2022.04.25.
„A zsidó konyha az, amit a zsidók esznek” – Körner András a 24.hu podcastjában
A magyar zsidó konyhának van néhány kifejezetten ismert fogása, azonban ezeken bőven túlmutat a vallási közösség gasztronómiája. Erről, és még sok minden másról is mesélt Körner András a 24.hu podcastjában.
Ezen a héten Körner András volt a 24.hu gasztronómiai podcastjának, a Filézőnek vendége. Az elmúlt években megjelent könyvei körbejárják, hogy milyen volt a magyar zsidó közösségek mindennapi élete a második világháború előtt és alatt. A mindennapi élet pedig természetesen magában foglalja az evést, a főzést és az ételeket. Most, a Filéző legújabb részében leginkább erről esett szó.

„A zsidó konyha az, amit a zsidók esznek” – Körner András a 24.hu podcastjában
Személyes történet
Körner András hivatását tekintve építész, bár ahogy az interjúban elmondta, ezzel már nagyon régóta nem foglalkozik. Miután nyugdíjba ment, sokkal inkább érdekelni kezdte a múlt, többek között a magyar zsidók múltja és mindennapi élete.
Ez részben személyes ügy is volt, hiszen ő maga is zsidó származású. És bár még kisgyermekként kikeresztelték a szülei, miután felnőtt, mindig is tisztában volt az identitásával.
Azonban, ahogy említette, akkoriban nem szentelt neki túl nagy figyelmet, nem foglalkozott aktívan a gyökereivel. Ez csak egy kicsivel később jött el, amikor édesanyja történeteiből megismerte a felmenőinek (nagymamájának, dédnagymamájának) életét és mindennapjait.
Többek között ez indította el a kutatás, felfedezés útján. Később előkerültek konkrét tárgyak is a múltból, például dédnagymamája kézzel írott szakácskönyve. A családi beszélgetéseket és a tárgyi emlékeket felhasználva írta meg első könyvét, amit később újabbak is követtek.
A zsidó konyha érdekességei
Persze vannak olyan tipikusan zsidó ételek, amelyek manapság már mindenki számára ismertek. A maceszgombóc, sólet vagy flódni mind ebbe a kategóriába tartoznak. Azonban, ahogy Körner András említi, ez csak a kezdet:
Az emberek többnyire, ha azt hallják, hogy zsidó konyha, akkor eszükbe jut a maceszgombóc-leves
– magyarázza. Ezek azonban leginkább ünnepi fogások voltak, a hétköznapi étkezésben ritkán kerültek elő.
A mindennapi étkezést leginkább úgy lehet egyszerűen leírni, hogy „a zsidó konyha az, amit a zsidók esznek”.
Az ünnepeken kívül a zsidók főzési szokásait a szabályok határozták meg, így a mindennapokban leginkább ezek mentén készültek el az ételek is – az étkezés mindig szigorúan szabályozott terület volt.
Emellett fontos tényező volt még a regionalitás, azaz a tény, hogy teljesen más ételek bukkannak fel a magyar és az amerikai zsidó asztalokon, sőt, még az egyes országokon belül is vannak jelentős eltérések.
A teljes beszélgetés megtalálható a 24.hu oldalán, érdemes végighallgatni, érdekes dolgok derülnek ki belőle.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Még több izgalmas beszélgetés gasztroarcokkal:
- A kebabos, ahová Colin Farrell is mindennapi vendégként tért be – A Hari Kebab vezetője mesélt a 24.hu podcastjában
- „Ez is egy vonzereje a thai konyhának, hogy tud nyitott lenni” – a Parázs Thai Étterem ügyvezetője a Filéző podcastjában
- A bankár, aki inkább sushiszakácsnak állt – Nyul Tamás séf a 24.hu podcastjában
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














