2023.10.04.
5 fiatal magyar cukrász, akik fantasztikus desszerteket készítenek
Nehéz fizikai munka, édes eredménnyel. Cukrásznak lenni kemény hivatás, de a hálás pillanatok sem maradnak el: egy tortát, süteményt mindenki csodál – először szemre, aztán minden harapásra. A süti összeköt, ezért is fontos, hogy a vendéglátásban megjelenjenek azok az ambiciózus fiatal cukrászok, akik hajlandóak bevállalni a komoly fizikai és szellemi kihívást, és törik az utat az újhullámos édességek világában. Öt fiatal következik, akiknek érdemes odafigyelni a munkásságára.
- Autodidakta cukrász a Michelin-csillagos Borkonyhában: Béres Anett
Sárközi Ákos műhelyében, a Borkonyhában alkotja immár hetedik éve szebbnél szebb tányérdesszertjeit Béres Anett. A Michelin-csillagos étterem konyháján valóban szabad a pálya, egy ilyen szakmai környezetben kevesebb a kötelező kör, mint egy hagyományos cukrászpálya lépcsőfokain haladva. Béres Anett márpedig teljesen más területről érkezett, nemzetközi gazdálkodást tanult az egyetemen, de végül győzött a szíve és a valódi érdeklődése, és a vendéglátást választotta hivatásául. Gyorsétteremben is dolgozott konyhai kisegítőként, majd egy hagyományos cukrászdában vállalt munkát, miközben a Borkonyhában sztázsolt (tanulva dolgozott). A többi már desszerttörténelem, idén a budapesti Gourmet Fesztivál egyik arca volt az Új generáció tagjaként. „Alapvetően rendkívül érzékeny és intuitív embernek tartom magam, de a konyhán egy igazi „náci” vagyok, ezzel a rendíthetetlen maximalizmussal pedig néha őrületbe kergetem a környezetemet" – nyilatkozta idén a fesztivál szervezőinek.

Béres Anett / forrás
- Dusha Csenge Sütimizériája
Dusha Csengét éttermi cukrászséfként ismerjük. Szegeden tanulta ki a szakmát, és az itteni Katedrális Étterem és Kávézóban ismerkedett meg közelebbről a profi konyhák világával. Később a legendás budapesti ZONA-ban, majd az egykori belvárosi fine dining étteremben, az Innióban bontogatta szárnyait, majd ugyanezzel a csapattal, Tóth Szilárddal és Boldizsár Mátéval ment tovább a mára duplán Michelin-csillagos SALT Étterembe (1 csillaga + 1 Zöld-csillaga van). A SALT-os időszakban fogalmazott úgy, hogy „ezzel kelek és fekszem, vagy elméleti szinten, vagy konkrétan kiugrok az ágyból, és már itt vagyok". Eltökéltsége a MÁK-ba igazolása után is a régi, és a bloggermúltján kívül már egy saját kiadású könyvvel is büszkélkedhet, a Sütimizéria: Színek, ízek, emlékek 2015-ben jelent meg Szegeden.

Dusha Csenge / forrás
- Somogyi Renáta, a fagylaltbajnok
Somogyi Renáta nevét öt évvel ezelőtt jegyeztük meg, amikor is bazsalikomos málna alkotásával az Év Fagylaltja-versenyen diadalmaskodott. A balatoni Bringatanya – Somogyi fagylaltműhely ifjú cukrászának versenyműve negyven cukrász hetvenkét fagylaltja között lett hazai bajnok. Renáta nem áll meg a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által szervezett országos versenyen: legutóbb idén januárban szerzett háromfős csapata élén bronzérmet a World Wide Gelato Fundation által szervezett fagylalt-Európa-bajnokságon. A meghívásos alapon működő versenynek ezzel kijutott a világdöntőjére: 2024 januárjában így Magyarország is ott lehet a fagylalt világkupán. A nemzetközi kézműves fagylalt-sikerek mellett továbbra is Gyenesdiáson, a Bringatanyán találjuk Somogyi Renátát és fagylaltjait. A környéken járva vétek kihagyni!

Somogyi Renáta / forrás
- Maczák Anna, a Caviar&Bull üdvöskéje
Maczák Anna nem az önfuttatással és szerepléssel van elfoglalva, hanem a desszertjei fejlesztésével. A város egyik legjobb fine dining éttermében, a nagykörúti Caviar&Bullban kóstolhatjuk tányérdesszertjeit: ízekben és színekben tobzódó alkotásainak fő ihletői az egzotikus gyümölcsök, mogyoró és a csokoládék. Korábban Michelin-csillagos éttermek cukrászpályáján ált helyt, a budapesti Onyxban és Costes Downtwnban is. Versenymúltjában is kitűnt tehetségével, 2017-ben a Prágában megrendezett WACS Global Pastry Chef Challenge cukrászversenyen csapattársával dobogóra állhatott, és komoly eredmény, hogy továbbjutottak a malajziai világdöntőbe. A Caviar&Bull degusztációs menüinek vége sem laposodhat el, Maczák Anna tesz róla, hogy az utolsó akkordok is nagyot szóljanak.

Maczák Anna / forrás
- Az idei Budapest desszertjét Vaslóczki Orsolyának köszönhetjük
A Sugar Design Cukrászda főcukrászának feketeribizlis-tonkababos-feketeszezámos süteménye a napokban lett a 2023-as Budapest desszertje, amit először az ezen a hétvégén zajló Édes Város fesztiválon lehet megkóstolni a Szent István Bazilika előtt. Vaslóczki Orsolyára még 2015-ben figyeltünk fel a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győzteseként, ekkor még az újpesti Horváth Cukrászda színeiben. A cukormentes Barackos buboréktorta után aztán 2017-ben egy hagyományos, cukros tortával duplázott a versenyen, a Balatoni habos mogyoró is győztes lett. Évek óta a Sugar! Design Cukrászdában alkot, idén a Budapest desszertje verseny legjobbját szállítva. A Paulay Ede utca Nagymező utcai végénél működő Sugar!-ban kóstolhatjuk a cukrász kreációit.

Vaslóczki Orsolya / forrás
Szerző: Haranghy Orsolya
Címlapkép: Borkonyha/Béres Anett
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Étteremajánlóban nincs hiány nálunk:
- 7 kiváló hazai étterem eldugott településeken
- Íme 5 étterem 5 stílusban, ahol jó választás a pacal
- 6 étterem, ahol nemcsak hogy jót, kiválót ehetünk Egerben
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Zöldfűszeres libaraguleves
Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...
A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.
Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...
A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!
7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed
Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept











