2021.09.09.
Ezt a magyar süteményt fogja megkóstolni Ferenc pápa
Vasárnap tart szentmisét Budapesten Ferenc pápa. A világ egyházi főméltósága egy magyar süteménymester különleges desszertjét kóstolhatja majd meg a szentmise után.
A pápa látogatása során egy dunaharaszti cukrászmester, Karl Zsolt süteményét kóstolhatja meg - derül ki a Bors.hu cikkéből. A cukrászmester saját fejlesztésű süteménye az "Egy falat mennyország" nevet viseli, a desszert elkészültének pedig nemcsak a neve, de a története is különleges.
Karl Zsolt 1988 óta dolgozik cukrászként, 1996-ban nyitotta meg saját cukrászdáját. Mint azt a Bors.hu-nak is elmondta, az Eucharisztikus Kongresszus és a Cukrász Ipartestület pályázatot írt ki cukrászok számára a pápalátogatás hivatalos süteményének megalkotására.
A versenyre való jelentkezés egyik feltétele az volt, hogy a nevezett sütemények egyaránt tükrözzék a klasszikus magyar sütemények világát, de jelenjenek meg benne a Bibliában is szereplő magvak, gyümölcsök.
Zsolt így alkotta meg az "Egy falat mennyország"-ot, melynek bejglitészta az alapja, töltelékként pedig aszalványok, datolya, füge, sárgabarack, szilva, valamint kandírozott cseresznye és pörkölt mandula kerül a süteménybe.
A süteménynek könnyen hűthetőnek kellett lennie, mérete kizárólag 5-10 dkg közé eshetett. Zsoltnak nem volt egyszerű dolga, hiszen, amint kiderült, hogy megnyerte a cukrászati versenyt, és több ezer darabot kell majd sütnie a süteményből, rossz hír érkezett: a beszállítók nem tudnak aszalt gyümölcsöt biztosítani, mert elfagyott a termés. Zsolt ezért egyenesen Franciaországból hozatta az aszalt gyümölcsöket. A dunaharaszti Karl Cukrászda tulajdonosa nagyon örül az elismerésnek.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Új évaddal érkezik a legizgalmasabb amatőr cukrászverseny
- Porcukorral hintett moziélmény – Ezért ajánljuk a Notting Hill-i cukrászda című filmet
- Ezekben a cukrászdákban kóstolhatod meg az idei Ország Tortáját
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














