúttal pozitív hatást gyakoroljanak a helyi közösségekre is.
Milyen alapelveket kell követnie annak az étteremtulajdonosnak, aki szeretne elindulni a fenntartható gasztronómia útján?
- Pénzt lehet megtakarítani az élelmiszerhulladék megfelelő kezelésével, vagy akár teljes újrahasznosításával, az energia- és víztakarékos üzemmód megválasztásával. A végső cél az, hogy a tervezés, a beszerzés és az ételek elkészítése is pazarlásmentes legyen. A „zero waste” filozófia mentén gondolkodva az étterem kreatív séfje „második esélyt” adhat a saláta torzsájának, vagy a zöldséghéjnak!
- Az olyan 21. századi, korszerű eljárások, mint a helyes higiénia és az étlapmenedzsment növelik a hatékonyságot és a termelékenységet az éttermekben.
- A mai kor vendégigényeinek megfelelő menüsor egyre több zöldséget, gyümölcsöt, halat, és egyre kevesebb vörös húst tartalmaz. A rövid, bistro-szerű étlap és menüsor szintén a fenntarthatóságot szolgálja.
- Lehet, hogy nem gondolnánk, de a pozitív munkahelyi légkör, az alkalmazottak megbecsülése a fenntarthatóság irányába tett egyik legfontosabb lépés.
- A helyi élelmiszertermelőkkel való kapcsolat, a rövid ellátási láncok szerepe egyre nagyobb figyelmet kap világszerte. Hazánkban is teret nyer ez a gondolkodásmód, melyet a METRO is támogat. A vendégoldalról jelentkező nyitottság mellett megjelent, és – a társaság ez irányú tevékenységének segítségével is – egyre bővül az a kistermelői kör, amely nyitott az új lehetőségekre, és megvan a kellő szakismerete, tapasztalata is a fejlődéshez. A helyi mezőgazdasági termelőkkel való kölcsönösen előnyös, hosszú távú kapcsolat kialakítása és fenntartása hozzájárul a különböző régiók eltérő gazdaságának növekedéséhez. A felelős, minél rövidebb ellátási láncot használó beszerzés, a lokális vagy szezonális, alacsony feldolgozottságú termékek alapanyagként való használata az etikus kereskedelem egyik alappillére.

- Ma már számos vendéglátóhelyen használnak komposztálható és visszaváltható göngyöleget az egyszer használatos műanyag csomagolás helyett. A környezetbarát vegyszerek, tisztítószerek hatalmas terheléstől óvják meg az állat- és növényvilágot – és rajtuk keresztül mindannyiunkat. A „csökkentés, újrafelhasználás, újrahasznosítás” ma már könnyen megvalósíthatók.
- Az ökológiai lábnyom az úgynevezett flexitáriánus étrend követésével is csökkenthető. A filozófia hívei a természetes eredetű növényi fehérjeforrásokat, zöldségeket, gyümölcsöket preferálják. Ez egy „életmód”, ami elsősorban arra ad iránymutatást, hogy miből fogyasszunk többet. Az állati helyett a növényit, a feldolgozott helyett a természeteset preferálja.
Szerencsére a hazai vendéglátóhelyek egyre nagyobb hányada nyitott a fentiekre, így remélhetőleg egyre több étlap visszatükrözi majd ezeket, a fenntarthatóságot támogató szemléleteket.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















