Gasztro

2021.09.22.

Ezeket az ételeket eheti I. Ferenc pápa – Kiderült, mi a kedvence

Masszi- Rigó Csilla profilképe Masszi- Rigó Csilla

Nemrég tett látogatást hazánkban I. Ferenc pápa. Az egyházfőről ugyan sok mindent megtudhattunk már az elmúlt évek során, arról azonban kevésbé szól a fáma, milyen ételeket fogyaszt napi szinten Jézus Krisztus földi helytartója.

I. Ferenc pápa Jorge Mario Bergoglio néven született Argentínában 1936-ban. A most 84 éves egyházfőt sokan látták már a híres mateteával a kezében, arról viszont nem sokat tudtunk, milyen ételek szerepelnek étrendjében. Egyszerű, puritán fogások, melyek bárki számára elérhetőek, vagy drága alapanyagokból készült egyedi ételkülönlegességek? Nos, korunk egyik legkevésbé hivalkodó pápájának bár nincs hiánya a jó ételekből, igazán nem lehet rá azt mondani, hogy válogatós lenne.

Az egyszerűség híve

Ferenc pápa meglehetősen szerénynek mondható az élet minden területén, sok elődjével szemben az egyszerűbb ruhadarabok híve – még akkor is, ha hivatalos eseményen jelenik meg – , sok fontos egyházi személlyel szemben pedig nem használ limuzint, ha teheti, inkább 1984-es Renault szedánját veszi igénybe.

Ez az egyszerűség az étkezési szokásaira is kiterjed. Szinte sosem jár étterembe, szemtanúk szerint csak akkor látogatott meg az utóbbi években vendéglátóhelyet, amikor pápává választották, akkor sem evett mást, mint egy egyszerű tésztaételt. A pápa vacsorái leginkább csirkéből, salátákból és gyümölcsökből állhatnak (fő az egészség), az elmondások szerint pedig tényleg nincsenek nagy igényei, ha ételekről esik szó.

A reggelek

Ferenc pápa mindennapjai nagyjából pont olyan megerőltetőek, mint gondolnánk. Hajnali fél ötkor kel, két órán át imádkozik, meditál, és előkészíti a reggeli homíliáját. A mise után, de még a reggeli előtt I. Ferenc találkozik néhány követőjével, a nap legfontosabb étkezését pedig a Szent Márta-ház étkezőjében fogyasztja el. A pápa reggelijéből nem hiányozhat a membrillós kenyér, ami tulajdonképpen nem más, mint birsalmasajtos kenyér, valamint a frissen facsart narancslé.

A membrillós kenyér

Csak helyi alapanyagokból

A pápa csak és kizárólag helybéli alapanyagokat fogyaszt, olyannyira, hogy a zöldségek és gyümölcsök a Castel Gandolfóban teremnek meg, amely a hivatalban lévő pápák óriási nyári rezidenciája egy mintegy 74 hektáros kerttel és 62 hektáros mezőgazdasági területtel kiegészítve. Ferenc pápa nem mellesleg a nyári rezidenciát is megnyitotta a hívek előtt, így a grandiózus építészeti remekmű nagy része ma múzeumként szolgál.

A Castel Gandolfo kertje

Az ételek elkészítési módja a vatikáni konyhákban egyfajta ideológián alapul, melynek fő gondolatmenete, hogy elsősorban azok az élelmiszerek kerüljenek felhasználásra, amelyek Isten adta ételek. Ez azt jelenti, hogy az olyan alapanyagok, mint a sajt, a tejszín és a vaj - ha úgy tetszik, a Föld ételei - előtérbe kerülnek a fogyasztást tekintve. Ugyanígy a polenta, a gnocchi és a tészták is gyakran szerepelnek a pápai étlapon, igaz, utóbbiból csak mértékkel ehet az egyházfő, egészsége érdekében.

Alkalmanként maga Ferenc pápa is betéved a Vatikán személyzeti étkezdéjébe, hogy együtt ebédeljen a városállam alkalmazottjaival.

Mit nem ehet a pápa?

I. Ferenc egészségének érdekében bizony van pár étel, ami sajnos nem szerepelhet a pápai étlapon.

Tiltva vannak a csípős és a nagyon zsíros ételek, de gyümölcsöt is csak magvai nélkül szabad felszolgálni az egyházfőnek, a vizet pedig minden külföldi útjára a Vatikánból szállítják neki, mert az ottani víznek elég alacsony a nátriumtartalma.

És ha már a külföldi utaknál tartunk, néha persze előfordul, hogy a pápa étteremben kíván enni, ilyenkor a kiválasztott vendéglátóhely alaposan felkészül a különleges látogatóra, a Vatikán emberei külön listát és szabályokat alkotva egyeztetik le a szakácsokkal, milyen étel készülhet a szervírozásra.

I. Ferencnek természetesen vannak kedvencei is, a matetea mellett imádja a pizzát és az alfajores nevű dél amerikai édességet is, mely egy nagyon egyszerűen elkészíthető finomság.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

hagyomanyos-krumplis-teszta

krumplis tészta

Hagyományos krumplis tészta

A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept